2013. április. 23. 07:33 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 23. 10:50 Kult

Büfét neveztek el Hollósi Frigyesről a Nemzetiben

Hollósi Frigyes nevét viseli vasárnap óta a Nemzeti Színház színészbüféje – az emléktáblát Alföldi Róbert, a teátrum június 30-ig regnáló igazgatója avatta fel a délutáni előadások előtt.

A Duna-parti épület legfelső szintjén található társalgó ezentúl hivatalosan "Hollósi Frigyes Művészklub", amit egy tábla is tanúsít – írja a Blikk. A tavaly decemberben, súlyos betegség után elhunyt színművész április 21-én lett volna 72 esztendős.

Hollósi Frigyes 2002 óta volt a Nemzeti tagja, tíz év alatt több mint 25 előadásban játszott. Legutolsó bemutatója halála előtt két hónappal az Egy elsurranó patkány című Agota Kristof-darab volt, amelyben a főszerepet játszotta. Halála után az előadást és a korábban bemutatott, Vesztegzár a Grand hotelben című darabot a színház kegyeleti okokból levette a repertoárról, mivel nem akarták a művészt helyettesíteni.