Kult hvg.hu 2013. június. 13. 09:04

Attraction: "így tudunk köszönetet mondani egy nemzetnek"

Az Attraction vezetője nem érzi úgy, hogy itthon lúzernek számítanának, és az új, másfél órás produkciójukat is Magyarországon szeretnék bemutatni először – derül ki abból az interjúból, amelyet Szűcs Zoltán adott a Heti Válasznak.

Bár az Attraction győzelme után a brit sajtó attól volt hangos, hogy a Britan's Got Talent tehetségkutató első díját elnyerő magyar látványszínház itthon lúzernek számított, ezt Szűcs Zoltán, a csapat vezetője nem így látja.

A Heti Válasznak adott interjújában azt mondta: a sajtóban negatívan jelent meg az a történet, hogy a 2007-es Csillag születikben már a második körben kiestek.  "Azt gondolom, az is siker volt. Az Attraction ekkor mutatta meg magát először a nagy nyilvánosság előtt. Hálásak vagyunk, amiért ott lehettünk, mert ez volt az első lépcsőfok a siker felé."

MTI / Beliczay László

A csapat Best of Britain címmel állított össze "hazafias" jelenetet a döntőre. Arra a kérdésre, ezt fricskának szánták-e azoknak, akik szerint magyarokonak nem lett volna szabad elindulnia a versenyen, Szűcs azt mondta, nem, mert ez a hozzáállás nem volt jellemző.

"Sokan felvetették, hogy magyar jelképekkel népszerűsítsük az országot, de úgy gondoltuk, egy ilyen gesztussal nagyobb tiszteletet tudunk kivívni Magyarország iránt a britekben, és így tudunk köszönetet mondani egy nemzetnek, amelytől rengeteget kaptunk" – tette hozzá.

Szűcs az interjúban arról is beszélt, hogy bár sajtóinformációk szerint a tehetségkutató zsűrielnöke, Simon Cowell azt tervezi: a csapat új műsorát Las Vegasban mutatják majd be, ők előbb itthon, majd Nagy-Britanniában szerepeltetnék a másfél órás produkciót. Elmondása szerint mindemellett Pakisztántól Mexikóig vannak felkéréseik.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.