hvg.hu: Az egyik előadásában a kapitalizmust okolta az elmebetegségek egyre sűrűbb előfordulásáért.

M. G.: Teljesen egyértelmű, hogy minél több a stressz a gyerekek első évei alatt, annál több az elmebetegség. Ez nem vita kérdése. Ha gazdasági vagy politikai stressz van, ha az emberek bizonytalanul, egyedül érzik magukat, a társadalom egyre szaggatottabb lesz, és a család széthullik, mert a szülők nincsenek otthon, vagy ha otthon vannak, akkor idegesek, akkor ez a gyereket befolyásolni fogja. Ez elkerülhetetlen.

Fazekas István

hvg.hu: Magyarországon mi a bőrünkön érezzük, hogy az ország általános hangulata folyamatosan romlik. Ön Kanadában él. Milyen érzés leszállni a repülőről Budapesten?

M. G.: Amikor jöttünk ide autóval a kiadóm sajtóreferensével, éppen arról beszélgettünk, hogy az emberek milyen szomorúnak néznek ki. Az emberek itt nagyon erősen stressz alatt állnak. Sok feszültség van a felszín alatt, én legalábbis így látom. Csüggedtséget látok az arcokon.

hvg.hu: Legújabb könyve, a Szétszórt elmék a hiperaktivitással foglalkozik. Mit mond az orvostudomány ma erről a betegégről?

M. G.: Legyünk pontosak: a figyelemhiányos hiperaktivitásról. Ez a két dolog gyakran együtt jár. Minden hiperaktív gyereknek figyelemhiánya van, de nem minden figyelemhiányos gyerek hiperaktív. 

hvg.hu: Hogyan lehet felismerni, hogy valakinek mondjuk hiperaktív a gyereke?

M. G.: Legtöbbször az iskolában tűnik fel. Azt azért elég nehéz nem észrevenni, ha valaki nem képes egy helyben maradni. Ha viszont csupán figyelemhiányos valaki, hiperaktivitás nélkül, azt már nehezebb észrevenni. Mert csendben van, bajt nem okoz, csak éppen nem képes odafigyelni. Így kerülnek a gyerekek általában orvoshoz. A szülő vagy a tanár észreveszi, hogy a gyereke vagy a tanítványa nem figyel oda, nem tud egy helyben ülni. Amit elkezd, azt nem tudja befejezni, rendetlen.

hvg.hu: És mi történik, miután az orvoshoz kerül?

M. G.: Hogy itt mi van, azt nem tudom, de Amerikában orvossággal gyógyítják. Stimulánsokkal. Az USA-ban legalább hárommillió gyerek szed napi szinten ilyen orvosságokat! Főleg tehát gyógyszeresen kezelik, mintha egy betegségről lenne szó.

hvg.hu: Elég furcsa ezt egy orvos szájából hallani. A hiperaktivitás nem betegség?

M. G.: Nem, itt egyáltalán nem öröklött betegségről van szó. Ezt én is csak később értettem meg, mert én is figyelemhiányos hiperaktivitásban szenvedek, és megmondhatom, hogy belülről ez igazi valami. De nem betegség. Hanem mit jelent? Egy gyerekben kialakult bizonyos reagálás a körülményekhez. Ha például én megpróbálnám Önt megütni, mit tudna tenni? Most, itt, ebben a pillanatban?

Fazekas István

 hvg.hu: Gondolom, védekeznék, megpróbálnék visszaütni, vagy elfutni.

M. G.: Pontosan. Vagy ha itt volna még valaki, segítséget kérhetne. Ez a három funkcionális válasz lenne arra, hogyha valaki stressz alatt van. Menekül, visszavág, vagy segítséget kér. De hogyha Ön egy  nyolc hónapos baba lenne, sok stresszel körülvéve, ami nagyon zavarná, tudna menekülni? Tudna visszavágni? Tudna segítséget kérni? Mit csinálna? Kikapcsolná a figyelmét, hogy ne szenvedjen annyit. Nem ön tenné meg tudatosan, az agya. Ez egy alkalmazkodási mód. Ez egy védelmi mód. Ez egy adaptáció. És mikor történik ez? Épp akkor, amikor az agyban egy másodperc alatt több millió kapcsolat, szinapszis készül el. Ez az első három év. Ez azt jelenti, hogy később már majd automatikusan is kikapcsol, és akkor majd kezelik Önt azzal, hogy hiperaktív. Tehát itt nem örökölt betegségről van szó, hanem valamiről, ami úgy kezdődik, mint egy gyermekkori alkalmazkodási reakció, de aztán később bajt okoz.

hvg.hu: Szóval elkerül a gyerek az orvoshoz, és gyógyszereket kap. Hatékonyak ezek a gyógyszerek?

