Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Majdnem száz évvel az első világháború kitörése után még mindig felmerül a „Ki a felelős?” kérdés. Szerbiában például nagy erőket mozgósítanak, hogy bizonyítsák, nem a szerb nacionalizmus és Gavrilo Princip pisztolya robbantotta ki a világégést, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői akarták a háborút. Történész szerzőnk szerint viszont semmi meglepő nincs abban, hogy Ausztria-Magyarország készült a háborúra, de már 1913-ban lett volna alkalma kirobbantani azt, ha valóban akarta volna.
Idén lesz kereken száz éve, hogy kitört az első világháború, vagy ahogy már a kortársak is emlegették, „a nagy háború”. A hvg.hu terveink szerint nagy terjedelemben kíván foglalkozni a centenáriummal, amiben segítségünkre lesz a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány. Az alábbi cikk is az alapítvány blogján jelent meg először, a laikus olvasók kedvéért némileg kibővített változatát az alapítvány hozzájárulásával közöljük.
Világraszóló szenzációként kapta fel a hírt a szerb média, hogy egy, az országos levéltárból előkerült levélmásolat tanúsága szerint az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői már 1913 májusában, vagyis 13 hónappal a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet előtt háborúra készültek Szerbia ellen. A levelet Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia-Hercegovina legfőbb katonai parancsnoka írta Leon Bilinski lovagnak, a Monarchia közös pénzügyminiszterének, aki tisztségéből adódóan az annektált tartomány ügyeinek legfőbb civil felügyelője volt.
A Potiorek-levél belgrádi értelmezése jól illeszkedik azon a szerb törekvések sorába, amelyek arra irányulnak, hogy a centenárium évében újraírják a történelmet, és mintegy felmentsék Szerbiát és a vele szövetséges cári Oroszországot az első világháború kirobbantásának felelőssége alól. Ez nem az első próbálkozás: Emir Kusturica filmrendező már hónapok óta igyekszik tudományosan alátámasztani legújabb vállalkozását, melynek célja egy nagyszabású filmben rehabilitálni a szarajevói merénylőt, Gavrilo Principet és történelmi tettét, az osztrák-magyar trónörökös meggyilkolását.
A levél eredeti, német nyelvű szövegét a szerb kutatók nem közölték – csak a német nyelvű másolat első oldalát mellékelték facsimilében –, így egyelőre csak a szerb fordításból indulhatunk ki. Ez alapján a táborszernagy a következőket írta a pénzügyminiszternek (a levél teljes, szerbről magyarra fordított szövege ezen a linken érhető el):
| Mit írt Potiorek táborszernagy? |
Szarajevó, 1913. május 28.
Excellenciás Uram,
Egyezem Excellenciád véleményével, hogyha nem kerül sor fegyveres összetűzésre már most, akkor fő feladatunkat abban kell látnunk, hogy módszeresen készüljünk a néhány éven belül bekövetkező nagy háborúra, amely szélsőségesen nehéz körülmények között fog folyni.
Magától értődően arra kell törekednünk, hogy a békés – jobban mondva – előkészítő időszakban elviselhető kapcsolatot teremtsünk Szerbiával.
De végzetes tévedés lenne azt hinnünk (…), hogy Szerbiából megbízható barátot tudunk faragni. Amennyiben – mint az adott esetben – a jelenlegi helyzetet nem használjuk ki, hogy Szerbiát ártalmatlanná tegyük úgy, hogy közeledjen a Monarchiához kereskedelmi, vám- és katonai szerződéssel, [akkor] feltétlenül azzal kell számolnunk, hogy ez az ország – az esetleges jövőbeli háborúban – nyíltan és elkeseredetten fog ellenségeink oldalán harcolni. Azzal is számolni kell, hogy Szerbia a háborúig rendelkezésre álló időt, minden ellentétes meggyőződéssel szemben, arra fogja intenzíven használni, hogy Bosznia-Hercegovinában, Dalmáciában, Horvátországban és Dél-Magyarországon előkészítse a terepet a háború [megvívására]. |
A szerb média szerint a levél annak cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy a Monarchia már a szarajevói merénylet előtt bő egy évvel egy Szerbia elleni háborúra készült, azaz az 1914. évi támadás valódi oka nem a Ferenc Ferdinánd és hitvese elleni gyilkos merénylet volt. A szóban forgó levélben azonban erre vonatkozólag nem található információ. Potiorek ugyanis azt írta: „fő feladatunkat abban kell látnunk, hogy módszeresen készüljünk a néhány éven belül bekövetkező nagy háborúra”. Ez a „nagy háború” bizonyosan nem egy Szerbia elleni háború, hanem egy kontinentális, a nagyhatalmak részvételével zajló széles körű összecsapás. Ebben az elkövetkező „nagy háborúban” Potiorek szerint nyilvánvalóan Szerbia is részt fog venni, méghozzá kétség kívül az ellenséges táborban. Azaz a bosznia-hercegovinai tartományfőnök a levél tanúsága szerint a Szerbia elleni háborút az elkövetkező „nagy háború” keretén belül tartja valószínűsíthetően bekövetkezőnek. Az írás többi része annak taglalása, mit kell tennie a Monarchiának ahhoz, hogy ezt a jövendőbeli háborút szerb vonatkozásban a legkedvezőbb (vagy inkább a legkevésbé kedvezőtlen) feltételek mellett vívja meg.
