Kult NR 2013. december. 22. 21:00

A győztes: Arctic Monkeys (Az év legjobb lemezei II.)

2013 újra izgalmas esztendő lett a popzenében, egy rakás kiváló album jelent meg, többek között David Bowie, Eminem, a Daft Punk, Paul McCartney jelentkezett új anyaggal. Tegnap bemutattuk a hvg.hu top 20-as listájának második felét, most jönnek a legjobbak.

További helyezettek
A TOP 20-as lista második tíz helyezettje itt olvasható.

10. Paul McCartney: New

Sir Paul az elmúlt bő tíz esztendőben kifejezetten jó formában zenélt, ám az elmúlt években csak egy közepes poplemezt és egy nosztalgikus ujjgyakorlatnak számító albumot rögzített. Új lemezéhez, megszokott producere Giles Martin (a Beatles-hangmérnök, George Martin fia) mellé mai, releváns producereket kért fel, a többek közt Adele mellől ismerős Paul Epworth-öt, a Kings Of Leon sikereiben kulcsfontosságú Ethan Johns-t (az egykori Beatles-hangmérnök, Glyn Johns fiát), és az angol pop- és tánczenei gurut, Mark Ronsont. Ebből persze következhetne egy botox-kezelt poplemez is, ám a New egy élvezetes és jó arányérzékkel elkészített album (az adott dalt kezelő producertől függően) gitárpopos, akusztikus hangzású és az elektronikával finoman flörtölő, jól sikerült dalokkal.

9. Vampire Weekend: Modern Vampires Of The City

A Talking Heads-es art-popot, valamint a Paul Simon- és a Peter Gabriel-féle, afrikai motívumokkal átszőtt könnyűzenét indie-gitárpoppal keresztező New York-i zenekar harmadik lemeze a kvartett eddigi legkevésbé tempós és talán legkevésbé vidám lemeze. Ennek a zenekarnak – mely az új albumon a hiphoppal és az R&B-vel is kokettál – azonban jól áll a monokróm, s esetükben az érettség nem azonos az unalommal. A végeredmény a Vampire Weekend pályafutásának eddigi legerősebb albuma.

8. Jagwar Ma: Howlin’

Az év legjobb lemezei között ez az év bemutatkozó albuma. Amit ez az ausztrál páros elénk rakott, az egyszerre dalos gitárzene és tánczenés elektronika – csupa lazaság, csupa bolondos pszichedélia, amiről egyszerre juthatnak eszünkbe az elszállt hatvanas évek, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának dance-rock fúziós dolgai (Happy Mondays, Primal Scream, New Order), úgy, hogy közben végig világos: ez a jelen idő. Kíváncsian várjuk a folytatást.

7. Eminem: The Marshall Mathers LP2

Amennyire laza, szellemes és magától értetődő volt minden, amit a detroiti rapper a kétezres évek közepéig csinált, annyira görcsös és ízetlen lett minden (az a két album, a 2009-es Relapse és a 2010-es Recovery), amit visszatérése után összehozott. Már azt hittük, hogy Slim Shady drogfüggősége és pszichés problémái után végképp eltévedt, amikor jött ez a feszes, kissé dühös, de nagyon ütős és slágeres új album, mely nem csak címében idézi a hiphopper áttörését jelentő, 2000-ben megjelent csúcslemezt.

6. Queens Of The Stone Age: …Like Clockwork

A kétezres évek egyik meghatározó rockzenekara fennállása legnagyobb albumszünetét tartotta a 2007-es Era Vulgaris című nagylemez után, hogy aztán idén pályafutása egyik legjobb albumával térjen vissza. A …Like Clockwork alaptónusa a noir, ugyanakkor összetett is a maga módján: a riffelős rock mellett van itt sötét funk, art-pop, pszichedélia, zongorás ballada, s ha még azt is hozzátesszük, hogy közreműködik mások mellett Elton John vagy a Scissor Sisters frontembere, Jake Shears, akkor elmondhatjuk, hogy ez már egy végképp stílusok felett álló együttes munkája. A dalokat ráadásul nyáron a VOLT Fesztiválon is hallhattuk.

