Az ókori mumifikálást, orvoslást és írást bemutató tárlat nyílt a szegedi Fekete házban. Négyszáz négyzetméteren kétszáz tárgyat láthatnak a látogatók.
A kiállításon látható korabeli emberi és állati múmia, több mint kétezer éves festett fa gyermekszarkofág, egy csaknem 3400 éve készült, Tutanhamon nevével ellátott gyűrű, valamint a balzsamozáshoz használt anyagok, eszközök vagy írószerszámok – mondta Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója.
A kiállított tárgyak között szerepel még több állat eredeti ókori egyiptomi leletek alapján készült tapintható múmiája vagy egy Kr. e. 7-4. századból származó, bazaltból faragott kockaszobor mészkőből készült, modern, szintén megfogható változata is.
A pénteken nyílt tárlat A fáraók Egyiptoma című kiállítássorozat második állomása. Áprilisban a Kass Galériában nyílt a halotti kultuszt bemutató tárlat, júniustól pedig a Móra Ferenc Múzeum főépületében is az ókori Egyiptomnak szentelt kiállítás várja a látogatókat. A három kiállítóhelyen kilenc teremben összesen 1200 négyzetméteren mutatják be az ókori kultúrát körülbelül négyszáz tárggyal.
A tárlatok anyagát Európa több múzeumából kölcsönözték, az eseménysorozat biztosítási értéke meghaladja a 3 milliárd forintot. Érkeznek tárgyak egyebek mellett a Szépművészeti Múzeumból, a Magyar Természettudományi Múzeumból, a debreceni Déri Múzeumból, a heidelbergi egyetem gyűjteményéből, valamint a bécsi Kunsthistorisches Museum is bekapcsolódott a programba.