2013. március. 05. 09:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 05. 10:09 Kult

Vidnyánszkynak hiányérzete van

A Katona József Színház társulatának Virágos Magyarország című előadásával zárult hétfő este Debrecenben a kortárs magyar drámákat felvonultató VII. Deszka Fesztivál. Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház jelenlegi igazgatója és a Nemzeti Színház kinevezett igazgatója azt mondta, amiatt hiányérzete volt, hogy nem sikerült a Deszkát nemzetközi fesztivállá változtatniuk. Hozzátette, a Nemzetiben is szeretne majd évi két-három ősbemutatót tartani.

Az előadások mindegyike telt házas volt, és a szakmai beszélgetések is komoly érdeklődés mellett zajlottak – összegezte a fesztivált Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója. Szerinte a Debreceni Színházi Kerekasztal (Deszka) elnevezésű, főleg felolvasóesteket magába foglaló esemény kinőtte magát, miután a Csokonai Színház felkarolta azt és beillesztette a teátrum programjába.

A kortárs magyar drámák fesztiválja 2011-ben 19 előadással érte el a csúcspontját, de az idei 10 darabot sem szabad lebecsülni, tekintettel arra, hogy egyre kevesebb új mű születik – tette hozzá.

A Nemzeti Színház kinevezett igazgatójának csak amiatt van hiányérzete, hogy nem sikerült az elmúlt években nemzetközi fesztivállá emelniük a Deszkát, de véleménye szerint ennek elérése az új vezetés számára lehetőség és kitörési pont. "Idén szó volt egy észt társulat fellépéséről, de végül nem sikerült megszervezni az eljövetelüket" – mondta.

A február 28. és március 4. között zajlott fesztivál szakmai programjai a posztmodern stílus, Weöres Sándor életműve és a gyermekek színházzal való kapcsolata köré épültek fel.

A hazai és határon túli magyar társulatok fellépései közül a direktor nem kívánt egyet sem kiemelni. Az előadások népszerűségét érzékeltetve közölte, szombaton az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Pintér Béla és Társulatának előadását a Csokonai Színház nagyszínpadán tartják, a közönség pedig pár óra alatt elkapkodta az így elérhetővé vált további háromszáz jegyet.

Vidnyánszky Attila azt mondta, a Nemzetiben is alapkérdésnek fogja tekinteni a kortárs magyar drámák ügyét, véleménye szerint évi két-három ősbemutató "elérhető, megoldható feladat és cél".

 

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.