2013. szeptember. 26. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 26. 19:58 Kult

Operettszínház-direktor: nem értem a közgyűlés megfogalmazását

A Budapesti Operettszínház jelenlegi igazgatója csütörtökön azt mondta, nem érte egészen váratlanul a Fővárosi Közgyűlés döntése, amely eredménytelenné nyilvánította az intézmény vezetésére kiírt pályázatot. Jelezte, újra pályázni fog.

"Az Operettszínház átadás-átvétel előtt áll, az ügyben a fővárosnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának megállapodást kell kötnie. Elképzelhető, hogy ebben a helyzetben nem egyszerű dönteni" – fogalmazott Kerényi Miklós Gábor, aki mások mellett szintén pályázott a következő ötéves ciklusra. Most azt mondta, újra pályázni fog a posztra.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön zárt ülésen nyilvánította eredménytelennek a Budapesti Operettszínház vezetésére kiírt pályázatot. Hasonló határozat született a Vígszínház esetében is.

Kerényi Miklós Gábor azt mondta, erős, lelkiismeretes pályázatot nyújtott be; a kilenctagú szakmai bizottságtól öt igen szavazatot kapott. "Ezért csupán azt a megfogalmazást nem értem, hogy a poszt betöltéséről a szakmai bizottságok véleményét is mérlegelve hozta meg döntését a Fővárosi Közgyűlés" – tette hozzá.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a döntés után saját álláspontját ismertetve azt mondta, Kerényi Miklós Gábor ugyan a szakmai bizottság támogatását megkapta, de ebben a helyzetben – mivel szó van arról, hogy az intézményt átadják az államnak – úgy gondolják, a jövőben nagyobb beleszólást kell biztosítani az államnak a főigazgató kiválasztásába.

A Budapesti Operettszínház vezetésére Kerényi Miklós Gábor jelenlegi főigazgató mellett Nagy Viktor rendező, Bozsó József színész, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes is pályázott.

A főigazgató szerint a Budapesti Operettszínház eredményei itthon és a nemzetközi színházi szcénában egyaránt kiemelkedően jók, a művészi színvonal magas. A társulat budapesti, vidéki és külföldi fellépéseivel együtt rekordmennyiségű, összesen 570 előadást tartott az előző évadban. Kerényi Miklós Gábor 2001 óta vezeti a Budapesti Operettszínházat.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.