A levél közzétevői azzal vádolják a Monarchiát, hogy már 1914 előtt háborúra készült Szerbia ellen. Ez azonban a levélből csak a benne szereplő állítások félreértésével vagy szándékos félreértelmezésével olvasható ki. Bármelyikről is legyen szó, az ily módon levont következtetés inkorrekt, cáfolata magától értetődő. Semmiképpen nem alkalmas arra, hogy a rá való hivatkozás a szarajevói merénylet végrehajtóinak vagy kitervelőinek felelősségét bármilyen mértékben is csökkentse a világháború kirobbantásában.
Ugyanakkor, bár a levélből ez nem következik, ismeretes, hogy a Monarchia katonai és politikai döntéshozói közül többen már 1914-et megelőzően évek óta és következetesen vallották: Szerbia kizárólag fegyveres erővel kényszeríthető arra, hogy felhagyjon Monarchiaellenes politikájával. Közéjük tartozott mindenekelőtt Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök és közéjük tartozott a levél írója, Potiorek táborszernagy is. Ez történelmi tény, méghozzá a levél közzétevői által világgá kürtölt „leleplezés” nélkül is az.
Potiorek azonban pozíciójánál fogva semmiképpen sem gyakorolhatott meghatározó befolyást a Monarchia külpolitikájának alakítására: hogy Ausztria-Magyarország adott esetben háborút indít-e Szerbia ellen, abba neki személy szerint semmiféle beleszólása nem volt. Ennél fogva az ő – adott esetben különösen militáns – álláspontjából semmiképpen sem következtethetünk a dualista birodalom hivatalos álláspontjára. (Mellesleg szólva a kitűnő osztrák hadtörténész, Rudolf Jeřabek 1991-ben Potiorek-életrajzában – Potiorek. Ein General im Schatten von Sarajevo – teljes terjedelmében közli annak az uralkodóhoz intézett emlékiratnak a német eredeti szövegét, amelyben Potiorek a fegyveres fellépés szükségessége mellett érvel, mindhiába.)
A levél közzétevői számára mindazonáltal kínálkozhatott volna kézenfekvőbb bizonyíték is arra, hogy a Monarchia kész háborút kezdeni Szerbia ellen, amennyiben érdekei úgy kívánják, méghozzá a szarajevói gyilkosság kínálta alkalom előtt. 1913 októberében, amikor Szerbia vonakodott kiüríteni a londoni békeszerződés által az újonnan létrejött albán államhoz tartozónak ítélt területeket, Ausztria-Magyarország elhatározta, hogy akár fegyverrel is kikényszeríti a szerződés végrehajtását. Ultimátumban követelte Szerbiától, hogy vonuljon ki Észak-Albániából, és értésére adta, hogy a nyolcnapos határidő lejárta után mozgósítja haderejét. Az estleges háborút is felvállaló döntést annak idején minden illetékes osztrák-magyar döntéshozó támogatta. Tisza István is.
Mint ismeretes, a szerbek végül engedtek és a háború elmaradt. Ez az ügy viszont tényleg azt bizonyíthatja, hogy a Monarchia készült egy Szerbia elleni háborúra. Miért tette mindezt? A szerb médiában erről is olvashatunk indokokat a Németországhoz fűződő szövetségi hűség bizonyításától a hanyatló nagyhatalmi státusz helyreállításának kísérletéig. Egyvalamiről viszont a közzétevők következetesen nem beszélnek: arról a nyíltan felvállalt Monarchiaellenes politikáról, amelyre a Potiorek-levél több konkrét utalást is tartalmaz, s amely egy bizonyos ponton túl már Ausztria-Magyarország integritását is fenyegette.
A balkáni Piemont (Itália egyesítője, a Szárd Királyság – a szerk.) szerepére pályázó Szerbia nem csinált titkot abból, hogy Törökország európai uralmának felszámolása után immár a Monarchiát tekinti „Európa beteg emberének”. Az orosz támogatást élvező szávai királyság a dualista állam délszláv területeinek elszakítását (a Habsburg-elnyomás alatt sínylődő szláv testvérek felszabadítását) legfontosabb feladatának tekintette. A Balkán, amely a XIX. század utolsó harmadában még az Osztrák-Magyar Monarchia szinte egyetlen külpolitikai „vadászterülete” volt, időközben „Tiltott Rengeteggé” változott, ahonnan veszedelmes vadállatok fenyegető mocorgása hallatszott. Ausztria-Magyarország tehát készült a háborúra, mert döntéshozói megértették: a diplomáciai zöld asztal mellett kivívott győzelmeket „a kalapjuk mellé tűzhetik”, Szerbiát más módon nem tudják maga vállalta ígéretei betartására kényszeríteni.
Egy novemberi kiállítás megnyitásán a Szerbia Levéltár igazgatója olyan új történeti források közzétételét ígérte, melyek közül néhány bizonyára vitákat fog majd kavarni, de amelyek nélkül nem érthető és nem értelmezhető helyesen, mi történt 1914-ben. Lehetséges, hogy a Potiorek-levél már e szándék jegyében került publikálásra?
A szerző történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa.
