Kult hvg.hu 2013. december. 03. 13:05

ByeAlex udvari bolond, Kovács Kati mentor lesz – újra indul a Dal

Kovács Katival és ByeAlexszel indít rohamot jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál kismagyar előválogatója, a Dal. Az MTVA által működtetett nemzeti tehetségkutató keddi sajtótájékoztatóján a zsűri visszasírta a táncdalfesztivál-hőskort, illetve az is kiderült, mi menti majd meg a szegénykés hazai könnyűzenét.

"A legnagyobb pénz ebben a műfajban van, a következő nyári sláger legnagyobb haszonélvezői pedig mi vagyunk" – fogalmazott kissé nyersen, ám meglepő korrektséggel a Dal tiszteletbeli bútordarabjának számító Csiszár Jenő a műsor keddi sajtótájékoztatóján. A Class FM-ből ismerős rádiós mogul azt is hozzátette, "a sanyarú magyar könnyűzenei iparágat fel kell lendíteni". Szerinte erre kínál megoldást a Dal.

Az eurovíziós előválogató soron következő zsűrijébe Rúzsa Magdin, Csiszár Jenőn és az MTVA méltóságain túl többek között olyan hazai előadók foglalnak helyet, mint az örökifjú és a "magyar könnyűzenei élet egyik legnagyobb alakjaként" felkonferált Kovács Kati, illetve a kálváriájával Malmőben egészen a dicső tizedik helyezésig kapaszkodó Márta Alex.

"Elindult valami"

"A Dal fair és korrekt lesz" – jelentette ki Rákay Philip, az MTVA intendánsa. Szerinte hosszú éveken keresztül nem mindig lehetett tudni, miért éppen azok a bizonyos előadók képviselik az országot, akik. Rákay azt is elmondta, a Dallal érezhetően "elindult valami", hiszen a műsor nem csak minőségi javulást hoz a magyar könnyűzenei életbe, de olyan tényezővé vált, melyből "kimaradni elfogadhatatlan".

A január 25-én az M1 közszolgálati adón startoló hatrészes sorozat szombatonként jelentkező adásaiban jövőre is a beérkezett több mint kétszáz dalból kiválogatott legjobb harminc jelentkező kap lehetőséget. Közülük kerül ki – a zsűri és a nézők szavazatai alapján – az az előadó, aki képviselheti Magyarországot az 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál májusi, koppenhágai döntőjében.

Jobbára ártalmatlan

Bár a műsor eddigi hagyományai szerint az előző évi győztes automatikusan zsűritaggá avanzsál, az MTVA jóval rövidebb pórázra kötötte a a Kedvesem című slágerrel egy országot megosztó Márta Alexet. Az énekes – akit maga Matolcsy György is kitüntetett – lesz a Dal digitális kommentátora, mely cím elsősorban háttéranyagok készítésére, illetve a közösségi oldalakon való bohóckodásra hatalmazza fel. "A tévénél úgy érzik, a netes felületen szimpatikusan csinálom a dolgaimat" – boncolgatta a döntés miértjét Márta, majd monológját rövidre zárandó elmondta, egyelőre nem szeretné felfedni amúgy is képlékeny feladatkörét.

AFP / John Macdougall

Az esemény zárását – a mostanában szabadidejét leginkább MTVA-s sajtótájékoztatók frappáns berekesztésével elütő – Kovács Kati a műsort megkérdőjelezhetetlenségét megerősítő kijelentése adta: "Most gondoljunk bele, hogyha minket kivonnának a televízióból, az bizony nagyon furcsa lenne."

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.