Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nem nevezhető sikerszakmának, ők mégis – igaz, teljesen véletlenül - hangszerkészítők lettek. A napokban nyílt második kiállításukon egzotikus hangszereiket mutatják be a nagyközönség számára. Mitől lesz valaki jó hangszerkészítő? Mikor születik meg egy hangszer lelke? Miért jobb alkalmazottnak lenni, mint saját vállalkozást indítani? Willand Gáborral és Bodnár Gáborral, vagyis az Il Wibo alkotópárossal beszélgettünk.
hvg.hu: Miért éppen hangszerkészítés? Nem nevezhető manapság sikerszakmának.
Bodnár Gábor: Természetesen azért, mert szeretjük a zenét, meg a hangszerek formavilágát, de valójában egy hatalmas véletlennek köszönhető. Érettségi után nem tudtuk mihez kezdjünk, de kellett a pénz. Nézegettük az újságban az álláshirdetéseket, ahol egy német cég magyarországi hangszergyárának a hirdetésre akadtunk és elmentünk az állásinterjúra. Semmi közünk nem volt a hangszerkészítéshez, és ezt ott el is mondtuk. De láthatták, hogy tényleg érdekel a dolog, ugyanis visszahívtak minket másnap hajnalra. Mi meg voltunk elég hülyék, hogy tényleg visszamenjünk.
Betanított polírosként az volt a feladatunk, hogy azt a rézdarabot, amit éppen összeforrasztottak, tükörfényesre felfényezzük, a hangszer minden apró porcikáját kifényesítsük. Ez annyira szép volt, meg annyira megszerettük, hogy a gyárban ragadtunk egy évig, aztán kikerültünk Németországba a cég anyavállalatához is. Csak aztán kiderült, hogy az ottani munkát itthoni fizetésért kellene elvégeznünk, azt pedig nem vállaltuk.
hvg.hu: Mikor éreztétek azt, hogy ezzel komolyabban is lehetne foglalkozni?
Willand Gábor: Németországban az egyik ebédszünetben cigiztünk, és arról beszélgettünk, mennyire tök jó ez, és hogy milyen jó lenne szakmaként is megtanulni. Úgyhogy jelentkeztünk itthon a Zeneművészeti Egyetemnek a hangszerészképző iskolájába húros, illetve fúvós szakra.
hvg.hu: Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó hangszerkészítő legyen?
B. G.: Hát, egyfajta kézügyesség biztosan kell. Meg, nem tudom jobb szóval kifejezni, de kell egyfajta elhivatottság is. Hogy akkor is kitarts, ha nem látod rögtön a munkád anyagi hasznát. Keményen kell dolgozni, hogy érvényesülj. Ezt csak úgy lehet, ha tényleg szereted ezt csinálni, ha szeretsz az anyagokkal foglalkozni; szóval, ha szeretsz a semmiből valamit létrehozni.
hvg.hu: Érzitek, amikor a semmiből valami lesz? Van olyan pillanat, amikor megszületik a hangszer lelke?
B. G.: Amikor nekiállsz elkészíteni egy hangszert, már az elején van egyfajta elképzelésed arról, hogyan nézzen majd ki. De eleinte még nagyon durva az anyag. Finomítgatod, cserélgeted a szerszámokat, majd elkezd alakulni a dolog, kezded benne látni a hangszert. Aztán amikor már meg is szólal, na akkor… Persze azért nem zokogunk a hangszer felett, de azt hiszem, tényleg van egy ilyen pillanat.
hvg.hu: Mennyi idő alatt készül el egy hangszer?
W. G.: Általában egyszerre több hangszerrel foglalkozunk, nem tudunk csak egyre koncentrálni. Egy furulya elkészülhet akár egy nap alatt is. De egy kecskeduda már egy hónapot vesz igénybe. Egy hegedű is elkészülhetne egy hónap alatt, ám így, hogy nem csak egy hangszerre koncentrálunk, 3-4 hónapig is eltart. Ennek persze az is az oka, hogy mindent kézzel készítünk, egyedül akkor használunk gépet, amikor a baromi nagy rönköket kettéfűrészeljük.
hvg.hu: Milyen rönköt?
