Huszonéves klímanagykövet, zenei menedzser, feltaláló, tudós - sikeres magyar fiatalok mutatkoznak be idén is a TEDxYouth@Budapest innovációs konferencián.
Idén a „Láthatatlan történetek – láthatóvá tesszük őket” alcímmel fut a rendezvény a MOM Kulturális Központban, ahol négy blokkban (Válts nézőpontot!, Gondold újra!, Csináld másképp!, Tedd láthatóvá!) mesélik el saját történeteiket a magyar fiatalok.
Palasik Róbert – Mindenki filozófus
Róbert jelenleg elsőéves hallgató az University College London közgazdaság szakán, de a filozófiával és a TEDx-szel való kapcsolata ennél messzebbre nyúlik vissza. Mint a Fazekas Mihály Gimnázium volt diákja, olyan környezetből érkezett, ahol a legkülönbözőbb tanulmányi versenyeken való indulás teljesen természetes dolognak számított. Mivel leginkább a társadalomtudományok iránt mutatott érdeklődést, versenyezni is ilyen irányban indult – történelem, angol és filozófia OKTV-ken szerepelt kiemelkedő eredménnyel.
Miután a selejtezőköröket letudta, társával együtt részt vehetett a 21. Nemzetközi Filozófia Diákolimpián, amelyet idén Dániában rendeztek, több mint 40 ország diákjainak részvételével. A diákolimpiáról végül egyedüli aranyérmesként tért haza, ennek köszönheti, hogy a TEDxYouth@Budapest szervezőcsapata is felfigyelt rá.
Saját történetét egyébként nem tartja kimondottan különlegesnek – előadásának célja épp ezért az, hogy bemutassa, a filozófia igenis része a mindennapi életünknek, és egy mindenki számára gyakorlati értékkel bíró tudományágról van szó. A konferencián elmesél majd egy átlagos hétköznapot egy filozófus szemszögéből, majd József Attila példáján mutatja be, hogy az egyén életét és gondolkodását hogyan befolyásolják az őt érő filozófiai hatások.
Leila négy évvel ezelőtt pályakezdő pedagógusként kereste azokat a plusz motivációs lehetőségeket, melyek segítségével olyan gyerekeket is rá tud venni a közös munkára, akik azelőtt – sérüléstípusukból fakadóan – egyáltalán nem, vagy csak alig voltak együttműködőek.
Mindig is érdekelte a kutyás terápia, és az aktivizálódás sem tartott sokáig. E-mailben kereste fel a Csodakutya Alapítványt, majd másnap már az önkéntesük is volt. Lassan harmadik éve erősíti a csapatot, immár saját, vizsgázott terápiás segítő kutyájával, Zsömivel.
Ma már a terápiák mellett házi tréningeket is tartanak azoknak a csoportvezető pedagógusoknak, akik a Csodakutyák segítségét veszik igénybe a sérült gyermekek mozgás- és beszédfejlesztéséhez – ez a módszertani segítségadás nagyon fontos, hiszen sokan korábban nem találkozhattak ezzel a technikával. Leila előadásában olyan apró csodákról mesél, amilyeneket a Csodakutyák csempésznek a sérült gyerekek és családjaik életébe.
Elsőre talán nem egyértelmű, hogyan is lesz egy eredményes kajakosból környezetmérnök, majd fenntarthatósági tanácsadó. Dániel tizenkét évig kajakozott válogatottként, legtöbb idejét a római parton és a szentendrei Duna-ágon töltötte, ahol fokozatosan figyelt fel az őt körülvevő természeti értékekre. Szeretett volna a Dunán vele szemben úszó pet-palackok kukába juttatásán túl tenni valamit a környezetért, ezért választotta a környezetmérnöki, valamint a környezetgazdász képzéseket, amiket Budapesten és Sydney-ben is végzett.
A British Council klímanagyköveteként tizennyolc ország fiataljai előtt képviselte a hazai klímapolitikát, oktatást és zöld-business szektort, majd fenntarthatósági tanácsadóként kezdett dolgozni. Munkája során Magyarország, illetve a régió vállalatainak segítenek, hogy pénzügyileg is pozitív mérleggel tudják javítani környezeti és társadalmi hatásaikat – legyen szó anyag-, energia- vagy széndioxid-kibocsátás hatékonyságról.
Előadásának címe arra utal, hogy az aktuális társadalmi és gazdasági berendezkedés által okozott problémák - a közhiedelemmel ellentétben - nem a jövő, hanem a jelen kihívásai, amivel itt és most kell foglalkoznunk, ahelyett, hogy a jövő generációkra hárítanánk a felelősséget. Előadásában bemutatja a ususty nevű okostelefon-alkalmazást, amit az ilyen kütyük gyors elhasználódása és az ez által keletkezett "okos-szemét" problémája ihletett. Az applikáció segítségével pár gombnyomással elérhető, hogy a visszavonulásra ítélt készülékek a felhasználóktól ne a fiókba vagy a kukába, hanem újrahasznosításra kerüljenek.
A huszonkét éves lány fiatal kora ellenére már több mint három éve foglalkozik művészeti menedzsmenttel. Elsősorban zenei menedzserként gondol magára, de a művészeket, akikkel dolgozik, nem az alapján válogatja meg, hogy azok milyen alkotói tevékenységet folytatnak, hanem hogy személy szerint mennyire hisz a művészetükben - így három énekesnő (Palya Bea, Jónás Vera, Szirtes Edina Mókus) mellett Grecsó Krisztián író és Soós Kata képzőművész ügyeit is intézi.
2010 áprilisában, még érettségi előtt jött el életében a nagy fordulópont. Már régebbről ismerte Palya Beát, az énekesnő tavaszi turnéján besegített a koncertek lebonyolításában, például CD-ket árult az előadások után. Nem sokkal ezután jött a hír, hogy Bea menedzsere külföldre utazik egy időre. Ezzel egyidőben a művésznő hivatalos volt egy hazai díjátadóra, viszont ő épp Németországban koncertezett, ezért Rékát kérte meg, hogy vegye át a díjat a nevében. Innentől folyamatosan épült ki és erősödött az a bizalom, aminek eredményeként átvette a végül Amerikában ragadt ex-menedzser helyét és teendőit, és aminek köszönhetően több mint negyven koncertet bonyolított le az első fél év alatt, valamint élete első fesztiválhelyszínének megszervezését is sikerrel intézte.
A menedzser-lét rendkívüli alázatot igényel, el kell fogadni a láthatatlanságot, és azt, hogy sok esetben nem ő aratja le a babérokat. Réka szerint a legfontosabb az, hogy egy menedzser higgyen a művészeiben, és hogy meglegyen a kölcsönös tisztelet és biztonságérzet. Fontos része a munkának, hogy amellett, hogy a rengeteg beszélgetés során próbálják megtalálni az utat, ami a legönazonosabb az adott művész számára, a napi szinten jelentkező praktikus és gyakorlati ügyek intézésével olyan teher kerül le a művészek válláról, amivel felszabaduló idejükben többet tudnak a zenéléssel, írással, festéssel foglalkozni.
Magyarországon még kevesen ismerik el ismerik el igazán ezt a szakmát, nagyjából 20-25 ember lehet az országban, aki zenei menedzserként keresi a kenyerét. Réka egyik nagy álma, hogy amerikai és nyugat-európai példa alapján működő menedzseri irodája legyen, amely munkafolyamatok alapján oszlik szekciókra (koncertszervezés, marketing, koncertlebonyolítás, brandépítés), és felszámol az egyszemélyes, multifunkciós menedzser hagyományával.