2014. január. 16. 17:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 16. 17:30 Kult

Megvan a Színművészeti Egyetem új rektora?

A Népszava információi szerint M. Tóth Géza animációs filmrendező, egyetemi tanár lesz Ascher Tamás utóda a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori székében.

A jelenlegi rektor, Ascher Tamás 2006-ban kezdte meg első ciklusát, kinevezése 2016-ig szól, de mivel idén márciusban betölti 65. életévét, távozni kényszerül a Vas utca intézmény éléről. A felsőoktatási törvény szerint az oktatási tárca vezetője nevezi ki az egyetemi rektorokat. A lap úgy tudja, Balog Zoltán miniszter egyszer már elhalasztotta a rektorjelölt meghallgatását, a találkozó újabb időpontját jövő keddre tűzték ki, s ezután jelentik be az új rektor személyét.

M. Tóth Géza az egyetem vezetése és a politikai döntéshozók kompromisszumos jelöltje – írja a Népszava.

A 44 éves M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas  animációs rendező, producer, a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben a Legjobb Animációs Rövidfilm Oscar-díjára jelölték a Maestro című alkotását. Művészeti DLA- és neveléstudományi PhD-fokozattal rendelkezik. Habilitált egyetemi tanár.

A hírt a pályázatot kiíró Emberi Erőforrások Minisztériuma egyelőre nem erősítette meg, ám az érintett elmondta, hogy az ő kinevezését javasolta az egyetem szenátusa a tárcavezető számára.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.