Kult hvg.hu 2013. március. 12. 14:51

Keleten a helyzet változatlan: 38 éves az East

Sok magyar zenekar próbálkozott azzal a nyolcvanas években, hogy túllépjen a dalversenyek klisés popján, de ténylegesen csak egynek sikerült. Ma este a Müpában ad életműkoncertet az East: minden jegy elkelt.

Az 1975-ben alakult magyar progresszív rock zenekar közel húsz éves fennállása alatt több mint ezer koncertet adott és tizenegy nagylemezt jelentetett meg, itthon, Nyugat-Európában és többek között Japánban is. Az East által köztudatba emelt, instrumentalitásba hajló, fúziós elemekkel teletűzdelt rockzene Magyarországon is sikeres volt, a populárisnak épp nem nevezhető zenekar komoly tömegeket mozgatott és mozgat mind a mai napig.

EAST zenekar

Az East 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban búcsúzott rajongóitól, majd tizennyolc év hallgatás után a pécsi Kodály Központban állt össze újra egy teltházas koncert erejéig. A formációban az idők folyamán állandó vagy ideiglenes tagként, vendégként a hazai jazz-jazzrock élet olyan alakjai képviseltették magukat mint Varga János, Király István, Dorozsmai Péter, Szakcsi Lakatos Béla vagy épp Mohai Tamás.

A ma esti koncert a tavalyi pécsi előadáshoz hasonlóan maratoninak ígérkezik. A tagok ígérete szerint az első és egyben legsikeresebb, Játékok című nagylemez teljes anyaga mellett eredeti hangszerelésben lesznek hallhatóak a Hűségen található dalok, de a teljes életműből szemezgető repertoárban felbukkannak majd a zenekar angol nyelvű szerzeményei is.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az East történetének két kultikus formációja is színpadra lép. Az alapítók közül Varga János, Móczán Péter és Király István, a későbbi felállásokból pedig Pálvölgyi Géza, Dorozsmai Péter, valamint Takáts Tamás játszik majd a csillárokon lógó közönségnek.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.