Kult MTI 2014. február. 22. 15:30

Bodrogi: Csala Zsuzsa csupa jókedv volt

Csupa jókedv volt Csala Zsuzsa, a közönség nagyon szerette - mondta a színésznő halálhírétől megrendülten Bodrogi Gyula.

MTI / Nándorfi Máté

"Húsz évig dolgoztunk együtt a Vidám Színpadon, amikor a színpad még megvolt a Révay utcában. Zsuzsa hajtómotorja volt a színháznak, a közönség imádta" - emlékezett Bodrogi Gyula, aki 1982–2001 között volt a színház művészeti igazgatója és rendezője. Elmondta, nem tudja felsorolni, hogy sok közös munkájuk közül melyiket szerette a legjobban, hiszen annyira sok volt és mind szép emlék. "Maga a munka volt vele a legkedvesebb."

Csala Zsuzsa 1960-tól kezdve negyven évig volt a budapesti Vidám Színpad tagja, amikor a kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették.   "Rengeteg színdarabban és kabaréban játszottunk együtt, nagyon könnyű volt vele kijönni" - fogalmazott Bodrogi Gyula.

 Mint felidézte, tudott róla, hogy a színésznő az utóbbi időben nem volt túl jó lelkiállapotban, de halálhíre nagyon váratlanul érte. "Nagyon kedves ember volt, kedves és becsületes, csupa jókedv, akit a közönség nagyon szeretett. Ez volt ő." - mondta Bodrogi Gyula.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.