Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az RTL II-re szorult Való Világ 6 a kitárulkozásra és a szexre épít, elhiteti a versenyzőkkel, hogy egy könnyed pénzszerző játékban vesznek részt luxuskörülmények között, a nézőkkel pedig, hogy ez a valóság. Ám, ha kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy ennél sokkal többről van szó: pszichológiailag és szociológiailag is szomorú képet fest az emberi természetről és a média manipulációjáról. A hvg.hu Zsolt Pétert az Hírnév! Jólét! VV! című könyv szerzőjét, a valóságshow-k kutatóját kérdezte.
hvg.hu: Gladiátorjátékokhoz hasonlítja könyvében a Való Világ (VV) „játékát”, miközben arra is felhívja a figyelmet, hogy korántsem könnyed és becsületes versengésen alapuló helyzeteket láthatunk. Miért kínálják magukat mégis fel a jelentkezők önként és dalolva?
Zsolt Péter: Röviden ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb résztvevő még a VV6-ba is naiv butaságból sodródik bele, bár tegyük hozzá gyorsan, ez a faktor sokkal nagyobb volt az elején. Ha tudományosabban fogalmazzuk meg az okokokat, akkor azt mondhatjuk, hogy kultúrtörténeti szempontból azért jelentkeznek, mert olyan korban élünk, amikor a jelentéktelenség érzete könnyen ránk szakadhat, és a VV-ben való részvétel kiragad ebből. Szociológiai szempontból azért, mert létezik a műveletlenek tábora. VV-ben olvasni még senkit sem láttunk. Szociálpszichológiai szempontból azért, mert vannak csoporton belül olyan emberek, akiket a csoport kinevet. Nekik a VV bizonyítási lehetőség. Pszichológiai szempontból azért, mert vannak, akik szívesen belemennek azokba a helyzetekbe, ahol másokat eszközként kezelhetnek, és azt gondolják a másik emberrel lehet „játszani”.
hvg.hu: Suzanne Collins Éhezők viadalának megfilmesítése, és a második rész magyarországi premierje nagyjából egybeesik a VV6 kezdetével. Valóban a lét a tét ez utóbbinál, vannak párhuzamok a két viadal között?
Zs. P.: Collins könyvét és gondolkodását nagyon szeretem. Visszautalva még az első kérdésére, hogy miért is jelentkeznek a játékosok: Collins regényében néhány körzet lakója kifejezetten készült rá, hogy részt vehessen a gladiátor-küzdelemben. Lehet szocializálódni a VV-re. Az éhezők szektora inkább csak elviselte, elszenvedte a kiválasztást. S igen, a VV-k és Collins könyve között rengeteg párhuzam van. Sőt, voltaképpen ő pontosan azokat a szereplőket vonultatja fel – játékmesterek, speakerek, stylistok stb. –, akiket a show-kban foglalkoztatnak. Persze ott arról van szó, hogy egy diktátor miként tudja felhasználni hatalma megtartására ezeket az eszközöket. Ám burkoltan ez fogyasztói társadalom-kritika is. Végül is a szabadság elől diktatúrába épp úgy menekülhetünk, mint a fogyasztói társadalomba. Erre az összefüggésre már Erich Fromm filozófus-szociálpszichológus is felhívta a figyelmet.
hvg.hu: Miért nézik, illetve miért nem nézik ezt a műsort az emberek? A manipuláció kéje, a szexszel való kecsegtetés, vagy a személyek iránti érdeklődés srófolhatja fel a nézettséget?
Zs. P.: Kutatásunkban mi is kerestük erre a választ, s összegyűjtöttük az okokat. Úgy gondoltuk, legjobb, ha maguk a nézők mondják el ezt. A megdöbbentő az, hogy nagyon sokféle módon, értelmezési kerettel lehet nézni az ilyen műsorokat. Rendkívül sok olvasata van ennek, attól kezdve, hogy kiröhögjük a szereplőket, azon át, hogy viselkedésmintákat lessünk el, egészen addig, hogy fejlesszük a személyiségünket, hogy milyenek ne legyünk.
hvg.hu: Hogyan alakította át a celebség fogalmát a VV?
Zs. P.: Nem hinném, hogy jelentősen átalakította volna. A celebség leginkább azt jelenti, hogy valaki attól híres, hogy híres: azaz nem szükséges feltétel valamilyen kiemelkedő teljesítmény, inkább csak kitárulkozási képesség. Érdekesnek maradni kitárulkozó módon az egyik legnehezebb dolog, tehát korántsem gondolom, hogy ez könnyű volna, és az emberek többsége szerencsére nem is alkalmas rá. Viszont a VV által felkínált celebség a korábbiakhoz képest mégis kicsit demokratikusabb. A lovakat lelövik, ugye? című drámához hasonlítanám a VV-celebséget, ahol a gazdasági válság idejében szintén nagyon demokratikusan bárki halálra táncolhatta magát a nyereményért.
hvg.hu: Egyes elemzők szerint a pszichopaták jellemvonásait lehetett felfedezni a nyertesek, pl. Alekosz és Attila karakterisztikájában, állítólag ez segítette őket a túlélésben. De mit jelent ez a nézőkre és legfőképp a szavazókra nézve, miért őket gondolják sikeresnek?
