Sebestyén Balázs: Az elmúlt években semmi olyat nem csináltam, amit nem akartam. Nem vagyok színész, hogy el kelljen játszanom a műsorvezetést, így mind a rádió, mind az elvállalt műsorok mindegyike részben én voltam, én vagyok. Az RTL egyébként sem műsorvezetőhöz keres műsort, hanem műsorhoz műsorvezetőt, nincsen afféle személyi kultusz. Persze mindegyik projekt valamilyen szinten testre van szabva: talán a Széf mással nem ilyen lett volna, a Kód talán meg is bukott volna és lehet, hogy a Celeb vagyok sem pörgött volna annyira, ha nem én vezetem.

S.B.: Nyilván, hiszen lassan húsz éve ezt csinálom, iszonyat tapasztalat és rutin van a hátam mögött, ami persze nem azt jelenti, hogy nem lenne hova fejlődni. Bár én például sohasem tudnék mélyinterjút vagy híradót csinálni, ez nem is zavar, hiszen egyik sem az én műfajom. Én a könnyedebb, szórakoztató műsorvezetéshez értek. Egy műsorvezetőnek egyébként is egy arcot kell tudnia, nem kell száz féle dologba beleásnia magát. Ha valaki politikai újságíró akar lenni, legyen az, ha valaki stand up-os akar lenni, legyen az, a lényeg, hogy csak arra az egy területre koncentráljon.

S.B.: Nézd, ha az ember egyéniségét át tudja adni és ezt nem feladva tud alkalmazkodni, akkor sehol sem kerülhet veszélybe a hitelessége. Én minden műsorban ezt a "kicsit kint is vagyok-bent is vagyok, a nézővel is nevetek-a játékossal is nevetek" dolgot játszom. Nyilván nem biztos, hogy nekem most újra Való Világot kellene csinálnom - már nem is lenne nekem való -, de egy hat hetes argentínai Celeb vagyokra például megint szívesen beneveznék.

Persze van olyan, hogy csatornaérdek miatt az ember megcsinál valamit, ahogy én is beugrottam az X-Faktorba, mikor Stohl kidőlt, pedig az egyáltalán nem az én profilom. De egy ilyen helyzetben ez természetes. Szóval nyilván voltak kompromisszumok, de azokat azért kell tudni kötni.

S.B.: Szerintem tök nagy tévedés, hogy neked tizennyolc évesen el kell dönteni, hogy mi akarsz lenni. Kikerültem a gimnáziumból, elmentem egyetemre aztán egyszer szóltak, hogy van ez a Z+ válogató. Én meg úgy voltam, hogy miért ne? Fogalmam sem volt, mi az a műsorvezetés, nem volt még RTL meg TV2, csak egy M1 és kész. Én úgy kezdtem el televíziózni, hogy az emberek megláttak egy kamerát az utcán és nem tudták, hogy mi az. Ma már minden sarkon kamera van, valóságshow-k vannak, civilek szerepelnek, civilek szórakoztatnak. Amikor elkezdtem Z+-ozni úgy voltam, hogy ez egy jó szakma, tanuljuk meg, csináljuk meg. A dolgok meg csak úgy történtek.

S.B.: Egyszerűen csak szeretném ha mindenki jobban értené picit az idezőjelet, kevesbé venné komolyan magát. A magyar celebek jönnek-mennek, vonulnak, posztolnak baromságokat, nem tudnak magukon röhögni, nincs öniróniájuk. Nem bírják elviselni, ha valaki beszól nekik. Imádnak szerepelni, de nem tudnak szerepelni.

Nem szeretek Amerikával példálódzni de ott, ha egy celeb beszól egy másik celebnek, az visszaszól, osztják egymást jól, szellemesen. Itt sértődés van, perelés van és most nem csak a bulvársajtó kontra celebekre gondolok, hiszen a magyar bulvársajtó úgy ahogy van szart sem ér. Pedig lehet igényes bulvár újságírást csinálni, csak át kell nézni nyugatabbra.

S.B.: Mi csak egy kicsit megcsipkedjük az embereket, ironizálunk, de sosem megyünk túl egy határon. Engem még soha nem pereltek be, nem volt becsületsértés, semmi. Mindig tudom, meddig szabad elmenni, soha nem bántó, sohasem igazán sértő ez a kapargatás. Szerintem tudni kéne magunkon röhögni és ha ezt egy kicsit sikerül elérni azzal amit csinálok, már megérte. Persze nem ez életem ars poeticája, de a műsoraimat sem szabad halálosan komolyan venni.

