Kult hvg.hu 2014. március. 05. 12:34

Indul a nemzeti tehetségkutató

A X-Faktor formulát továbbgondolva tér vissza a képernyőre a közmédia néptáncorientált vetélkedője, a Fölszállott a páva.

Szombaton indulnak a 2012-ben már nagy sikerrel futott rakottszoknyás tehetségkutató, a Fölszállott a páva az élő adásai a Duna Televízión. A Hagyományok háza szervezésében megvalósuló, az MTVA gyártotta műsor célja a magyar hagyományok, a népzene és néptánc népszerűsítése a fiatalok körében.

MTI / Zih Zsolt

Az élő adásokat  megelőző előválogatók során a 16 és 35 év közötti fiatalok négy kategóriában pályázhattak: énekes és hangszeres szólisták; zenekarok, hangszeres- és énekegyüttesek; táncos szólisták és táncospárok, illetve néptáncegyüttesek címkével prezentálhatták tehetségüket. A kísérőzenekarok a táncprodukció részeként és külön együttesként is indulhattak. Közülük az MTVA zsűrije választotta ki azt a 48 előadót, akik közül szombat 18:35-kor debütáló szériában megmérettetnek majd.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?