B. G.: Rönkben érkezik meg a fa a műhelybe, és mi abból gyalukkal, vésőkkel faragjuk ki például a hegedűt. De az sem mindegy, hogy milyen fával dolgozol: a hangszerfának nagyon jó minőségűnek kell lennie, és legalább tíz évig kell száradnia. Ezt a folyamatot nem lehet gyorsítani, mert lehet, hogy száraznak érzed a fát, és elkészíted belőle a hangszert, aztán két év múlva eldeformálódik. A fa szerves anyag, és még ha teljesen száraz, akkor is mozog, húzódik, kitágul, ezért is érzékenyek a hangszerek például a páratartalomra. Elrepedhetnek, elengedhet a ragasztás, hiszen az is csak természetes anyagból, bőr és csontenyvből készülhet.
hvg.hu: Ma már minden a digitális világ körül forog, van elektromos gitár, és akár a zenekarodat és a zenédet is összerakhatod számítógépen. Van egyáltalán igény az ilyen kézműves termékekre? Már elnézést a kérdésért, de meg lehet ebből élni?
W. G.: Ez rajtad is múlik. Ha elég pofátlan vagy, akkor meg lehet élni, ám ha nem akarsz kicseszni az emberekkel, akkor már nehezebb, és sokat kell melózni. De igen, vannak, akik jól megélnek belőle.
hvg.hu Hogy lehet kicseszni valakivel? A hangszerkészítő mond egy árat, a vevő pedig vagy elfogadja, vagy nem.
W. G.: Például úgy, hogy amit eladnak, az nem ér annyit, amennyiért eladják. A hamisítás sajnos elég gyakori. Például egy vonós hangszernél nem csak az számít, hogy jó állapotban van-e. Ha 200 éves, akkor kapásból hússzor annyit ér.
B. G.: Visszatérve arra, amit mondtál, itt nem is az a fő probléma, hogy digitális világban élünk vagy hogy elektromos gitáron játszunk. Ugyanis az igény megvan. Van igény az akusztikus hangszerre, a vonós hangszerre, és van igény a jó hangszerre. Rengetegen tanulnak a zeneakadémián, csak éppen pénzük nincs a jó hangszert megvenni. Az meg egy dolog, hogy a gitár egy divatosabb hangszer és minden fiatal gyerek, ha Justin Bieber akar lenni, akkor gitározni fog.
hvg.hu: Szeptember végén nyílt második kiállításotok. Ha végignézünk a kiállított darabokon, láthatjuk, hogy tökből kürtöket, bőrből dobokat készítetek. Sőt, még a teknős páncélját is felhasználjátok. Ezekre is van igény?
W. G.: Ezekre talán igény nincs is annyira, de mi mindenféle hangszert elkészítünk. És nem csak azért, mert van rá megrendelés, vagy mert a jövőben lehet rá vevő. Hanem azért, hogy legyen ilyen is. Mert nem vagyunk behatárolva.
Meg lehet ilyen jó kis kiállításokat csinálni. Hiszen a hegedűt vagy a gitárt mindenki ismeri, de itt csomó érdekességgel is találkozhatnak az emberek.
hvg.hu: Honnan jött az ötlet, hogy kiállításon mutassátok be a hangszereiteket? A hangszerek lényege az, hogy játsszunk rajtuk, nem pedig, hogy nézegessük őket.
B. G.: Egyrészt pont ezért olyan a kiállítás, hogy meg lehet szólaltatni a hangszereket. Ne csak üveg alatt nézegessék a vendégek, hogy mennyire szépek, mi meg milyen ügyesek vagyunk. Az előző kiállítást is úgy hirdettük meg, hogy a közös zenélés a program része volt. Azt gondoltuk, hogy majd megpróbálunk valami koncepció szerint zenélni a vendégekkel, de majdnem százan jöttek el a megnyitóra, és ennyi embert képtelenség irányítani. Végül úgy döntöttünk, hogy belekezdünk és majd lesz valahogy. Eleinte kicsit kellett noszogatni az embereket, de a végére a háromévestől a nyolcvanévesig mindenki zenélt. Másrészt lassan hét éve foglalkozunk ezzel, és összejött egy olyan kollekció, amit úgy gondoltunk, hogy már érdemes megmutatni.
hvg.hu: Iskolai csoportok is megfordultak a kiállítson. Nem kellett senki kezére rácsapni? Nem féltitek a hangszereket?
