Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Míg Angliában József Attila megy, addig Izraelben a paprikás ételekért rajonganak, de az biztos, hogy az országimázsnak túl kell jutnia a matyón és a Rubik-kockán - derült ki Balassi Intézet szokásos éves igazgatói találkozóján.
Balog Zoltán miniszter úgy érzi, hogy Matthias Hartmann-nal, a bécsi Burgtheater igazgatójával szent a béke, mert a kultúra szoft pávöre sokkal jobban megy nekünk magyaroknak, mint az értelmetlen ideológiai viták. Majd a bécsi színházban is meglátják, hogy mit tud Vidnyánszky! (A bécsi színházigazgató valóban meghívta a Nemzeti új igazgatóját, de mellé négy nem támogatott független színházat is. A dialógust persze Hartmann egészen másképp értelmezte, mint Balog).
A Balassi Intézet július 11-én kezdődő igazgatói találkozóját a Navracsics-Balog-Martonyi trió nyitotta meg a Budapest Music Centerben, melyből kiderült, hogy a kultúra Magyarország nukleáris fegyvere. Egymás után lovagolták meg a lágy erő - az említett soft power - hullámát a kormányzati tagok. Magyarország ebben mindig is atom volt, és ezek után is jeleskedni fog. A Nobel-díjasokról nem is beszélve. Bár róluk most nem szólt a fáma, nem úgy Közép-Európa spiritualitásáról, amelyben Magyarország nem csak lélek, hanem identitás is, és ha bárki meg meri kérdőjelezni az európaiságunkat, vagyis az „alapvető európai értékeinket kétségbe vonja”, annak csak meg kell nézni az igazi arcunkat. Ami ezek szerint nem is olyan barbár, mint amilyennek mutatjuk.
Az elégedett szónoklatok után a Balassi Intézet vezetője tényekkel támasztotta alá azt, amiről elméletben beszéltek a mindenkori pénzadók (a BI központi költségvetési szerv). Az intézet egyik legfőbb célkitűzése ugyanis, hogy az egyetemes magyar kultúra a világ minden táján elérhető, megismerhető legyen. Ezért vetik magukat be a szakdiplomaták és a külföldi magyar intézetek.
A tavalyi év legnagyobb projektje - egybek mellett a Campus Hungary ösztöndíj programja, és a Publishing Hungary nemzetközi könyvvásár-látogatásai - a Smithonian Folklife Festival volt Washington D.C.-ben, ahol tíz napig szoktatták az amerikaiakat az igazi magyarhoz. A National Mallon június 26-tól egy magyar-székely falu elevenedett meg, volt sok néptánc, és népidivat-bemutató, a kalocsai és a matyó legalább már itt is hódítja a teret. Az afroamerikai nebulókat is népviseletekbe bújtatták. Washingtonban ezek szerint biztos, hogy tudnak rólunk - a százezret is elérte a látogatók száma, de a programkínálatot tekintve kétséges, hogy végre leszoknak arról, hogy rákérdezzenek, van-e csatorna, vagy úthálózat errefelé (Bukarest környékén), és mennyi idő lóval eljutni az iskolába.
Méhes Márton, a bécsi Collegium Hungaricum vezetője szerint egy Smithonian-féle full-folklór Ausztriában nem a fővárosban, hanem inkább vidéken lenne nyerő, mert ott a kantáros nadrág és a tollas kalap mellett úgy is működik a high tech, hogy vacsora közben nem röhögik ki egymást a bajuszpödrésért. Can Togay János, a berlini intézet vezetője sem feltétlenül tudja elképzelni, hogy a berliniek jól fogadnák egy matyós-táncházas-pick szalámis fesztivált: kivéve, ha a mangalicáról el tudnánk hinteni, hogy valami titokzatos szörny, és valami kreatív koncepcióval behúznánk a kortársra kihegyezett Berlini közeget. A külföldi intézetek kerekasztalán ugyanis kiderült, hogy egészen máshogy állnak a befogadó nemzetek az általunk kínált kultúrára. Tel Avivban például senki nem tud – sem akar – mit kezdeni a roma problematikával, van elég saját vitájuk a régióban. Viszont a magyar gasztronómia érdekes módon nagyon megy Izraelben, külön Facebook-csoport izgul már a paprikás csemegékre.
A briteknél a networking az út a magyarkodáshoz, és akkor lehet rácsavarni őket a mi kultúránkra, ha az valahogy őket is érintheti. Így például nagy sikere van már hagyományosan a költészet napi Inspired by a hungarian programnak, idén 23 neves brit költőt ihletett meg például József Attila, az átértelmezett költeményeket pedig antológiába szedve több brit egyetem is bekérte. Bánffy Miklós Transilvanian trilógiája pedig már a második kiadást is megérte, a megjelenési napon pedig 4 ezer példányban fogyott belőle.
Can Togay és Pászthy is hangsúlyozta, a proaktív stratégia a nyerő a magyar kultúrmisszió esetében, de a kármentéssel illetve magyarázkodással is sokat kell foglalkozni. A Guardianban megjelent, a magyarok antiszemitizmusát taglaló cikk után például meghívták a szerzőt a londoni intézménybe, hogy tisztább képet mutassanak. Méhes szerint vigyázni kell, hogy ne erőltetetten jelenjék meg akár a roma, akár a zsidó téma a magyar repertoárban, az osztrákok például nem értik miért kell ezzel „külön” foglalkozni. Az olcsó demonstrálás helyett ő a természetes utakat választaná. A Bécsben a szociális projekteket díjazó Sozialmarie például két magyar kezdeményezést is elismert – mindenféle kormányzati tukmálás nélkül. A magánalapítvány 15 ezer euróval járó fődíját érdemelte ki az Igazgyöngy Alapítvány Toldon működő programja, melynek segítségével a helyiek önkéntes munkával, helyben található alapanyagokból olcsó és környezetbarát tüzelőanyagot állíthatnak elő. De a Romani Platnit is szerették az osztrákok, ezer euróval támogaták a roma asszonyok budapesti éttermét.
Méhes szerint ilyenek érdeklik az "ottaniakat", tehát érdemes bevenni a kulturális intézmények repertoárjába is, de csak óvatosan, giccstől mentesen, és innovatívan.
"Lépjünk túl Rubik-kockán" - ajánlotta Méhes.
