2013. július. 26. 15:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 26. 15:51 Kult

Már keresik Eszenyi Enikő utódját

Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár.

Lejár 2014. január 31-én a Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek a megbízása, ezért kiírták a pályázatot a posztra. Az előadóművészeti törvény értelmében ugyanis fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.

A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor megbízása szintén ebben az időpontban jár le. A kormany.hu honlapon megjelent kiírás szerint itt a pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évente legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia, 300 ezer fizető nézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű-irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

A kiírt vezetői megbízatás 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. Mindkét pályázat beadásának határideje a közzétételtől számított harmincadik nap. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni. Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor is arról nyilatkozott korábban, hogy újra pályázni fog a vezetői posztra.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.