Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hogyan fogyasszuk el késsel-villával gondosan megsütött embertársainkat? Minden idők legstílusosabb sorozatgyilkosa, a még fiatalabb, még éhesebb dr. Hannibal Lecter visszatér és megmutatja.
Tévésorozatként folytatódik Hannibal története. Az AXN csatorna szerda este elindítja nagyszabású vállalkozását minden idők egyik legkedveltebb sorozatgyilkosáról, dr. Hannibal Lecterről. Mindenki tudja, mire számíthat: saját agyvelejét majszoló áldozat, embernyúzás, torokba tuszkolt, bebábozodótt hernyó, egyéb rémségek. Hannibal Lecter felülmúlhatatlan, gonosz, taszító – pont ezekért szeretjük. Nem vitás, a válogatott rémtetteit megörökítő klasszikus filmek újranézve az egyáltalán nem magas ingerszintet ma is könnyedén megugorják. Az AXN viszont hisz a sokáig fogyasztható tévévacsorák bevált receptjében:13 epizódból álló sorozat a szeriőz emberevő korai éveit mutatja be.
Mit csinált a doktor abban az időben, amikor még nem Anthony Hopkins játszotta? Együttműködött, miként az a mozitrilógiában látható volt, azaz: a másik oldalon (is) állt. A ma esti első részben tanúi lehetünk egy brutális gyilkosságnak, amelynek felderítésével az FBI egyik tehetséges, szenzitív, ám labilis személyiségű ügynökét bízzák meg. Will Graham a különlegesen bonyolult esetek megoldására tette fel az életét, és a legjobb úton jár ahhoz, hogy ugyanezek a szörnyű ügyek tönkre is tegyék őt. Ahhoz, hogy képes legyen a gyilkos nyomára bukkanni, egy kicsit többet vállal egy profilalkotó munkájánál: megpróbálja beleélni magát az elkövető szerepébe. Az elkövető azonban még soha nem volt olyan közel hozzá, mint most.
A Hannibal-kultuszt egyetlen karakter viszi el a hátán: Anthony Hopkins. Hopkinst nem könnyű lejátszani, erre talán csak ő maga lenne képes. Mit mondhatott, amikor először szóba került, hogy a Hannibalt valahogy folytatni kellene. Nyilván azt, ez lehetséges, de nélküle, és valószínűleg meg sem kérdezte: miről is szól a folytatás? A válasz egyébként az: a sorozatgyilkos előéletéről. Egyébként Ridley Scott is valami ilyesmivel foglalkozik éppen, csak ő nem New England elegáns kisvárosaiban, hanem valahol Oroszországban hajszol egy nem túl válogatós helyi emberevőt.
Hopkins Dr. Lecterje a hőskor fehér holló típusú arisztokratája: rendkívül művelt, kiváló modorú és stílusú úriember, ebből következően: ínyenc az ínyencek között. Szakadékmélység választja el minden, a kannibalizmust pusztán állatias ösztönként megélő erdei torzszülöttől vagy az egyre inkább lerágott zombi-kultúrától. Hannibal Lecter figurája nem a földmélyi, zsigerekben tobzódó félelmeinket testesíti meg, nem az alvilági erőszakot vagy az éjszakában ziháló szempárt. Ez a karakter fölénk tornyosul, egyszerűen azért, mert jobb nálunk. Elegáns nagyvad, intelligens, hidegvérű és felülmúlhatatlan a boncasztalnál éppúgy, mint a konyhában.
A Hannibal-sorozat egyben konyhai show is. Van néhány perc az első részben, amikor a néző eljátszik azzal a merész gondolattal, hogy kipróbálná a doktor egyik tökéletes receptjét. Az embersült attraktív – nyálcsorgató – megjelenítése és kulturált elfogyasztása nem jött csak úgy magától. A producereknek tanácsadó-gasztrostilisztaként sikerült megnyerniük a világhírű José Andrést, aki szószólója a táplálkozással és éhezéssel kapcsolatos problémáknak, író, oktató, televíziós személyiség, van 15 népszerű étterme, előad a Harvardon a Tudomány és főzés kurzus keretében, és nyilván a legjobb – persze nem emberi szerveket használó – nyersanyagból dolgozik. Viccesen hangzik, de igaz: amellett, hogy megtanítja az embereket késsel-villával igézően enni, egy másik szakterülete az éhezés, az élelmiszerbiztonság, a táplálkozástudományi oktatás, valamint a gyermekkori elhízás.