B. G.: Több iskolai csoport is érkezett, körülbelül kilencven gyerek fordult meg a kiállításon. Készítettünk velük esőbotot is papírhengerből, rizsből meg tésztából, aztán kifestettük, feldíszítettük őket. Egy-két kár keletkezett, de azt sem a gyerekek okozták, hanem a tanár, akivel jöttek (régi barátunk egyébként). Volt olyan gyerek is, aki teljesen „megőrült” a hangszerektől, és mondta, hogy neki ide még vissza kell jönnie, és elhozza az egész pereputtyot.
hvg.hu: Honnan kaptok ihletet? Szoktatok vidéki túrákra menni, hogy újabb hangszereket fedezzetek fel?
B. G.: Persze, csak aztán megállunk a restiben és ott ragadunk. A viccet félretéve, ilyet nem nagyon szoktunk, de arra már volt példa, hogy ellátogattunk egy mesterhez és meglestük a mozdulatait.
hvg.hu: A nagy hangszerkészítő mesterek kiadják a szakmai titkukat, vagy kincsként őrzik azokat?
W. G.: Itt nincsen titok. Egyszerűen baromi jól csinálják. Persze, megnézheted, hogyan dolgozik egy mester. De neki benne van negyven év munka a kezében, és hiába magyarázza el, mit hogyan kellene csinálnod. Utána te is leülhetsz, és neked is kell majd negyven év, hogy tényleg jó legyen. De persze vannak olyanok hangszerkészítők is, akik lepedő alatt dolgoznak.
hvg.hu: Jelenleg a mesteretek műhelyében dolgoztok, de gondolom nem ez a hosszú távú cél. Tervezitek saját műhely megnyitását?
W. G.: Ez a szakma olyan, hogy ha van megrendelés, akkor jó. De mi van akkor, ha két hónapig nem adsz el egyetlen hangszert sem? Akkor nem eszel. Alkalmazottként nincsen akkora alkotói szabadságunk, viszont ez így egy biztosabb és kényelmesebb dolog. A mesterünknek garancia a neve, biztosabb a megrendelés. De nyilván nem ez a hosszú távú cél.
hvg.hu: Összességében hogy látjátok? Van jövője ennek a szakmának?
B. G.: Van jövője a villanyszerelő szakmának? Most körülbelül nincsen semminek jövője. Egyébként pedig van. Egy normális gazdasági helyzetben van jövője a szakmánknak. Mert az igény megvan, sokan tanulnak zenét. Ráadásul a hangszerek meghibásodnak. Mi pedig nem csak készítjük, de javítjuk is őket. Sokan vannak, akik már lemondtak a hangszerükről, mert meghibásodott és nem értenek hozzá. Abban is meglehet látni a kihívást, hogy egy olyan hangszerbe életet lehelj, amiről a tulajdonosa már lemondott. És egy roncsból valami működő dolgot készíteni, hát, az is egy tök jó dolog.
hvg.hu: Volt olyan hangszer, amelyik annyira jól sikerült, hogy megtartottátok?
B. G.: Olyan még nem volt, hogy konkrét megrendelést ne adtunk volna át. Olyan viszont volt, hogy ezt fájó szívvel tettük. Van egy hangszer, a gitera (gitár és citera ötvözete), ami saját tervezés. Ilyen hangszer tulajdonképpen nem is létezik. Ez annyira jól sikerült, annyira jó rajta játszani, hogy azt nem adnánk oda senkinek.
W. G.: Olyan is volt, hogy valakinek nem szívesen adtunk el hangszert. Az egyik vásárló éjjeliszekrénynek akart dobot venni. De azt kérte, hogy fehérítsük ki teljesen a bőrt, mert passzolnia kell a kanapéjához. Mondtuk neki, hogy majd jelentkezünk.
hvg.hu: Adódik a kérdés, hogy ha hangszert készítetek, akkor játszotok is? Van saját banda?
B. G.: Nem szoktunk közönség előtt fellépni, inkább saját szórakoztatásra zörgünk. A társaságunkból adódóan inkább dobolni járunk össze. Megszólaltatunk majdnem minden hangszert, de nem valószínű, hogy a közeljövőben koncertet adunk a Müpában.
Kiállítás megtekinthető: október 27-ig az Adler Panzió és Étterem kiállítótermében (Budaörs, Budapesti út 15.) előzetes bejelentkezéssel.
