Kult hvg.hu 2013. április. 25. 07:34

Az Emmi megmagyarázza, miért kapott 5 milliót a Gyurcsány-film

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint Elment az öszöd című film súlyos és tragikus közéleti eseményt tár fel a művészet eszközeivel, ezért támogatta ötmillió forinttal Balog Zoltán tárcavezető a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből – írja a Népszava.

"Az Elment az öszöd című játékfilm valós eseményeken alapuló fiktív történet, amely az őszödi beszédet és a 2006-os tragikus őszi eseményeket dolgozza fel. A támogatást a törvényi előírásoknak megfelelően kapta meg a pályázó. Az NKA miniszteri keretéből számos, a kulturális ágazat területére vonatkozó alkotás támogatható. A film elkészítése azért részesült támogatásban, mivel egy súlyos és tragikus közéleti eseményt tár fel a művészet eszközeivel" – olvasható az Emmi a Népszavának küldött válaszában.

"Ahogy azt a 33/2010 országgyűlési határozat is nyilvánvalóvá tette, az új demokrácia egyik legsúlyosabb válságát élte 2006 őszén. Az emberi jogok súlyosan sérültek, s ezekben egyértelmű az akkori miniszterelnök felelőssége. Mindannyiunk közös érdeke, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a 2006. október 23-án történtek. Egy játékfilm hatásosan hívhatja fel erre igen széles körben a figyelmet" – teszi hozzá a tárca.

Mint megírtuk: egyhangúlag elutasította tavaly januárban a Filmszakmai Döntőbizottság az Elment az öszöd című filmötlethez benyújtott pályázatot, vagyis a filmet nem kívánják támogatni. A Magyar Nemzeti Filmalap elhatárolódik Dézsy Zoltán rendező nyilatkozatától is. A rendező a Hír24-nek azt mondta: egyebek mellett az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaphoz is pályáztak, amely anyagi támogatást nem adott, de a „pénznél is értékesebb tanácsokkal" látta el őt.

A rendező elmondta azt is: sok helyre pályáztak, de az állam részéről csak a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak támogatást. A film átment a Nemzeti Filmiroda kulturális tesztjén is, melynek eredményeként az 5 millió forint felett a teljes költségvetés 20 százalékát is megigényelhetik majd állami támogatásként. Az erről szóló igazolást a filmiroda állítja ki, amely egyébként az „art" kategóriába sorolta be a filmet.

L. Simon László, az NKA alelnöke is természetesnek találja az előzetese szerint politikai pamfletnek tűnű alkotás támogatását. Az ezt firtató újságírói kérdésre szerdán azt mondta: "Magyarországon alkotmányos alapjog a művészet szabadsága". Hangsúlyozta, Fekete Györgynek, az Magyar Művészeti Akadémia elnökének is el kellett fogadnia, hogy művészeti alkotások témájává lett, az NKA támogatásával fog megjelenni például egy olyan művészeti album, amelyben róla festett kép is szerepel.

Mint emlékeztetett, a kortárs nyugati filmgyártás is bátran nyúl aktuális közéleti kérdésekhez: film készült például az angol királynőről vagy Margaret Thatcherről, csakúgy mint Sarah Palinről. "Amennyiben kortárs művészeti alkotásnak tárgya lesz a jelenlegi miniszterelnök, és az ezzel kapcsolatos pályázatot a szakkollégium, vagy a miniszter támogatásra méltónak tartja, akkor azt az NKA támogatni fogja" – szögezte le L. Simon László.