hvg.hu: Milyen háttér szükséges egy ilyen, a magyar terepen formabontó vállalkozáshoz?

Zádor Tamás: Gimnazista koromban találkoztam először ezzel az egésszel. Angliában egy barátom elvitt egy partyba, ahol olyan volt a vetítés, amilyet addig még nem láttam. Tizenhat éves lehettem és habár addig is láttam már sok bulit, azt hiszem ott és akkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Visszatérve Magyarországra, Horváth Gábor barátommal úgy döntöttünk, hogy hosszú évek után végre összehozunk egy iskola-bulit, ahol hasonlóképp vetítenénk, mint ahogy én azt kint láttam. Akkoriban kezdtünk el fotózni, így az alapanyag lényegében adott volt. Kölcsönkértük az iskolában és az ismerőseink körében fellelhető összes film-illetve diavetítőt és csináltunk egy DnB estét. Egy ismerősünk, Fülöp Farkas - azóta Kiégő Izzók tag - intézte a fellépőket, akik a Jailhouse rezidens DJ-i voltak. Annyira tetszett nekik a dolog, hogy felkértek minket egy másik, ottani projekthez is. A folyamat pedig azóta is változatlan: egyik munka hozza a másikat.

Nagyjából már akkor, a gimnáziumi évek alatt összeállt a mai Kiégő Izzók csapat magja. Szinte hihetetlen, hogy most már tizenöt éve kisebb nagyobb változásokkal, de szinte ugyanazon formában dolgozunk. Akkoriban nyáron napközben mentünk plakátozni, hogy legyen pénzünk vetítőgépre, izzóra, kábelre, éjjel pedig mentek a különféle illegál partik.


hvg.hu: Ma mégis ebből egzisztálnak. Milyen folyamat előzte ezt meg?

Z.T.: Egyikünk sem készült úgy, hogy ebből majd főállása lesz: mindenki egyetemre ment, külön végzettségünk, szakmánk van. Farkas a Műszakira járt, Marci építész, Kitzi és Balu az Iparon végzett. Mindenkinek megvan a saját szakterülete, ennek megfelelően a készülő projektjeink is minden oldalról meg vannak támogatva. Az eklektikánk harmonikus. Sokáig az egyéb dolgaink mellett vittük a vetítéseinket, afféle mellékágként, aztán szép lassan egyre izgalmasabb, egyben egyre több munkát igénylő felkéréseink lettek: alternatív színházak, koncertek, különféle céges rendezvények. Kezdett egyértelművé válni, hogy a vártnál jóval több potenciál van a történetben. Az első komolyabb munkánk a Tilos Rádiótól érkezett, nekik készítettünk egy installációt a Sziget Fesztiválra 2002-ben. Persze ezt nem lehet ennyire lesarkítani, de az tény, hogy ez az egy esemény már önmagában valóságos lavinát indított el.

Fordult egyet a világ és hirtelen már nem tűnt annyira lehetetlen dolognak, hogy ebből meg lehessen élni: jelenleg hét embernek a Kiégő Izzók a mindennapi munkahelye.

hvg.hu: Magyarországon nincs különösebb hagyománya a vizuál műfajnak. Mennyiben tartják magukat forradalmi csapatnak?

Noll Márton: Hagyománya valóban nincs, előképei viszont annál inkább. Bizonyos együtteseknek már a hatvanas évektől kezdve voltak vetítései, melyek a korabeli technika miatt nem voltak olyannyira bonyolultak, összetettek, mint melyeket ma láthatunk, de alapvetően máig meghatározó folyamatok indítottak el.

Régen ugye szinte csak diavetítőket lehetett használni. Egy installáció tervénél le volt írva, hogy ide meg ide rakd a vetítőket és így meg így cserélgesd a diákat. Diaporáma. Ez akkor egy dübörgő műfaj volt, de vannak, akik mind a mai napig kitartanak a klasszikus módszerek mellett.

Cégszerűen, afféle kiszolgáló művészeti vállalkozásként mindenesetre valóban nem létezett itthon ilyesmi. Ám az, hogy egy művészeti tevékenység részben iparággá növi ki magát, újításnak újítás, de nem nevezném forradalminak. Ha már nagyon skatulyázni kell, magunkat is inkább csak meghatározó csapatként definiálnám, azt is csak a hazai szcénára vonatkozólag. Nem csak mi indultunk el ezen az úton, de mások vagy specializálódtak vagy teljesen lemorzsolódtak az idők folyamán.

Z.T.: A munkáink alapvetően három típusra oszthatók. Vannak a kulturális projektek, az abszolút saját magunknak gyártott kísérletek és végül, melyekből igazándiából élünk, a kommerciális vagy rendezvényes felkérések. Persze utóbbiak esetében is igyekszünk nem a sztenderd, megszokott nyomvonalat követni, igyekszünk innovatívak lenni és ügyelünk a klisémentességre. Talán ezért is keresnek minket annyian.

Vannak esetek, mikor szinte teljesen összeforr a promóció és a művészet. Hogy egy konkrét példát is mondjak, ilyen volt a tavalyi Balaton Sound-on, a Burn Studios-nak készített installációnk, ahol pár megkötéssel, de alapvetően szabad kezet kaptunk.

hvg.hu: Mennyire jellemző ez a művészeti szabadság a promóciós munkákra?

Z.T.: Ez nagyon változó: van aki egy teljesen kidolgozott koncepcióval keres meg minket, ahogy az is előfordul, hogy szimplán arra kérnek, csináljunk valami ütőset. Idén például egy nagy cég éves konferenciáján egy harminc méteres, egyedi színpad installációt tervezhettünk és gyártathattunk le abszolút a saját elképzeléseink szerint. Praktikus okokból vannak persze - például az A38-as partysorozatokon - visszatérő motívumaink, de ezekkel együtt sem lehet azt mondani, hogy tucat terméket állítanánk elő. Minden munka egyedi, minden munka különleges elbánást igényel és természetesen preferáljuk a szabadságot.

hvg.hu: Mi volt az eddigi legextrémebb felkérésük?

