Saját kezével vetett véget életének a huszonöt éves színésznő, Jiah Khan. Az eset sokkolta a filmipart.
Öngyilkosságot követett el otthonában Jiah Khan (Nafisa Khan) bollywoodi színésznő – számolt be a BBC az orvosszakértő álláspontjára hivatkozva.
A 25 éves színésznő, akit az édesanyja talált meg, felakasztotta magát. Nem hagyott maga után búcsúlevelet, ezért tettének oka nem ismert – a rendőrség a szomszédoktól próbál információt gyűjteni. Lapinformációk szerint barátjával, a szintén színész Suraj Pancholivel még halála előtt egy órával beszélt telefonon.
A halála sokkolta a filmipart. Ram Gopal Varma filmes Twitter-oldalán méltatta a színésznőt, de azt is hozzátette: három éve nem volt komolyabb munkája, ami lehangolta és félelemmel töltötte el.
Egy másik színésznő, Dia Mirza úgy kommentálta a történteket: túl szép és túl fiatal volt ahhoz, hogy elmenjen.
Jiah Khan első jelentősebb szerepét a Nishabd című filmben kapta 2007-ben. Következő filmje a Ghajini volt 2008-ban, utoljára pedig 2010-ben lehetett látni a Housefullban.