S.B.: Én nem hiszem, hogy celebként tekintenének rám. Aki mégis így tesz, az nem érti a celebség fogalmát. Én nem vagyok celeb, én egy médiaiparban dolgozó műsorvezető vagyok. Nem járok partykra, nem látni főzőműsorkban, nem teszek meg mindent, hogy írjanak rólam az újságok. Mondom ezt azzal együtt, hogy nem gondolom úgy, hogy minden hazai celeb feltétlenül teljesítmény nélküli lenne. Például Schobert Norbi celeb? Igen. Lehet őt szeretni, lehet őt nem szeretni, de kétségtelen, hogy letett valamit az asztalra.

S.B.: Ez egy kiszolgáló ipar. Azért adjuk ezt mert erre van igény és ezt nézik sokan. Amíg X-Faktorra kétmillióan, a Barátok köztre másfél millióan kíváncsiak az Éjjel-Nappal Budapestet pedig gyakorlatilag mindenki nézi, addig nincs miről beszélni. A kereskedelmi tévéket könnyű megmarni, könnyű áthárítani rájuk a felelőséget. De a tömegek akkor miért nem az M1-et nézik? Ott aztán lehet nagy tüzeket rakni és körbeülni hétvégén.

Nem kell álszentnek lenni: én azt gondolom, a kereskedelmi tévé elsődleges célja a szórakoztatás, nem kell kultúrmissziót belerakni. Ez egy üzletszerű vállalkozás: a csatorna szórakoztat, a szórakoztatásból nézettséget, a nézettségből pedig pénzt csinál, ez a feladata, ezért kereskedelmi televízió. Ami nem nézett, az nem lesz kereskedelmi tévén, a kultúrmissziót inkább a közszolgálati tévén kellene számonkérni. Viszont közszolgálati televíziónk gyakorlatilag nincs, illetve van, nagyrészt nézhetetlen műsorokkal és kimutathatatlan nézettséggel.

S.B.: Kétmillióan néznek minket, ebben a két millióban pedig van értelmiségi, van kétkezi munkás, öreg, fiatal, egyetemista és 8 általánost végzett is. Ők nem kényszerűségből vagy ostobaságból választanak minket, hanem mert szórakozni akarnak. Ráadasul a néző kezében ott van a távirányító, senki nem tart pisztolyt a fejéhez, bármikor elkapcsolhat. Az, hogy nem teszi, mégis háborog, gyakorlatilag megfelel a saját élete fel nem vállalásának. Azért vagy hülye mert a kereskedelmi tévék butítanak? Nem. Azért vagy hülye mert nem tudsz olvasni, mert nincs igényed arra, hogy elmenj egy színházba, mert nem adsz a gyerek kezébe egy könyvet, mert hagyod, hogy egész nap a tévé előtt üljön, hiszen addig sem basztat. Azért vagy hülye, mert hagytad magad elhülyülni.

Mindenért mást hibáztatni, sosem vállalni a felelőséget: ez nagy magyar szokás. Tessék kikapcsolni azt a műsort és akkor majd talán a kereskedelmi tévé is rájön, hogy mással kellene előállni. Mindig van választása az embernek.

S.B.: Olvasom, követem a kritikákat és egyáltalán nem lepnek meg. Ez a műsor megosztó és megosztó is marad. Ez nem egy mainstream műsor, ebben vannak abszurd elemek, ebben vannak forgatott dolgok, ebben a műsorvezető egy kicsit színészkedik. Pontosan tudtuk, hogy nagyjából ez lesz. A második adás nyilván részben más lesz, de alapjában nem akarok változtatni mert egy esti műsornak, egy magyar late night shownak megosztónak kell lenni. Ráadásul itthon ez abszolút elsőalkalmas kísérlet, ezért is nagyon izgalmas időszaka ez az életemnek. Az X-faktorba például kódolva van a siker, a Széf viszont szinte minden környező országban megbukott, én mégis hittem benne és megérte. A Vundersőn is ez a típus. Nagyon sokan nem szerették, nagyon sokan nem fognak visszajönni, de így is bevonzza majd a törzsközönségét.

