Befejezték a hobbit-folytatások forgatását
Befejezte A hobbit két folytatásának forgatását Új-Zélandon Peter Jackson. A rendező az utolsó forgatási napon számos frissen készült képet osztott meg a filmből a követőivel a Facebookon.
A közösségi portálra Jackson egy csokorra való fotót töltött fel a hobbittrilógia utolsó részéből, a The Hobbit: There And Back Again című epizódból pénteken. A hobbit - Smaug pusztasága című második rész decemberben debütál a mozikban, a befejezés pedig 2014-ben.
A friss képek között a törpökről, a stábtagokról és a főszerepet alakító Martin Freemanről is vannak fotók. A facebookos album Jackson macskájának, Mr. Smudge-nak a képével kezdődik és zárul. A befejező fotón a rendező és a cica együtt jelenik meg. A képhez Jackson a következő sort biggyesztette: "Egy hosszú nap. Egy remek nap. Mindenkinek köszönöm, hogy részt vett benne! És most egy kis alvás!".
A hobbit J.R.R. Tolkien azonos című regényének feldolgozása. Jackson A Gyűrűk Ura előzményfilmjeként adaptálta filmre. A történet Zsákos Bilbó kalandos útját meséli el, amelynek során a hobbit egy csapat törppel kel útra, hogy visszaszerezze elvesztett birodalmukat Smaugtól, a sárkánytól.
A trilógia első darabja, A hobbit - Váratlan utazás 2012 decemberében került a filmszínházakba, és világszerte több mint egymilliárd dollár bevételt hozott.