2013. augusztus. 22. 14:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 22. 13:56 Kult

44 millióból modernizálják az ajkai múzeumot

Szeptember elsejével indul az Európai Unió 44 millió forintos támogatásával az ajkai múzeum megújítása: idén elkészítik a szakmai és kivitelezési terveket, a felújítást jövő tavaszra fejeznék be.

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ irányításával működő múzeum 1989, a fotógaléria 2001 óta működik. A múzeum kialakítása a megnyitás óta nem változott jelentősen, a kiállítás várostörténeti része az elmúlt 24 év alatt jelentősen elavult, mára már nem képes betölteni szerepét, nem vonzó a látogatók számára. A fejlesztés célja, hogy a városi múzeum alkalmas legyen nagyobb létszámú iskolai és látogató csoportok fogadására – olvasható az önkormányzat közleményben.

A városfejlődést bemutató terem, az időszaki kiállításoknak helyet adó Borsos Miklós terem és az előtér felújítását tervezik. Az intézmény alkalmassá válik múzeumi foglalkozások megtartására, és akár 35 fős csoportok fogadására is.  

Szeptember 1-jével kezdődik az ajkai helytörténeti kiállítás megújítását célzó pályázat megvalósítása: még idén elkészítik a múzeum átalakításának kiviteli és szakmai tervét, és 2014 tavaszára megújulhat a múzeum – tették hozzá.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.