Ami megdöbbentő az inkább az ország morális  állapota, hogy egy tévéműsor, ami nem egy kampány, nem egy választás, nem egy olyan dolog, ami elvileg érdemben tematizálhatná a közvéleményt, ilyen indulatokat tud kiváltani. Az emberekben kialakult egyféle öncenzúra, nem mondják ki, nem beszélik ki a problémáikat, félnek kimondani dolgokat, mert félnek, hogy következménye lesz. Nem mondjuk ki, nehogy bajunk legyen, nem mondjuk, nehogy kirúgjanak. Nem jó az életem, boldogtalan vagyok, nem működik a házasságom, nem jó munkám, de ezt mind nem mondom ki, mert akkor szembe kéne néznem velük. Ez a társadalmi feszültség pedig abban manifesztálódik, hogy egy tévéműsornak gőzkiengedő szerepe lett. Már csak így tudjuk levezetni a saját frusztráltságunkat, ez pedig szépen mutatja, milyen züllött szellemi és erkölcsi állapotban van ez az ország.

Ott van például a tavalyi X-Faktor, amiben nem volt a legjobb a felhozatal, de így is ölték egymást az emberek. Hogy a Stone essen ki, hogy a Zámbó Árpi hogyan került oda, hogy a jó édes anyjukat. Hihetetlen gyűlölködés volt és eljutottunk oda, hogy ezeket az embereket konkrétan meg akarták ölni, pedig miről is volt szó? Hogy páran elmentek egy szombat esti műsorba énekelni. Nem azzal van baj, hogy valakik szeretnek, valakik meg utálnák egy műsort, a döbbenet az, hogy a hőzöngők mostmár egymás torkát is át akarják vágni.

S.B.: Abszolút. Ez egy pesszimista nép, boldogtalanok vagyunk, irigyek vagyunk, kívánjuk, hogy a Balázs vagy bárki más megbukjon, alig várjuk, hogy a műsora elvérezzen, mert annyira ment neki, annyira sikeres volt, és annyira jó dolgokat csinált, hogy itt az ideje, hogy végre ő is beledögöljön. Az én szempontomból azért a bulvár is nagyon várta már ezt, hogy legyen valami amivel végre a földbe lehet döngölni. De egyáltalán nem haragszom rájuk, ez a dolguk: a bulvár gyártson bulvárt, a kommentelők kommenteljenek. Csak egy valamit tartsanak észben, hogy ez egy műsor, nem öltünk meg senkit, csak csináltunk egy műsort!

Sajnos abban sem vagyok biztos, ha mondjuk sokkal több pénze lenne a magyar embernek, nagyon más lenne ez az attitűd. Pedig egy nagyon értékes, hasznos, jó agyú, tehetséges nép vagyunk. De valami olyan kilátástalan légkör van most itt, ami mindent tönkre tesz.

S.B.: Szó sincs róla, én szeretném őket tovább kínozni, nézzék csak meg a második adást. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Vundersőn nyolc-kilenc adáson keresztül hova fog kifutni, bár az látszik, hogy ez ország még nincs felkészülve egy ilyen műsorra. A probléma az, hogy mindenben csak az értelmet, a megfejtést keressük, így például a Morgan Freeman-Pákó trash poénba is mindenfélét beleláttak, amelyekről valójában szó sem volt. Tízből öt házon belül is azt mondja, hogy jó volt, a másik ötven százalék meg értetlenkedik. Én személy szerint imádtam.

A Vundersőn egy életérzés, egy válasz arra, hogy mindenki mindent kicsit túlmagyaráz. És akkor is szeretni fogom, ha csak hatszázezren nézik, de lesz egy letisztult keménymag, aki érti, aki szereti, aki együtt gondolkodik velünk. A többi meg nyugodtan kérdezheti, hogy mi az istent csinálsz? Úgyse nekik szól.

S.B.: Bennem nincs görcsös ragaszkodás, az elmúlt fél évben jóformán nem is voltam képernyőn. Most lemegy a Vundersőn, aztán lehet, egy évig nem csinálok semmit, majd megint megtalál a csatorna valami érdekes ötlettel. Az biztos, hogy nem szeretném, hogy elhasználódjak, bár az én pályafutásom már bőven nem arról szól, hogy minden nap jelentkeznem kellene. Itt már nincs olyan rangsor, hogy még feljebb, még feljebb. A pakliban pedig ugyanúgy benne van a nagy bukás, ahogy a hatalmas siker is. És ez rettenetesen szórakoztat!