2014. február. 28. 11:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 28. 12:29 Kult

Jakupcsek és Csiszár most meglepi a közönséget

Vasárnap visszatér a képernyője a Magyarország, szeretlek! című műsor, amelyben továbbra is Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő lesz a két csapatkapitány.

Március 2-án ismét visszatér az m1 képernyőjére a Magyarország, szeretlek! című műsor Szente Vajk vezetésével. A show-műsorban művészek, sportolók, hírességek mérik össze tudásukat Magyarország kultúrájáról, történelméről és hagyományairól. A két csapatkapitány, Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő már rögtön az első adásban meglepi a közönséget.

A feladatok közt ezúttal is ott lesz a Vaktérkép, a Lista, a "Ki vagyok én?", a Szóbeszéd, a "Ki nevet a végén?", valamint a játékosok rémálma: a Ketyegő, és ismét visszatér a Vetítő. Ahogy azt már megszokhatták a nézők, minden adásban kiderülnek érdekes adatok, tények hazánkról, sőt a meghívott vendégekről is. A műsor állandó zenekara, a Gitano Live népszerű, ismert énekesekkel egészül ki, és ott lesz az olasz Daniele, aki énektudásával és magyar kiejtésével komoly kihívás a versenyzők számára.

Március 2-án Döbrösi Laura színésznő, Németh Kristóf, Faragó András, Magyar Attila színművészek, Kovács Ági olimpiai bajnok és Takáts Eszter énekesnő mutatják meg mit tudnak Magyarországról, a zenékről pedig Vágó Bernadett, az Operettszínház színésznője gondoskodik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.