2013. június. 12. 11:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 12:38 Kult

Alföldi után újabb színidirektort cserélhetnek le

A Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázatról azt mondta, nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot. Eszenyi Enikő, a jelenlegi direktor újra pályázik.

Az előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására a munkáltatói jogkör gyakorlójának legalább hat hónappal a határozott idejű jogviszony megszűnése előtt pályázatot kell kiírnia.

A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy munkáltatói jogkörében eljárva a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot ír ki, és felkéri a főpolgármestert, hogy július 31-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

A kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása.

Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor.

A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján teszik közzé, a pályázatokat a megjelentetését követő 30 napon belül várják. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap.

A közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy 30 napon belül tegye meg a beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkérésére az intézkedéseket. A közgyűlés döntése szerint a szakmai bizottságba a munkáltatói jogkör gyakorlójaként Orbán Gyöngyi fővárosi képviselőt, valamint Németh Szilárd kulturális és turisztikai tanácsnokot kérik fel.

Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.