Z.T.: Talán a New York-i Manhattan híd brooklyni hídfőjének megvetítése. Komoly kihívás volt technikailag és tartalmilag is a hatalmas alagút és homlokzat kezelése. De végül a fesztivál (DAF) fődíjat hoztuk el vele.

hvg.hu: Mennyiben ideális táptalaj a Kiégő Izzók számára a magyarországi közeg?

N.M.: Úgy kaphatjuk a legobjektívebb képet, ha rálátásunk van a külföldi szcénára is. Nekünk vannak tapasztalataink ezzel kapcsolatban, melyek fényében azt hiszem kijelenthetjük, hogy sokáig elég ideális volt az itteni helyzet.

Z.T.: A kétezres évek eleji iszonyatosan intenzív underground hullám olyan party kultúrát teremtett, melynek felbomlásával megszülethetett a ma ismert, kultikus budapesti éjszaka. Ott volt a Frank-hegy, a Tilos Rádió eseményei, a katlanpartyk és még egy csomó legális és illegális összejövetel. Ma is, ha megkérdezel egy fiatal külföldit, egyetlen dolog ugrik be neki Budapestről: az, hogy partyváros. Azért ez nem semmi.

Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon máig nincsenek olyan szakszervezetek vagy bármiféle ellenőrző csoportosulás, mint nyugaton. Angliában például mindent ellenőriz egy munkavédelmi szervezet, a Health and Safety Executive. Ha van egy sérült elosztód, vagy nincs lángmentesítve egy vetítővászon, a buli lemondva. Ez Magyarországon, főleg egy kispénzű csapat esetében egyszerűen nem alternatíva. Habár a keleti örökségből származó felszerelésekhez nagyon olcsón hozzá lehetett jutni, a kezdetekben még így is egy csomó mindent házi tákolmányban oldottunk meg. Kint nem felelhettünk volna meg egy szabálynak sem, szerintem be sem engedtek volna minket egy klubba. Itt viszont volt esélyünk felfejlődni. Néha volt, hogy megcsapott minket az áram, de sohasem öltünk embert.


hvg.hu: A szakma hazai zászlóshajójának számítanak. Egy ilyen státusszal milyen kapuk nyílnak ki?

Z.T.: A válság kis késéssel, de nálunk is lecsapódott. Sok az érdeklődés, sok ajánlatot írunk, de csak kevésből lesz konkrét projekt: azoknak is döntő többsége külföldi.
Már nem vagyunk egyetemisták, hogy minden éjszaka vetítsünk valami partyban. Ez már nem lenne rentábilis, és hogy őszinte legyek: annyire nem is izgat minket. A kihívás mostanában a komolyabb, összetetteb vetítésekben találjuk meg, mikor több hónapon keresztül készülünk egy ötperces filmmel, ami csak egyszer megy le, egy homlokzaton. Értelemsszerűen ez már egy olyan kategória, amit itthon csak kevesen tudnak megfizetni.

N.M.: Mi se itthon, se külföldön nem házaltunk sohasem. A kinti terjeszkedésünk is egy szerencsés véletlennek tudható be: Farkas három éve New York-ba költöztt, ahol viszonylag hamar sikerült kiépítenie azt a kapcsolatrendszert, melynek segítségével először hozzájuthattunk néhány lokális munkához. A tapasztalat az, hogyha külföldön szeretnénk elérni valamit, kell egy elővéd, valaki aki a helyszínen képviseli magát a terméket.

Amerikában bizonyos helyzetekben előny, ha az ember Európából jött és fordítva: mindkettő a másikat tartja izgalmasnak. Picit ez a lüktető a passzolgatást is belejátszik a dolgunkba. A keleti parton európai, Nyugat-Európában amerikai hátszéllel futunk. De a legfontosabb akkor is az, amit csinálunk: a tartalom, nem pedig a sznobéria.

hvg.hu: Vannak akik megkeresik Önöket azzal, hogy szeretnének csatlakozni a Kiégő Izzókhoz?

N.M.: Nagyon sokan és egyre gyakrabban bombáznak minket ilyen kérdésekkel. Nemrég például meghirdettünk egy asszisztensi állást, amire négy nap leforgása alatt több, mint százhatvanan jelentkeztek be. Mi alapvetően nyitottak vagyunk és örülünk a friss embereknek, ötleteknek, így kísérletképp több iparművészetis töltötte már nálunk a szakmai gyakorlatát. Ez afféle gyakornoki státusz, ahol egy csomó mindent el lehet lesni és bele lehet nyúlni a készülő projektekbe. Ennél többet ígérni nem szoktunk, nem is igazán tudnánk: ez egy kiszámíthatatlan szakma, áltatni pedig senkit sem szeretnénk.

hvg.hu: Az életükben egyre hangsúlyosabb a külföld. Maradnak Magyarországon vagy esetleg már a tengerentúlra terveznek?

Z.T.: Ha a tengerentúlra nem is, de a határon túlra mindenképpen. Jó lenne egyik lábbal Európában állni. Igazából ez egy nagyon kényes téma, lévén szinte mindegyikünknek családja, gyereke van, így pedig már nem lehet csak úgy ugrálni. Nem panaszkodni szeretnék, mert a jelenlegi helyzetünket nevezhetjük akár ideálisnak is. Mi már a külföldi munkáinkból tartjuk fenn magunkat, viszont itt élünk, ahol még egy picit olcsóbb a benzin és sör.