Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Egyre nagyobb rajongótábora van Fehér Bélának, akinek sajátos nyelvi technikája, eredeti szóhasználata majd’ minden könyvében már önmagában lenyűgözi az olvasót. Az előző kötete, a Kossuthkifli – amely több díjat nyert, filmsorozat készül belőle Rudolf Péter főszereplésével – is egyfajta utazóregény volt, most megint ehhez a műfajhoz nyúlt, csak a 19. századot cserélte fel a 20. századara. A helyszín ugyanaz: Magyarország. Az új regény valós történeten alapul (egy nyolcvanas években disszidált férfién, aki a rendszerváltás után hazatért és nem nagyon találta helyét), amit a szerző természetesen alaposan fehérbélásít. Ecsedi Gyula elvállal minden munkát, megpróbál egzisztenciát teremteni, s miközben végül a vakondűzésnél köt ki, lakókocsijával járja az országot, rájön, hogy csak a régi világ romjait találja. Közben a visszaemlékezéseiből kiderül élettörténete is, a III/III-as apával, az országot elhagyó anyával, a nőkkel, saját a disszidálásának kalandjaival. Kirajzolódik a rosszul működő szocializmus, a rosszul működő emigráció és a rosszul működő kapitalizmus világa. Most itt tartunk: „Elteszi a manit, nyugtát nem ad, megcsináljuk okosba, világos?”

Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje

Az üldözöttből könnyen válhat üldöző, és fordítva. A Hazám, az ígéret földje című mű minden, amit tudni akartunk a cionizmusról, csak nem mertünk megkérdezni. Ennél még tovább megy a könyv: minden, amit a zsidók nem akartak tudni, azaz hallani sem akartak róla, vagy egyszerűen elfelejtettek. Ari Shavit politikai újságíró, Izraelben a közszolgálati televíziónak is dolgozik, de Magyarországon november végén megjelent dokuregényével tabukat döntöget. Pontosan leírja például, hogy hány emberi élet írható az arabok, és hány a zsidók számlájára 1938 és 1948 között az akkor még főleg palesztinok lakta angol gyarmatrészen, elmagyarázza hogyan alakult ki a fejlett és dübörgő izraeli állam a nagyon véres harcok eredményeképpen, az első 19. századi cionista gondoltafoszlánytól kezdve. Az újságíró nem csak száraz történelmi adatokkal szolgál, hanem több család történetén át világítja meg az örökké üldözött zsidók lelkületét, és pszichológus módjára könyörtelenül kanapéra utasítja a hatvanöt éves Izraelt.

Az USA-ban bestseller mű kötelező olvasmány annak, aki valaha szájára vette az izraeli-palesztin konfliktust, vagy előszeretettel zsidózik. Hogy az olvasmány után le tudja-e tenni a voksát, vagy változtat a retorikán? Az önreflexióra (is) buzdító számadás, ha szépirodalmilag nem is remekel, abban mindenképpen segít, hogy megértsük a konfliktust. Nem propagálja a cionizmust, hanem arra nevel, hogy tágítsuk a szűklátókörű, és prekoncepciózus gondolkodásunkat, és akármilyen valláshoz is soroljuk magunkat, átgondoljuk, és megbocsássuk (magunknak is) a XX. század bűneit.

Boris Vian: Venyigeszú és a plankton

Alternatív illemkönyv életkorukban megkésett olvasóknak, melyben a viani báj az ólomsúly-vonal helyett társadalmi álértékeknek ront neki. A német megszállás alatt született regény a huszonhárom éves Vian személyiségének vetületeit állítja hadrendbe, melyek közt feltűnik az egyszer élő szerelmes karaktere, aki vadászata során önmagát szentesíti, a szemellenzős hivatalnok, akinek egyetlen szenvedélye a bürokrácia, és a tehetségtelen pótcselekvő, aki egy idő után már nem tud hova sodródni. Vian regénye vattacukor, mely a rutinosabb fogyasztókon gyorsan átszalad, a francia avantgárd irodalom vidámparkjával csak most ismerkedőket viszont hamar túltöltheti.

Malala Juszufzai: Én vagyok Malala

A 15 éves Malala Juszufzai reggel a szokásos úton indult iskolába. Egy fehér Toyota TownAce furgonnal döcögtek végig iskolatársaival a pakisztáni Szvát-völgyön, amikor megállt a kocsi, felszállt egy férfi és fejbe lőtte. Malala története bejárta a világot, ő lett az élharcosa az arab világ oktatásért kiáltó lányainak, és még azt is rebesgették, hogy esélye volt a 2013-as béke Nobel-díjra. A tálibok már régóta vadásznak a lányra, aki 11 éves kora óta blogolt a BBC-nek álnéven, több dokumentumfilmben is szerepelt a merénylet előtt, amelyben bemutatta a szülőföldjén és a mindennapokon egyre eluralkodó tálibokat. A nemrég magyarul is megjelent könyve a 2012. október 9-i esemény pontos leírásával kezdődik, és a túléléséért folytatott harccal fejeződik be, de közte háromszáz oldalon egy brit újságírónő, Christina Lamb segítségével elmeséli Pakisztán legújabbkori történelmét egy koraérett tinédzser szemével. Felsőbb tagozatosoknak és gimiseknek kötelező, hogy tágítsák világtörténelmi ismereteiket, ugyanezért a felnőtteknek is kifejezetten ajánlott.

Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni - 18 éven felülieknek

Van olyan, hogy az ember csak tíz kiló antilophúshoz szeretne jutni, aztán helyette valami sokkal kevésbé ehető kerül hozzá. Történetesen egy atombomba. Hogy ennek mennyire örül az ember, ha éppenséggel dél-afrikai fekete nő, ráadásul a csodafegyverhez még bónuszként feldereng egy Holger nevű svéd ikertestvér, aki tulajdonképpen létezik is meg nem is, az már legalább két könyvre való sztori. De Jonasson ennél sokkal többet gyömöszöl bele vaskos kötetébe, mint a tömegpusztító fegyvert nem éppen hiányoló békeszerető svédek immáron kétkötetes bestseller írója. Zavarodott Moszad-ügynökök, fazekasműhelyben dekkoló kiugrott CIA-s, szökésben lévő kínai nővérek, akik lányos zavarukban lopott mikrobusszal igyekeznek eljutni Európa szívébe, de még maga V. Gusztáv király is a csoportképre kerül. És lóg a levegőben még egy nagy kérdés is: nyer-e a választásokon az Úgy szar, ahogy van nevű párt?

Ha zavarosnak tűnne a helyzet, nyugodjunk meg, az eredetileg újságíró, médiatanácsadó, tévés producer író a kezében tartja a szálakat, és mi egy hihetetlenül szórakoztató, fergeteges humorú, lehetetlen könyv történetének részesei leszünk. Akárcsak két évvel ezelőtt, amikor első regényével jelentkezett; már akkor azt hittük, hogy a Százéves ember, aki kimászott az ablakon, és örökre eltűnt című opust – amit a svédek Piszkos Fredjeként is emlegettek idehaza -   nem lehet überolni. Hát lehet.

Kamarás István OJD: Ipiapi atya

Egy fura, elbűvölő kisregény a neves vallásszociológus tollából. A főszereplője az ORDO JOCULATORUM DEI, azaz Istenbohóca rend tagjaként az óceániai szigetvilághoz tartozó Naurum missziónál élő magyar szerzetes, aki a rendszerváltozás hírére hazaérkezett. Itthon szerette volna ugyanis hirdetni az evangéliumot (örömhírt), amit ő halálosan komolyan vesz. Ettől viszont a világ őt nem veszi komolyan, az egyházi vezetőket pedig teljesen összezavarja a különös figura megjelenése. A kötet első részében Ipiapi atya leveleit olvashatjuk, a második részben pedig egy nyomozás történetét, amelyben a szerző próbálja kideríteni, hogy az atya létezik-e egyáltalán vagy csak egy legenda. Az utóbbi ellen, mint olvashatjuk, több minden felhozható. „Először is ezen többen csak nevetnek, s kijelentik, ha Ipiapi atya nem volt valóságos személy, ők sem azok. Ennél meggyőzőbbnek látszik az, hogy amikor megjelent az Ipiapi atya levelei (mely ennek a könyvnek első részét alkotja), levelek tucatjai érkeztek a kiadóhoz Ipiapi atya címére. Számomra még ennél is meggyőzőbb bizonyíték, az a „jegyzőkönyv” amelyet Zákány úr (megyei egyházügyis korában még Zákány elvtárs) készített. Őneki jelent meg 2000. májusában, amikor már nagybeteg volt, tucatnyi alkalommal álmában, és egykori védencéről mesélt neki.”

Jack London: Martin Eden

A Martin Eden Jack London legszemélyesebb hangú, önéletrajzi ihletésű könyve, melyben a főhős egy nő kedvéért próbál meg kitörni a munkásosztályból, de az, hogy végül sikeres író lesz, már egyszemélyes útjának eredménye. Szerelem, individualizmus, társadalmi elvárások, művészet, és az öngyilkosság, amely Martin alakjában kísérti meg a szerzőt. A Martin Eden tipikusan az a könyv, amit még kamaszkorunkban bekebelezünk. Akkor viszont örvényszerűen nyel el. Visszük magunkkal a padlásra, a kiskertbe, a fürdőkádba. Többen állítják, hogy ez a könyv zárta le a klasszikus értelemben vett gyerekkorukat, és kinyitott valami teljesen újat. Naiv romantikájára kedves nosztalgiával gondol az ember, és szívesen meghemperegne benne felnőtt fejjel is. Ha másért nem, azért, hogy emlékezzen egykori önmagára.

