Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Már a gyerekcipője is gigantikus, ráadásul mindent magának akar a Magyarországon egyre népszerűbb slam poetry. Hány bölcsész kell egy vérátömlesztéshez? Ki megy estélyiben rapkoncetre? Hogyan lettünk a tízmillió költő országa? Utánajártunk, mi pofozza a magyar irodalmat.
Forradalmi műfaj, túlértékelt vakvágány, a magyar vers megváltása, vagy a magyar vers sárba tiprása? A vélemények megoszlanak, ám a tényeken nem lehet ferdíteni: jogosan vagy jogtalanul, de a slam poetry fellángolása a hazai overground berkekben igen meggyőző. De mi is az a slam? Egy, a műfaj múltját, jelenét boncolgató kerekasztal-beszélgetés tömör összefoglalása szerint nem más, mint rap zene nélkül; költészet és stand-up házassága. Ha úgy tetszik, 2013 Budapestjének gerillairodalma.
Ez azonban kettős definíció, hiszen az alulról építkező népköltemény-kategóriában már jóval tapasztaltabb játékos a rap-, illetve hiphop-közeg, mely a magyarországi viszonyokhoz igazodva jobb híján a külvárosi panelutánpótlás költséghatékony önkifejezési módszereként teremtett magának jelentékeny szubkultúrát az ezredforduló tájékán. De miért és miben lenne különb egy belvárosi slammer, mint az agglomeráció nagy igazságokra reflektáló, zordon gyermeke?
Vérem kékre festem
A magyar hiphopban lelket tartó hazai előadók közül többen értetlenül állnak a slam-hullám előtt, a Bëlga tagjai például túlértékelt, nem a helyén kezelt műfajnak titulálják, ám ez nem akadályozza meg a színészekből és zenészekből verbuválódott Bob és Bobék Orchestra slammerformációt abban, hogy teltházaknak játsszon. A névadó Színész Bob, azaz Horváth Kristóf szerint nem véletlenül. A gerillaköltő a hvg.hu-nak elmondta, a slam univerzális műfaj, melyet alapvetően a kötött zenei elemek és ritmikai korlátok hiánya különböztet meg a klasszikus értelemben vett raptől. A slam így gyakorlatilag bármiről szólhat, bármilyen stílusban, az egyetlen kritérium, hogy az előadók csak saját maguk által írt szöveggel állhatnak színpadra.
Horváth szerint a rap tömegeivel szemben a slamre egy kisebb, értelmiségi réteg kíváncsi: szép példa erre a formáció Petőfi Irodalmi Múzeumban október 29-én tartott slam-estje, melynek fiatal, ám színházkompatibilis közönsége valóban meglehetősen távol esik a nyugati rapper elcsépelt képétől. Horváth szerint ennek megvan az oka: a slam többet nyújt a hagyományos költészetnél, legalábbis ami az előadásmódot illeti. „Mi nem faarccal mondjuk el a szövegeinket, hanem átéléssel, átadva a szavak ritmikáját” – ecsetelte Horváth, aki saját bevallása szerint afféle szakmai tekintélyként egészen jól meg is él a slamből, igaz nem tudja, meddig. „Egyre felkapottabb a műfaj, bár kíváncsi vagyok, mikor fog kipukkadni a lufi.”
Szavaimat kiszámlázom
A slamben azonban nem csak a nyargaló bölcsészek látnak fantáziát: tavaly az alternatív pincekultúra egyértelmű cáfolataként indult a Pilvaker, mely baráti pórázon tartott résztvevőkkel igyekszik a ‘48-as forradalom eszmeiségére reflektálva életbölcseletekkel ellátni a mindenkor Nagyérdeműt. A szponzor, a Red Bull illusztris sztárcsapatot legózott össze magának a hazai hiphop-paletta, illetve színészberkek legjeiből. A Pilvaker csapatának tagja az ország legfoglalkoztatottabb hiphop-kollektívájának számító Punnany Massif alapító frontembere, a Wolfie művésznéven alkotó Farkas Roland, aki szerint a slam sokkal inkább gyűjtőfogalom, mint konkrét műfaj.
