A lecsúszás különböző stációi egy hajléktalanná lett férfi visszafelé pergetett életén keresztül, a boncteremtől a csecsemősírásig: ez a Rükverc a Kamrában.

A Katona József Színház ezúttal is a társadalmi kibeszéletlenségeket vállalja magára, mint a Cigányok esetében. A Máté Gábor rendezését ért utólagos reklamáció nem talált célba. A Független Színház nyílt levelére adott válaszában világossá tette, hogy a darab megírására „épp a cigánygyilkosságokkal kapcsolatos megdöbbentő részvétlenség, az igazságszolgáltatás hálózatának tehetetlensége és amatőrizmusa indított;  továbbá az, hogy nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol mindez megtörténhet."

hvg.hu: Mi a sejtése a nyílt levél szándékáról több, mint két évvel a Cigányok bemutatója után?

Máté Gábor: Biztosan most látták az előadást. Talán igazságot szeretnének szolgáltatni, és azt hiszik, hogy ez a módja.

hvg.hu: Nem volt olyan érzése, hogy ebben a pattanásig feszült helyzetben a kultúrában zajló sárdobálás a Katonát is elérte?

M.G.: Fogalmam sincs, értetlenül állok. Ami a művészek kötelessége lehet egy ilyen társadalmi szituációban, azt a Katona József Színház elsőként megtette. A színház nyelvén beszéltünk a cigánygyilkosságokról. Ha van hibája az előadásnak, talán az, hogy rögtön csináltuk, nem érleltük, mint a pálinkát, de amit mondani akartunk vele, az igazságot közvetíti. Pontosítok: az ország állapotát mutatja.

Stiller Ákos

hvg.hu:Válaszlevelében megrendítő és megnyugtató élményekre utal a roma közösségek részéről az előadás láttán.

M.G.: Azok a fiatalok, akik beszélgettek velünk, nem háborodtak fel, sőt: bizonyos értelemben magukra ismertek és a társadalomra, ahol nekik ezekkel a problémákkal küzdeniük kell. Jogos megállapítás, hogy sztereotípiákat rendeltünk egymás mellé és ütköztettünk egymással, de ez szándékos volt, mert a társadalom is sztereotípiákban gondolkodik. Az a lényeg, hogy aki megnézi az előadást, ne tudjon gondtalanul hazamenni, sokáig beszélgessen róla. Próbáljon meg nem belenyugodni abba, ami történt.

hvg.hu: Legújabb bemutatójuk, Kerékgyártó István Vidra-novelláinak színpadi változata, a Rükverc is egy kibeszéletlen problémát modellez le: az egyén anyagi, erkölcsi lecsúszását.

M.G.: A hajléktalanok önéletrajzai kísértetiesen hasonlítanak egymásra. A Rükverc, hasonlóan a Cigányokhoz, olyan társadalmi problémát érint, amire valamilyen szociális megoldást kell találni. Az nem célravezető, ami most történik, hogy kordonokkal kerítik el azokat a területeket, ahol már elviselhetetlen körülmények uralkodnak. Hozzáteszem, budapesti lakosként nem várható el tőlem, hogy indulatok nélkül nézzem, hogy valaki a Katona művészbejárója előtt végzi a dolgát. És mindezt úgy vegyem tudomásul, hogy Istenem, hát ehhez neki is joga van valahol.

hvg.hu: A Rükvercben a haláltól a születésig visszafelé láttatva egy életet, bárki felfedezhet a sajátjában Vidra Zsoltéhoz hasonló csomópontokat, ahol egy rossz döntésen múlott a jövője.

M.G.: Szerintem ez egy nagyon vékony jég, és nem feltétlenül a döntéseinken múlnak bizonyos dolgok. Meghatározóbb az, hogy jó időben, jó helyen legyünk. Ebben a történetben nagy szerepe van a rendszerváltozásnak. Emlékszem, egy-két koldusra kiskoromból, amikor a nagyapámmal átmentünk a Szabadság hídon. Háborús rokkantak lehettek. Legközelebb 1989 után láttam kéregetőket. Azelőtt  csak hallani lehetett homelessekről, clochard-okról. A clochard-t szakállas, rokonszenves Jean Gabin-nek képzelve valami végtelenül jó érzéssel gondoltam rá.

hvg.hu: Számít szélesebb körű társadalmi vitára, akár a fedél nélküliek reagálására?

