2014. március. 16. 10:33 Murányi Krisztina Utolsó frissítés: 2014. március. 16. 10:29 Kult

Hiányzott az ötlet és a kreativitás - Milyen volt a Pilvaker?

A fiatalokat is megszólító történelem helyett erőltetetten polkorrekt és steril műsort állítottak színpadra a Pilvakeresek, aminek nem volt se íve, se kifutása. Minden fontosabb március 15-ei toposzba belekaptak, de narratívája nem lett az estének. Talán annyi tanulsága leszűrhető, hogy akárhogy rappelünk, nem fogunk tudni másképp ünnepelni, mint Himnusztól Szózatig.

Már akkor elég kínos helyzetbe került az idei Pilvaker, amikor 11 slammer visszamondta a fellépést, és hiába voltak profik a fények és a vizuál, hamar lapos és izzadtságszagú lett az este a saskabarés poénok miatt.

Az egész műsorra rányomta a bélyegét, hogy tiszteletből vagy meghunyászkodásból, de igazán formabontót senki nem mer csinálni, hanem biztosan becélozza valamiféle közízlést (bármi is legyen az), és fájdalommentesen túlesik a műsor egy óráján.

Még csak igazán unalmasnak sem lehet nevezni az estét, inkább olyan semmilyennek. Pedig a produkcióban ott volt annak a lehetősége, hogy ütős és odamondós legyen, és ehhez még a szólásszabadságos botránynak sem kellett volna megtörténnie. De hiányzott az ötlet, a kreativitás, és valami ív, ami összetartja az estét.

A műsor összességében épp hogy több volt egy Dj-vel felturbózott iskolai ünnepségnél. Hiába volt bevallottan egy alternatív ünnepély a koncepció, a kötelező ’48-as sztereotípiákon (10 legismertebb Petőfi-vers, fiúk eljátsszák Petőfit és Táncsicsot, egy kis kötelező Bánk Bán, Bem apó, Walesi bárdok, Szendrey Júlia) nem tudott túllépni.

Pedig a zenék profik voltak, Sena és Wolfie gyönyörűen dolgozta fel a Füstbe ment tervet, és a Csitári hegyek alattal kísért Négy nap dörgött az ágyú-rap is telitalálat volt a „szép fehér hó” refrénnel. Általában az egész műsort dominálták az MC-k. Bom és Diaz hasonlóan jól szavaltak, mint Szervét Tibor és Kautzky Armand, a verssorok köré írt hip-hop számok pedig ugye már 2012-ben, az első Pilvakeren is rendben voltak.

Nők butácska szerepben

Határozottan nyögvenyelősre és erőtlenre sikerült ezzel szemben Kiss Ádám monológja, ami amellett, hogy arról szólt, hogy nem tudott mit kitalálni az alkalomra, pár gagyi Petőfi-átiratból állt. Ebben az előadásban, ahol az MC-k csupa eltalált Petőfi-parafrázist rappeltek el, ezek a Pilvaxot Starbucksra cserélő poénok gyerekfirkaként hatottak. Földes Eszter dühítően mesterkélt stand upjaival pedig csak magát alázta. A forradalomban több-kevesebb részt vállaló nőket és asszonyokat igyekezett megidézni, közben riadtan védekezett, hogy ő nem feminista, mintha nőkről beszélni csak feminista keretek között lehetne. Hogy a feminizmus gyanúját is elterelje magáról, még gyorsan beszólt a közönségnek, hogy mennyivel műveltebb náluk, pedig szőke, végül pedig, ki nem mondott szóviccként füstbe ment, hogy elszavalja a Füstbe ment tervet.

Sajnos a másik női szereplő, Trecskó Zsófi is csak a buta kislány szerepet kapta, ő Kautzky „tanár úr” idegeivel  játszott, és szavalta el az Anyám tyúkja rapverzióját alsó tagozatos versmondó verseny stílusban, de rajta legalább hallatszott, hogy nem abból áll a színészi játéka, hogy összevissza hangsúlyozva affektál.

21:18-kor végül elhangzott, hogy „Magyarország, én így szeretlek” Trecskó Zsófitól, majd pár perc múlva, hogy YOLO, a Walesi bárdok ihlette Fluor-Snow-Subb Bass Monster dalban. Végül Szervét Tibor egy idősebb generáció nevében viccesen posztmodern pszeudoavantgárd szociolingvisztikának nevezte az MC-k szövegeit, őket pedig kultúrbrigantiknak, majd felkonferálta az igazi, szép komolyzenét, mire Kautzky Armand elszavalta a Bánk Bánból a Hazám, hazám című örökbecsűt. Végül a Szózat hangzott fel, kokárdás vetítéssel kísérve, ami az estet kezdő Nemzeti Dallal párba állítva végül igazi iskolai ünnepséges ízt hagyott a néző szájában.

Sajnos a fiatalokat is megszólító történelmi emlékezés helyett erőltetetten polkorrekt és steril műsort állítottak színpadra a Pilvakeresek, aminek nem volt se íve, se kifutása. Minden fontosabb március 15-ei toposzba belekaptak, de narratívája nem lett az estének. Talán annyi tanulság leszűrhető, hogy akárhogy rappelünk, nem fogunk tudni másképp ünnepelni, mint Himnusztól Szózatig.