Anthony Hopkins tolmácsolásában korábban megjelent az ambivalens, ám mindenképp szimpatikus hős, az a klasszikus bársonyköpenyes, nemesi vámpírpótlék, amire tudat alatt mindenki annyira vágyott már. Dr. Lecter a Hannibal-trilógia univerzumában olyan kiforrott pszichopatává vált, akivel bármikor boldogan felfalatnánk magunkat. Van-e élet Anthony Hopkins után? A klasszikus Hannibal-trilógia keletkezésbeli eloszlása kiegyensúlyozatlan. Az 1991-es A bárányok hallgatnak után tíz évet kellett várni a Hannibal bemutatásáig, az után viszont alig egy évvel került mozikba a Vörös Sárkány. Az utolsó két rész közti rövid kihagyás épp úgy betudható az egyre növekvő sikernek, mint a ténynek: a kétezres évek elején az utca emberének egyik reggel hirtelen az az érzése támadt, hogy szívesen fizetne azért, hogy lássa, ahogy éhes disznók tépik le valaki arcát. És mivel a filmipar is csak kiszolgál, a mára abszolút naturalista szórakoztató közegben talán még sosem volt ennyire erős az igény Hannibal Lecter privát reneszánszára.
A kétezres évek filmszakmájának biztonságos, gazdasági kockázattól mentes remake mániája elől viszont ez a brand sem menekülhetett. Ennek jegyében született például az előtörténet címkével ellátott Hannibal Rising. A 2007-es film bebizonyította, hogy habár ilyen hátszéllel a stúdiók is hajlandóak jobban rányomni a tollat a költségvetési csekkekre, Hopkins nélkül még a modoros kannibalizmus gazdag témája sem lehet több egy igényes popcorn mozinál: pedig vannak benne nácik, szerelem, robbanó szemgolyók és szamurájkard is. Mindez természetesen igényes, gusztusos csomagolásban, masnival átkötve, mint az AXN promóciós kellékei, a hófehér damasztszalvétába burkolt evőeszközök. Ám legyen Gaspard Ulliel bármilyen fiatal és tehetséges, rendelkezzen bármilyen dús hajjal, csak nem tudunk úgy drukkolni neki, mint kedvenc, ragyogó szemű gyilkosunknak.
Ha egy sorozat kizárólag Hannibal karakterét helyezi a középpontba, nagyon magasra kerül a léc, könnyű csalódást okozni. Amennyiben Hannibalt legfeljebb 50 százalékos szereplőként, az FBI ügynökök önnön kínlódásának megszínezésére használja, egy feltupírozott CSI klónt kapunk, mely gördülékeny, szórakoztat, de pár óra múlva már nyoma sincs. A tévészéria színészgárdájában senkinek semmi köze a korábbi Hannibal-filmekéhez, de ez nem jelenti azt, hogy a nézők nem kapnak ismerős arcokat. Az FBI Viselkedéstudományi Intézete vezetője Laurence Fishburne, aki a Mátrix bölcs macsóját játszotta, 2008-tól szerepelt a CSI: Helyszínelőkben, a Mission Impossible: III-ban és játszik az idei nyárra tervezett Superman-filmben, a Man of Steelben.
A címszereplő Mads Mikkelsen a negatív hősök prezentálásának specialistája: a nyúzott arcú dán férfi garázdálkodott a Casino Royal című James Bond-moziban, ahol Daniel Craig esküdt ellenségeként bukkant fel. Mikkelsen kiváló, megbecsült és mostanában sokat foglalkoztatott színész, legutóbb A vadászat üldözött kisvárosi óvóbácsijaként brillírozott. Kis szerencsével ő akár még a pozitív spektrumba is átlökdösheti a Hannibal remake-ek megítélését. A sorozatban az a dolga, hogy egyszerre sokfelé osztódó személyiségével szinte lehetetlenné tegye a nyomozók dolgát, főként a Grahamet alakító küldetéstudatos, iszonyúan feszült és szorongó Hugh Dancyét.
Az Aperitiftől a desszertig szervírozott 13 fogást David Slade tálalja. A rendező szépművészetekből diplomázott, volt újságíró, dolgozott számítógépes animátorként, benzinkutasként és raktárosként. Számos mozifilmet rendezett, ezek közül a Cukorfalat egész jó volt, az Alkonyat harmadik része, a Napfogyatkozás viszont ugyanolyan dermesztően rossz, mint az első kettő. Az AXN sorozatának életre keltéséhez kitalálta a bűnön túli világot éltető, de azzal direkt kapcsolatba hozható tematikát, elvégre a 43 perces epizódokban nemcsak a feszültség fenntartása és fokozása a feladat. A legelvetemültebb rajongók sűrű gasztronómiai élménnyel is számolhatnak. Dr. Lecter étkezéssel kapcsolatos gesztusai már a moziváltozatokban is jellemzőek voltak, most viszont minden korábbinál erőteljesebben hangsúlyt kapott az ínyencségekkel kapcsolatos elkötelezettsége.
(A Hannibal április 10-én, szerda este 10 órakor debütál az AXN műsorán.)