Alice Munro: Mennyi boldogság

Nádast akartuk, de nem ő lett. A Nobel-díj irodalmi bizottságának elnöke 2013. október 10-én Alice Munro nevét mondta ki az újságírók körgyűrűjében, a könyvesboltok pedig lázasan kezdték kutatni a kanadai novellista műveit, melyeken még az 2009-es Nemzetközi Man Booker díj pecsétje díszelgett, hogy jobban fogyjon. Azóta áthelyezték és átcímkézték a köteteket, Svédországban például egy nap alatt felvásárolták az összes létező kötetét a Nobel-hír hallatán. A kanadai novellista hirtelen kötelező tananyaggá vált, legalábbis annak, aki műveltségét a svéd Akadémia mércéje szerint igazítja. Magyarul utoljára a Mennyi boldogság jelent meg négy éve, a rövid történetek pedig női sorsokat helyez, ha nem is reflektor-, de egy éjjeli olvasólámpa, vagy a karácsonyi égősor meleg fényébe.

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák, Pihenni zöldellő mezőkön, Remeterákok

Anne B. Ragde családi regénytrilógiáját azoknak ajánljuk, akik szeretik a skandináv mozik világát, ezt az atmoszférát a kortárs norvég szerző tökéletesen hozza. Gördülékeny, fordulatos, az északi realizmusból táplálkozó letisztult regénysorozat, amelynek a karakterei különlegességükkel magukhoz láncolnak több száz oldalra a történet sötétsége és groteszksége ellenére is.  Kedvencek nincsenek, minden karaktert meg akarunk érteni, azonosulás nélkül is, ami szinte lehetetlen, olyan távoli ez az északi világ. A legidősebb fiú, Tor, a pusztulóban lévő családi birtokon él, Margido egy kis temetkezési vállalatot vezet, Erlend pedig felkapott kirakatrendező Koppenhágában, és meleg. A testvérek évek óta nem látták egymást, és most türelmetlenül várják a temetést, hogy utána végleg búcsút vegyenek a farmtól és egymástól. Aztán persze minden másképp alakul. Hogy távolodnak el, és kerülnek egymáshoz közelebb apák és gyermekeik, mit jelent testvérnek lenni, meddig lehet, és meddig érdemes rejtegetni a családi titkokat? Hogyan puhítható az elfogadás? A trilógiát tizenöt nyelvre fordították le, a norvég tévé pedig filmsorozatot készített belőle.

John Irving: Garp szerint a világ

„Hát persze. Egy nő, akit életében nemi vágy meg nem kísértett, az panaszolja a szűk körű tanulságokat! Majd olyan jó, mint amikor a szüzességi fogadalmat tett pápa millióknak szabja meg, gátolhatják-e a fogamzást! Veszett világ”. Több mint ötszáz oldalas terjedelme ellenére képtelenség félbehagyni a generációkon és családokon átívelő történetet, köszönhetően Irving olvasmányos szövegének. Garp élete pedig csak annyira könnyű, amennyire lehet egy olyan emberé, akinek ápolónőként dolgozó, kőkemény feminista édesanyja egy haldokló háborús sebesülttel ejtette teherbe magát, mert a házasság bonyodalmai nélkül kívánt gyermeket szülni. Garp pedig kénytelen elszenvedni a sikeres írónő anyja népszerűségével járó nyomást, és a szülő elviselhetetlen irányításmániáját is. Ehhez képest ő is az írói pályát választja, aggódó apaként pedig azon kapja magát, hogy minden igyekezete ellenére nem tud szabadulni édesanyja hatásától. John Irving posztmodern regényében abszurd karakterek tesznek abszurd dolgokat, ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – mintha a saját hétköznapjainkról olvasnánk. Ijesztő, mégis tanulságos felfedezés. A kötet 25 éve jelent meg magyarul, tehát már több generáció szórakozta végig.

+1 L. Stipkovits Erika: Közelebb egymáshoz

A karácsony a családi balhék szezonja, amikor a mákos bejgli delíriuma ellenére is kibukhatnak magánéletünk rákfenéi, melyeket a hétköznapokban a - legrosszabb esetben - a gyomrunk mélyére tuszkolunk . Ha el akarjuk kerülni a konfliktusokat, temetkezzünk ebbe az önsegítő könyvbe, amiből kiderül, hogy párkapcsolati problémáink legtöbbször tudattalanul viruló tévhiteinkben gyökereznek, hamis elképzeléseink pedig sokszor önbeteljesítő jóslatként működnek. A szerző terápiás esetei alapján bemutatja, hogyan befolyásolják tévhiteink érzéseinket és viselkedésünket. Hasznos gyakorlataiból és érdekes tesztjeiből pedig megtudhatjuk, hogyan ismerhetjük meg és fejleszthetjük magunkat párunkkal együtt, hogy valóban közelebb kerüljünk egymáshoz. Miért nem hív fel? Miért húzom fel magam apróságokon? Miért történik velem mindig ugyanaz? Ezekre az túlpörgetett, szívfacsaró kérdésekre válaszol a HVG kiadásában megjelent önsegítő könyv.