Zs. P.: Képzeljen el egy diktatúrát, ahol a túlélés azon múlik, milyen mértékben tudom elhitetni magamról, hogy szerethető és megbízható vagyok, miközben a foglalkozásom, hogy kémkedjek. Egy ilyen szituációt figyelemmel kísérve, azt fogjuk a legalkalmasabbnak tartani, aki olyan, mint Attila vagy Alekosz.
hvg.hu: Van-e, volt-e, lehet-e bármilyen pozitív hatása a VV-nek?
Zs. P.: Lehet. A néző, sőt még a szereplő számára is. Én azonban a legpozitívabb hatásnak azt tartom, ha a szereplő ebben a helyzetben ráébred, hogy fel kell lázadnia a műsorkészítőkkel szemben (ld. Suzanne Collins főhősét), a néző pedig felismeri, hogy a diktatúrák embertelen struktúrájának szemlélője. Ennél kisebb pozitív hatások is vannak. Szereplőknél például az, ha el tudják engedni a népszerűséget, és vissza tudnak húzódni. Az ilyen résztvevőket nagyra becsülöm. A VV laboratórium rendkívül szélsőséges helyzet, és minden szélsőséges helyzet fejlesztheti az önismeretet.
A 2013-ban megjelent kötet a valóságshow-k hatását elemzi a szereplőkre, a nézőkre, és ajánlásokat ad a tartalomszolgáltatóknak – miközben rámutat morális felelősségükre is. Zsolt Péter úgy nyilatkozott, hogy a könyv elsődleges célja az, hogy a nézők, illetve a műsorkészítők még jobban egymásra találjanak, és megértsék egymást. Szerinte a közönségnek azt kell megtanulnia, hogyan fogadja be helyesen a látottakat, a gyártóknak pedig hasznos információkkal szolgálhat egy társadalomtudományi nézőpontból szervezett fókuszcsoport-kutatás.
hvg.hu: Fennáll-e még az a morális pánik, ami a Big Brother és a VV kezdeti szakaszában volt jellemző az értelmiségi rétegre, és megfigyelhető-e valamilyen markáns tendencia a show-k megítélésében?
Zs. P.: Az értelmiség ezt a csatát elveszítette. A morális pánikot az értelmiség keltette, és sokan fogékonyak voltak rá, megijedtek attól, hogy mint valami elbutító kábítószer, leépíti a hétköznapok erkölcsét, és a VV vírusa mindenhová szétterjed. Ezzel szemben a VV5 próbált alkalmazkodni a társadalmi normákhoz, a VV6 pedig lehet, beéri egy egészen szűk nézőközönséggel. Akármelyik VV-ről beszélünk ugyanakkor, ezek alapvetően amorális struktúrák, de ettől még nem változtatják meg a hétköznapi viselkedéseink és emberi kapcsolataink.
hvg.hu: Mit gondol, az Éjjel-nappal Budapest című műsor mennyire befolyásolja a VV6 nézettségét majd, illetve mennyire változtatta meg a nézők elvárásait a valóságshow-kkal szemben?
Zs.P.: Azt már látom, hogy az Éjjel-nappal Budapest a Barátok közt versenytársa. A VV-k nézettsége viszont sokat csökkent az Éjjel-nappal Budapest nélkül is a fiatal korcsoportban, így lehetséges, hogy az Éjjel-nappal Budapest már nem oszt, nem szoroz. Ez egy olyan kérdés, ami a műsorkészítőket rettenetesen izgatja, engem kevésbé. Én azt gondolom, hogy a VV-k kimerültek, teljes társadalmat már nem érnek el, morális szempontból pedig az Éjjel-nappal Budapesttel sokkal kevesebb baj van, mint a VV-kkel, tehát ebből sejthető is, melyiknek szurkolok. A szerkesztők lemondtak arról, hogy széles közönséget szólítsanak meg. A hagyományos VV-knek már vége.
hvg.hu: Mi a véleménye a VV6 beharangozójáról, amit a főcsatornán is vetítenek, a versenyzők benne pucérra vetkőznek és explicit, sőt alpári módon nyilatkoznak egymásról?
Zs. P.: Elég primitív, nem?
Ha tetszett a cikk, kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!
Zsolt Péter négy részes előadását a témában megnézhetik a Youtube-on.