Mint azt Farkas a hvg.hu-nak elmondta "már az is slam, ha valaki felmegy a színpadra, és három percen keresztül összefüggően beszél". A rapper azért kiemelte, a nagy merítés korántsem garantálja az egyenletesen magas színvonalat: "Mint minden, a slam is egy végletes műfaj, ahol értelemszerűen nem csak kis Petőfik jutnak mikrofonhoz, hanem olyanok is, akiknek esetleg jobb lenne csendben maradniuk". Mindezek ellenére Farkasnak meggyőződése, hogy aki elutasítja a feltörekvő slamkultúrát, az sosem olvasott még verset, de legalábbis a saját sikertelenségébe keseredett irodalmár. A slamben szerinte – habár egyelőre még inkább underground kezdeményezés – benne van a potenciál, hogy tömegeket hódítson meg. Az érdemi hallgatósággal viszont az univerzum nagy kérdésein túl új témák is bekúsznak a képbe: például a közélet.
Mert a rút páva is páva
A politikai slam Magyarországon még korántsem dübörög, de előjelei azért már akadnak. Ezen lovasok közé tartozik az ősfideszes, újabban pódiumköltőként praktizáló Molnár Péter is. A zömmel velős társadalomkritikákra berendezkedett slammer az utóbbi időben leginkább Tüntető, tüntető! című versével hívta fel magára a kétszáz fő alatti demonstrációk népének figyelmét.
A mű ambivalens megítéléssel, ám szép ívvel futott az interneten: még Uj Pétert is megihlette, aki egy októberi írásában nemes egyszerűséggel csak tömegpusztító szóritmusolóként definiálta a Molnár produktumát. Molnár – mint azt a hvg.hu-nak elárulta – nehezen viseli a kritikát, melyet szerinte sokan anélkül vágnak a fejéhez, hogy figyelembe vennék: ő még kezdő a műfajban. De nehéz kibillenteni hitéből, neki meggyőződése, hogy a slam poetry sokra hivatott Magyarországon, lévén újító jellege kiváló és ütőképes médiummá teszi.
| Cikkünk megjelenése után Színész Bob az alábbi közleményt küldte a szerkesztőségnek: |
"A HVG Online újságírója hivatalos formában nem készített velem interjút, megkeresésére egy informális beszélgetés zajlott le több slammer részvételével, melynek anyaga nem került rögzítésre. Ezúttal elhatárolódom a cikkben nekem tulajdonított állításoktól, mert azok nem, nem így, vagy nem a nyilvánosságnak szánt módon hangoztak el. Szerintem a rap és a slam nem szeretne egy cikkben szerepelni a Bëlgával, mert nem közös a műfaj, a hasonlatosságok ellenére sem. A rap tömegeivel szemben álló slam rajongók tábora pedig nem kisebb és értelmiségi, hanem csak kisebb. A Bob és Bobék Orchestra nem színészek és zenészek együttese, de az igaz, hogy szeretne slam-formáció lenni, pontosabban slam zenekar, bár még soha nem volt slam koncertje. Tagjai még nem tudják, hogy megélnek-e majd belőle. A slamet alapvetően a kötött zenei tempó- és a rímkényszer hiánya különbözteti meg a raptől. A slamben a beszéd a zenei kíséret. Azt gondolom, hogy faarccal is lehet átélni, ugyanakkor a szavak ritmikájának átadására való képesség fejleszthető. Kínosan ügyelek arra, hogy ne nyilatkozzam azt, hogy a slam többet nyújt, mint a hagyományos költészet. Szerintem a slam bármiről szólhat – mint pl. Weöres Sándor versei –, az egyetlen kötöttsége azonban az, hogy az előadók csak saját maguk által írt szövegekkel állhatnak színpadra. Ezért a PIM-mel közösen létrehozott Weöres Sándor-est nem slam-est, hanem egy verses est, amelyen egyetlen, nem Weöres által leírt szó sem hangzik el. Viszont a produkció összehangolja a mai zenei irányokat WS költészetével, az életműről alkotott kép sokszínűségét szem előtt tartva, ötvözve a színház, a slam és a mai zene elemeit, hogy felfrissítse az emberek igényét a költészet iránt. Ide pofozza a gerillaköltők társasága a lírát. Valóban szaktekintélynek érzem magam, és remélem, hogy igazam van. Meg is élek belőle, mert 15 éve a színházi szakmában dolgozom, és mert a színháziak is kíváncsiak a slamre, valamint azok a szervezetek is, amelyeken keresztül eddig mintegy ezer gyerek vett részt az általam tartott fejlesztő foglalkozásokon. Ide pofozza a slam a színházat, ide pofozza a slam gyerekeket.”
Horváth Kristóf „Színész Bob” |