5. Atoms For Peace: Amok

A Radiohead-vezér, Thom Yorke tulajdonképpen azért hozta létre ezt a szupergruppot – melyben társai a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa, Flea, a Radiohead producere, Nigel Godrich, a jó nevű session-dobos, Joey Waronker, és a kreatív ütőhangszeres, Mario Refosco –, hogy színpadra alkalmazza The Eraser című 2006-os szólólemezét. A közös zenélésből aztán új dalok lettek, melyekre egyszerre hatott a Radiohead legutóbbi lemezein is tetten érhető modern elektronikus tánczene és a klasszikus afrobeat, s végül elkészült a próbatermi improvizációkat keretbe foglaló nagylemez, melynek dalai a színpadon még jobban élnek.

4. David Bowie: The Next Day

2013. január 8-án a teljes popvilág szeme elkerekedett, amikor David Bowie – aki lemezt utoljára tíz éve készített, saját koncertet pedig kilenc esztendeje adott – új dalt pakolt ki az internetre. A berlini évekre emlékező, nosztalgikus Where Are We Now? című dalt márciusban új nagylemez követte, mely megidézi a legutóbbi Bowie-albumok klasszicizáló világát, de visszahoz valamit a hetvenes évekbeli berlini trilógia (Low, „Heroes”, Lodger) majd az azt követő évtizedzáró Scary Monsters hangulatából, ráadásul önértékén mérve is jó lemez. Már csak egy turné hiányozna a teljes boldogsághoz.

3. Daft Punk: Random Access Memories

Szinte egy zenekar lemezéről, és szinte egy dalról sem beszéltek annyit az idén, mint a francia robotpáros új albumáról és Get Lucky című daláról (utóbbinál pedig kevés dalt hallgattak többet 2013-ban). A gall elektro-futuristák ezen a lemezen, egy meglepő húzással, a néhány évtizeddel ezelőtti funkos-soulos-diszkós múltba tértek vissza, pontosabban nem visszatértek, hanem azt a hagyományt helyezték mai kontextusba. A végeredmény egy egyszerre bátor, szellemes és szórakoztató lemez, melyen a diszkópápa, Giorgio Moroder is szerepel.

2. Arcade Fire: Reflektor

Az Arcade Fire izgalmas és obskúrus alternatív zenekarnak indult, afféle bennfentes tippnek – bár onnantól, hogy folkot és art-popot keresztező első lemezét maga David Bowie és a U2 nevezte kedvencének, elszabadult a kúl-pokol. Az együttes később képes volt lemezről lemezre megújulni, s lépésről lépésre vált a világ egyik legfontosabb zenekarává, melynek új lemezét már lélegzetvisszafojtva várta a popvilág. A kétezres évek egyik legkülönlegesebb popművészével, a producerként is egyedülálló James Murphyvel készített dupla album egyfelől táncos és elektronikus, másfelől éteri és szívhez szóló, összességében pedig megunhatatlan.

1. Arctic Monkeys: AM

A myspace-korszakban nagylemez nélkül, már első demójával népszerűvé vált négytagú sheffieldi zenekar új, ötödik albumával elérte a nagy brit gitárzenekar státuszát (olyan elődök nyomában, mint többek közt a Smiths, a Blur vagy az Oasis), sőt az igazi nagy popművészek ligájába igazolt. Az ismét Amerikában (Los Angelesben) rögzített, kissé borongós és rendkívül személyes AM jó érzékkel szintetizálja és emeli immár stílusok fölé az Arctic Monkeys elmúlt éveinek rockos, amerikaias, brit gitárpopos és hatvanas évek retrós hatásait, sőt még új ízeket is ad hozzá, az R&B és a hiphop lüktetését és némi Velvet Underground-os elégiát. Szinte tökéletes keverék.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!