2013. szeptember. 25. 16:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 25. 16:19 Kult

Megjelenik az új James Bond-regény

A héten jelenik meg Nagy-Britanniában a Solo (Egyedül) című legújabb James Bond-regény, amelyben William Boyd író egy kontinenseket átszövő ügy felgöngyölítésére küldi a brit titkosügynököt a hidegháború legforróbb időszakában.

Boyd szerint Daniel Day-Lewis brit-ír színész tökéletes lenne az új regényben lefestett 007-es ügynök megformálására. A 61 esztendős író felidézte: a Bond figuráját megteremtő Ian Fleming egyszer azt mondta, hogy a brit titkosügynök úgy néz ki, mint az amerikai énekes-dalszövegíró Hoagy Carmichael. "Daniel Day-Lewis pedig pont úgy fest, mint Hoagy Carmichael" - fűzte hozzá Boyd.

Az 1969-ben játszódó regény a londoni luxusból egy háború dúlta nyugat-afrikai országba röpíti a 007-est, aki a 45 évesen már érzi, hogy felette sem múlnak el nyomtalanul az évek. Az új regény ugyanakkor hű marad a Fleming által elképzelt karakterhez: a titkosügynök eleganciájától egészen a gyönyörű nők iránti vonzalmáig.

Annak ellenére, hogy az történetben két titokzatos nő is szerepet kapott, Boyd nem lelkesedik túlságosan a Bond-lány kifejezésért. "Úgy gondolom, hogy párkapcsolatot akar, és nem csupán kalandot" - fogalmazott az író a könyv megjelenését beharangozó szerdai londoni rendezvényen. 

Boyd - aki korábban is írt kémregényeket (Restless, Waiting for Sunrise) - azóta rajongója a 007-es ügynök kalandjainak, mióta diákkorában kezébe került az Oroszországból szeretettel című James-Bond könyv.

A Solo csütörtökön jelenik meg Nagy-Britanniában a Jonathan Cape kiadó - Ian Fleming eredeti kiadója - gondozásában, míg az Egyesült Államokban és Kanadában október 8-ától lesz kapható.

Fleming 60 éve, 1953-ban írta meg az első Bond-regényt, amelyet 11 évvel később bekövetkezett halála előtt még 13 követett. Azóta más írók szőtték tovább a 007-es ügynök kalandjait, a kötetekből világszerte több mint 100 millió példány kelt el. 2011-ben Jeffery Deaver tollából jelent meg a Carte Blanche című rész, előzőleg, 2008-ban pedig Sebastian Faulks írt egy részt Devil May Care címmel.

A Bond-regények megfilmesítése is hatalmas üzlet: a legutóbbi filmfeldolgozás, a tavaly Sam bemutatott 007 - Skyfall, Daniel Craiggel a főszerepben egymilliárd dollár feletti összbevételt ért el világszerte.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.