M. G.: A könyvemben leírok egy esetet, amikor egy nyolcvannégy éves páciensemnek stimuláns orvosságot írtam fel.  Visszajött három nap múlva, és közölte: fiam, ez volt életemben az első nap, hogy csendesen le tudtam ülni.

hvg.hu: Nincsen alternatívája a gyógyszerezésnek?

M. G.: Az egész könyvem arról szól, hogy egy másfajta kezelésre van szükség. Én egyáltalán nem állítom, hogy ne használjunk orvosságot, de ne ezt hangsúlyozzuk. Én magam is szedtem gyógyszert, és örülök neki. Segített. Ezzel szemben azt állítom, hogy a gyógyszer nem a válasz, a gyógyszer egy pillanatnyi segítség a tünetekkel szemben.

hvg.hu: Időt ad, hogy az alatt meg tudja oldani a problémát?

M. .G: Igen. Ha például valaki komoly depresszióban van, mint amiben én is voltam, az ember úgy érzi magát, mintha mocsárban állna, és amikor az egyik lábát felemeli, a másik még mélyebbre süllyed. Ha én úton vagyok, azt akarom, hogy elérjek a célomhoz. De amíg a mocsárban vagyok, addig nem érek el sehova. Az orvosság nem juttat el engem a célhoz. De azt meg tudja tenni velem, hogy a mocsárból kikerüljek a szárazra, hogy elkezdhessek járni. De térjünk vissza a hiperaktivitáshoz. Ha nem ismerik fel, hogy egy gyereknek ez a problémája, akkor általában büntetést kap. A szülők vagy a tanárok azt hiszik, hogy tudatosan rosszul viselkedik. A rosszaságra pedig büntetés a válasz, ami csak még ront a helyzeten, mert még több stresszt okoz. Ez egy ördögi kör.

Fazekas István

hvg.hu: Hogyan ismerték fel önnél 52 évesen a hiperaktivitást?

M. G.: Kórházban dolgoztam, egy végstádiumú halálos betegeket ápoló osztályt vezettem. Az egyik kollégám – aki nem orvos volt egyébként – megkért, hogy kávézzak vele. Elmesélte, hogy most ismerték fel az ő hiperaktivitását, és elmondta a saját belső élményeit. És engem írt le. Megértettem, hogy nem véletlenül akart beszélni velem, mert magamban is felismertem ugyanazokat a jeleket.

hvg.hu: Ezt a diagnózist orvosként elemezte?

M. G.: Rögtön beláttam, hogy az orvosi szemlélet, ahogy erről a dologról betegségként gondolkodnak, az mennyire szűk és hiányos. Az orvostudomány rosszul fogja fel ennek a zavarnak a természetét, mert azt hiszik, hogy ez egy öröklött betegség. A helyzet ennél komplikáltabb. Azt pedig még ma sem tanítják az orvosi egyetemeken, hogy az agy mennyire a környezet hatásai alatt fejlődik. Ha manapság egyre több gyereknél találunk ilyen zavart, az nem azt jelenti, hogy valamiféle járvány volna, hanem hogy a felnőttek egyre inkább olyan stressz alatt vannak, hogy nem tudják biztosítani a normális érzelmi fejlődéshez való környezetet.

hvg.hu: Az orvosi képzés alatt, vagy a több évtizedes orvosi munka közben ez fel sem merült?