M.G.: A főpróba után nyilatkoztam egy internetes portálnak, ahol a kommentekben váratlanul  nekem estek. Névtelen alakok írogattak haragosan, ami további felületes ingerültséget korbácsol. Sokan közülük nem járnak színházba, azt sem tudják, mivel foglalkozom. Nem vagyok sem szociális államtitkár, sem a szociális ügyek intézője, aki a Parlamentben növeszti  a fenekét. A hajléktalanokat sem most vettem észre.

Máté Gábor: Hogy is van az, amikor az ember azt mondja: nem érdekel, ha látják?"

Stiller Ákos

Már  az 1991/92-es szezonban, a Müller táncosai rendezésemben, Soós  Edit egy hajléktalant játszott. Értelmes párbeszédet várnék a Rükverc esetében. Hogy addig-addig foglalkozzanak a kérdéssel, míg odáig fajul a vita vagy a vélemények egymásnak ütközése, hogy bizonyos erők kénytelenek legyenek tenni valamit a hajléktalan ügyben. Nyílván nem a hajléktalan szállók számának növelésére gondolok.

hvg.hu: Érdekes a Bán János-Bán Bálint apa-fiú kettőse az idős és a fiatal Vidra szerepében. Rájuk találta ki a Rükverc színpadi változatát?

M.G.: Önmagában a könyv nem lett volna elég ahhoz, hogy színpadra kívánkozzon. A Facebookon láttam egy döbbenetes képet arról az osztályról, ahová Bán János, Gáspár Sándor is jártak. Jani teljesen úgy nézett ki akkor, mint most a fia. Ez nagyjából pár héttel azelőtt volt, hogy olvastam Kerékgyártó könyvét, és nagyon hamar beugrott a színdarab ötlete. Nem volt nehéz erre gondolni, mert majdnem az egész könyv párbeszédekből áll. Színházilag pedig izgatott, hogyan lehet egy  történetet visszafelé játszani. Ez nem egy szabályos mű, nincsenek olyan fogódzói, mint egy szokványos időkezelésű színdarabnak.

Az előadásban sok a személyes elem. A zenei világ kialakítása, a hangok megválasztása. Az 1998-as jelenethez például nagyon szerettem volna, ha Knézy Jenő hangján szólna a labdarúgó világbajnokság döntőjének a közvetítése. Zorán Mi fáj? című száma gyerekkori élményem, akárcsak az a hangulat, ami egy táncdalfesztivált kísért. A tojáslikőr megivásának módjáról nem is beszélve. Az élet mindenképpen valamiféle illúzió. Visszafelé nézve fájdalmasabb, mint előre felé haladni benne, mert a visszanézésben erősebben megmutatkozik, hogy mit rontottunk el.

hvg.hu: A bonctermi nyitójelenet a zacskóba csomagolt díszletben kemény diagnózis az emberi létezés végkifejletéről. Kegyetlen szembesítésnek szánta?

M.G.: Az emberi test, a halott emberi test olyan, mint egy életrajz vagy egy tartalomjegyzék.  Az életvitelünk, a körülményeink mind látszanak a szerveinkben. Ott már nem működnek a hazugságok. Sokszor gondolok arra, hogyan tudnám magam olyan állapotba hozni, hogy amikor majd halottként fekszem, ne legyek nagyon kellemetlen a boncolóorvosnak... Az élet lenyűgöző elemének  tartom, hogy minden gyerek egy ígéret, egy remény. Édesek, szeretnivalók, aztán nemsokra rá elromlanak. A kezdeti ártatlanságból mi lesz?  Ez is benne van az előadásban.

"Nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol mindez megtörténhet".

Stiller Ákos

hvg.hu: Mint ahogy az ország rükverc állapota: morálisan, szociálisan, mentálisan, a Kádár-korszaktól napjainkig.

M.G.: Elszomorító, hogy egy borzalmas rendszer, aminek semmilyen  demokratikus árnyalata nem volt nosztalgiával  bírhat. Pedig a Kádár korszak rettenetes volt. Most pedig mértéken felüli elszegényedés van. Engem megráz a kukában turkálás pillanata. Hogy is van az, amikor az ember azt mondja, nem érdekel, ha látják. Valószínűleg annyira éhes, hátha talál egy üveget, amit visszaválthat. Amikor a hajléktalant látom, az országot látom, ha másért nem azért, mert ez megtörténik benne.