Kult MTI 2013. augusztus. 05. 13:03

Eldőlt: nem kapott engedélyt az ozorai fesztivál

Nem kaptak engedélyt a rendezvény megtartására az ozorai fesztivál szervezői – mondta Tóth András, a fesztivál művészeti szervezője hétfőn. Az illetékes jegyző által hozott határozat tartalmáról nem tudott bővebb tájékoztatást adni, mert azt a szervező kolléga "jelen pillanatban veszi át a jegyzőtől".

Kardos Tamás körjegyző hétfőn megismételte pénteki nyilatkozatát, miszerint csak akkor adhatja ki az engedélyt – és csak az érintetteknek –, ha minden szakhatóság hozzájárulása megvan. A fesztivál művészeti vezetője által említett határozat tartalmáról nem nyilatkozott. A jegyző korábban azt is elmondta, hogy ha a rendezvényt valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg.

A fesztivál szervezője a Hír Tv-nek nyilatkozva érthetetlennek nevezte a döntést, és azt mondta, a jegyzői határozat felülvizsgálata érdekében az illetékes kormányhivatalhoz fordul. Elmondta, hogy kérelmüket már május 6-án benyújtották, így ha a hatóságok jelezték volna, hogy hiányosságot tapasztaltak, pótolhatták volna. Hozzátette továbbá, hogy a többi hatóságtól megkapták az engedélyt, csak a rendőrségtől nem.

A rendőrség időközben azt közölte, hogy a fesztiválra érkező küföldi állampolgárok közül az elmúlt két és fél napban 26-ot állítottak elő kábítószerrel való visszaélés, vagy bódult állapotban vezetős gyanúja miatt. A gyanúsítottakat kihallgatásuk után a rendőrök szabadon bocsátották, ellenük büntetőeljárás indult.

Stiller Ákos

Az 1999-es napfogyatkozás idején a Tolna megyei Ozorához közeli, Fejér megyei Dádpusztán tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven. A rendezvény hivatalos programja augusztus 6-tól 11-éig tart a rendezvény honlapja szerint, azonban a résztvevők már a hétvégén elkezdtek gyülekezni a fesztivál területén.

A fesztivál szervezői szombat hajnalban azt közölték, hogy a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az ozorai fesztivál megtartását nem támogatja. Jelezték azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával.

A rendőrség szombattól fokozott ellenőrzést rendelt el a sárbogárdi rendőrkapitányság illetékességi területén. Több kábítószer-fogyasztót – hat francia és egy német állampolgárt – előállítottak.