Kult hvg.hu 2013. április. 14. 13:56

A magyar látványszínház letaglózta a Britain's Got Talent zsűrijét - videó

A Britain's Got Talent című tehetségkutató műsor zsűrije méltatta az Attraction nevű magyar látványszínházat. A közönség és a zsűri is megkönnyezte az előadást. A csapat négy igen szavazattal jutott tovább.

A Hip Hop Boyz egykori tagjának, Szűcs Zoltánnak az Attraction nevű látványszínháza elsöprő sikert aratott Nagy-Britannia tehetségkutatójában, a Britain's Got Talent című műsorban.

Csodálatos, megható, elbűvölő, érezelemdús, fantasztikus - többek között ilyen jelzőkkel illette a zsűri az előadást. A felvételen jól látszik, hogy a közönség soraiban többen sírnak, az előadás után pedig az ítészek és a közönség is felállva tapsolja meg a produkciót.

Szűcs pár éve alapította a tánciskoláját, amelyből 2004-ben kinőtte magát a látványszínház. A csapat már a magyar Csillag születikben, illetve annak német változatában is próbálkozott - emlékeztet a Hír24. Eddig azonban nem értek el olyan komoly sikert, mint a most, a szigetországban.

A látványszínház egy speciális, trükkökre épülő fekete színház műfajú táncszínházi produkció, azaz egyfajta árnyjáték, melynek során a táncosok a fizika törvényszerűségeit semmibe véve lebegnek a levegőben, testrészeik külön életre kelnek, s tárgyak mozognak tőlük függetlenül.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.