Többségében a budapesti Iparművészeti Múzeum raktárában őrzött, egykor a Festetics-család tulajdonában lévő bútorok kerültek vissza a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumba - jelentette be csütörtökön Halász János a Balaton-parti városban tartott sajtótájékoztatón.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára elmondta: miután tavaly az állam a kastélyból mintegy 70 műtárgyat, többségében bútorokat visszaszolgáltatott jogos tulajdonosának, a Sigray-családnak, gondoskodni kellett a pótlásukról. Így merült fel az a lehetőség, hogy az ország más közgyűjteményeiben őrzött, egykor a Festeticsek birtokában lévő bútorokat szállítsák vissza Keszthelyre.
Az ország leglátogatottabb kastélyába, amelyet évente több mint 200 ezren keresnek fel, eddig öt darab került vissza, de továbbiakat is restaurálnak még, hogy azok is újból eredeti helyükre kerülhessenek.
Halász János felidézte, hogy a keszthelyi kastély a második világháborúig a Festeticsek gazdagon berendezett otthona volt. Szerencsére a második világháború alatt sem pusztult el, berendezési tárgyainak egy részét a család a kastély egyik szárnyában falaztatta el, más részét pedig a hévízi fürdőkórházba menekítették. Az 1948-as államosítás után a Veszélyeztetett Javak Kormánybizottsága úgy döntött, hogy a berendezési és műtárgyakat az ország különböző közgyűjteményeiben helyezzék el.
Amikor 1974-ben múzeumként nyitották meg a kastélyt, a keszthelyi Balatoni Múzeum birtokában lévő, egykor a Sigray-család által letétbe helyezett tárgyakkal rendezték be. Tavaly, amikor az állam arról döntött, hogy a Sigrayak visszakapják ezeket a tárgyakat, amelyek a kastély műtárgyállományának mintegy tíz százalékát, 75 darabot jelentettek, gondoskodni kellett a pótlásukról - jelezte az államtitkár.
Első lépéseként öt, nem Festetics-tulajdonú, de az enteriőrbe illő bútor érkezett Keszthelyre, majd öt olyan, amelyik valaha a család birtokában volt. Ezek restaurálására tavaly 600 ezer, idén pedig 2,3 millió forint állami támogatást kapott az intézmény. Az a cél, hogy minden olyan Festetics-bútor, amely most nem szerepel tárlatokon, visszakerüljön Keszthelyre, de az állandó kiállításokon lévő bútorok sorsáról is dönteni szeretnének.
Egy empire karosszék eddig a nagytétényi múzeumban állt, egy neorokokó írószekrény éppen az Emmi egyik irodájában kapott helyet. A most Keszthelyre került berendezési tárgyak között van egy kínai jeleneteket ábrázoló intarziás sarokszekrény, egy klasszicista komód és egy szintén klasszicista írószekrény is.
Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta: az eddig már Keszthelyre került öt-öt bútor mellett várhatóan még további 15 érkezik, ezek közül ötnek már elkezdődött a restaurálása.