M. G.: Nem. Az orvosok szinte semmit nem hallanak erről. Visszatekintve már látom, hogy én magam is sok hasonló beteggel találkoztam, és nem ismertem fel a problémájukat. Mert ez a baj nem csak gyerekeknél fordul elő. A felnőttek közül a legtöbben úgy kerülnek orvoshoz, hogy felismerik magukon a tüneteket, amiket valahol hallottak vagy olvastak. Az orvosok sok esetben még ma is azt állítják, hogy felnőtteknél ez a zavar nem létezik. Nekem ezt ne mondja senki. Sokat dolgoztam droghasználókkal, erről szól A sóvárgás démona című könyvem. A droghasználók közül nagyon sokan figyelemhiánytól szenvednek, orvosok egész sora látta őket, és mégse vette senki észre. Holott a droghasználat nagyon sok esetben ebből ered.

hvg.hu: Hogyan kell ezt pontosan érteni?

M. G.: A függőség minden esetben öngyógyítással kezdődik. Azt már említettem, hogy a hiperaktivitást stimulánsokkal kezelik. Mit tesznek ezek az orvosságok az aggyal? Megemelik a dopamin szintjét, mert az kell a motivációhoz és a figyelemhez. Az első könyvemet úgy is írtam, hogy szedtem a Dexedrint. És ott tudtam maradni a számítógép mellett, és tudtam írni hosszan, órákon keresztül, és tudtam figyelni. És mit csinál a kokain? Ugyanazt. Mit csinál a nikotin? Ugyanazt. Sokan, akik dohányoznak, a hiperaktivitásukat kezelik. Én az előadásaimat általában azzal kezdem, hogy a függés elsősorban önkezelést jelent. Az emberek kezelik a depressziójukat, a szorongásaikat, a hiperaktivitást, a poszttraumás stresszzavart, a társas szorongást, satöbbi. Minden esetben legalábbis egy önkezeléssel kezdődnek a függőségek.

hvg.hu: Milyen belülről átélni a figyelemhiányt és a hiperaktivitást?

M. G.: Van egy frusztráció az emberben: érzi, hogy nem tudja megfelelően kibontakoztatni a képességeit. Emiatt alacsony az önbecsülése. A figyelemhiány azt is jelenti, hogy nem tudsz megfelelni a környezeted elvárásainak, éppen ezért az ilyen emberek között a szorongás meg a depresszió nagyon gyakori.

Fazekas István

hvg.hu: Mit lehet tenni az orvosságok helyett vagy mellett, ha valakinek hiperaktív a gyereke?

M. G.: Be kéne már látni, hogy a biológia és a környezet az nem két egymástól független dolog. Ha megváltoztatom a biokémiámat, meg fog változni a viselkedésem. De ha megváltoztatom a viselkedésem, akkor változni fog vele együtt a biológia. Azt ugyanis kutatások bizonyítják, hogy pszichoterápiával vagy meditációval mérhető biokémiai változásokat lehet elérni. Főleg, ha a gyerekkorról van szó. A gyerek biológiája ugyanis nagyon erősen tükrözi a környezet hatásait. Tehát nagyon fontos a gyerekeknél, hogy ha az agyuk kémiáját meg akarjuk változtatni, akkor ne csak orvosságot adjunk nekik. Változtassuk meg a körülményeiket, és akkor az agy majd változik, pozitív irányba. Itt az agy fejlődéséről van szó. Az orvosságok nem segítenek az agy fejlődésében, az orvosságok csak a tünetekkel szemben hatásosak. Ideiglenesen. Az a legfontosabb, hogy a szülőknek meg kell változtatni a gyerek és köztük lévő viszonyt. Ha a gyerek szerető és barátságos környezetben van, felemelkedik az agyban a dopamin szintje.

hvg.hu: És mit lehet tenni felnőttként? Ön számára mi volt az, ami segített?

M. G.: Csökkentettem a stresszt az életemben. Rendbe hoztam a házasságom. Odafigyeltem a fizikai egészségemre, és arra, hogy mit eszem. Ami még nagyon fontos volt, az önismeret. Ahogy egyre jobban kezdtem ismerni magamat. Megpróbálni külső figyelőnek lenni. Kívülről figyelni, ahogy az agyam működik. Hogy ne azonosítsam magam az agyműködésemmel, a gondolataimmal.

hvg.hu: Menjünk el zen buddhistának, és olvassunk Eckhart Tollét?

M. G.: Én sokat tanultam az Eckhart Tollétól. Ő mondta, hogy az emberiség legnagyobb teljesítménye nem az építészet, vagy a művészet, vagy a tudomány. Hanem az, hogy belátja a tulajdon őrültségét.