Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Több mint tíz év telt el azóta, hogy a Szomszédok családjai kiköltöztek a gazdagréti lakótelepről. Azóta fanklubok alakultak, a sorozat kultuszfilm, az ott elhangzott mondatok pedig kultikus mondatok lettek. És nemcsak azért, mert divat a retro és kellemes a nosztalgia, hanem mert most is ugyanazok vagyunk: Vágásiék, Takácsék és Mágenheimék. Alapvetően semmi sem változott. Gazdagréten jártunk.
Nyikorognak a reluxák. Lebbennek a függönyök. Az egyik ablakban egy férfi pásztázza a terepet fehér atlétában, a másikban egy nő ringatja a gyerekét. A házak között nyugdíjasok járatják meg a kutyáikat: Csöpi láthatóan teljesen másfelé akar menni, mint Erzsike néni, de ezt szavak nélkül is megbeszélik.
Valaki bevásárlószatyrot cipel. Még rengeteg dolga van ebédig. Terjeng a rántásillat, adott az otthonosságérzet, és adott egy szelet a magyar társadalomból. Gazdagréten vagyunk, itt forgatták a 90-es évek legnépszerűbb magyar sorozatát, a Szomszédokat, amit adásonként több mint hatmillió ember nézett.
Az időutazásért nagyon keveset kell tenni. Fél óra buszozás a belvárosból, és máris szembejönnek ugyanazok az emberek és ugyanazok a problémák, mint húsz évvel ezelőtt.
"Miért nem lehet nyugodtan élni? Mert rosszkor születtünk, és nem a legjobb helyre."; "Szeretnék segíteni ebben a nehéz gazdasági helyzetben, de a szektások megakadályozzák."; "Régen nem ment fel a vérnyomásom az árakkal, régen fiatal voltam."; "Gyanútlanul elmész vendégségbe, és kiderül, hogy már az is korrupcióval fenyeget."; "Mindenki azt mondja, hogy itt most milyen nehéz a helyzet, és sokan el is mennek külföldre."; „Azért dolgoztunk egy életen keresztül, hogy most a nyugdíjból nyomorogjunk?"; "Keresek egy harmadik munkahelyet, mert így soha nem lesz bebútorozva a lakás."
Korrupció, nyugdíj, pénztelenség. El kéne innen menni - a sorozatból jól ismert moralizáló párbeszédek ma is elhangozhatnának a vegyesboltban vagy a játszótéren, az ország bármely pontján. Mi mégis ebbe a kultikus olvasztótégelybe tértünk vissza, ahol a Budapesti Aszfaltrprojekt (BUPAP) munkatársai kalauzoltak minket végig.
De hogy jött létre az a közösség és az a tér, ahova aztán tizenhárom évre beköltözött a Mágenheim, a Takács és a Vágási család is, hogy szembesítsenek minket a magyar valóság legaktuálisabb problémáival?
A nagy látogatás
Gazdagréten a lakótelep felépülése előtt gyümölcsös és szőlő volt, amíg utóbbit el nem pusztította a filoxérajárvány. Amikor elindult az építkezés, csak néhány családi házat kellett elbontani, ezért a dózerolás nem került sokba, az infrastruktúrát viszont a nulláról kellett kiépíteni.
Gazdagrétnek szerencséje volt, mert nem fért bele a puszta tömegtermelésre fókuszáló ötödik ötéves tervbe, így építésekor már a komfort és az emberközeliség is szempont volt a puritán funkcionalitáson túl.
A presztízsvizsgálatok szerint a Pók utcai lakótelep mellett máig a legjobb lakótelepnek számít Budapesten, ezt pedig nem is akarták soha elrejteni a világ elől. Amikor Mihail Gorbacsov és neje Magyarországra jött 1986-ban, ez volt az a lakótelep, ahol körbevezették Raisza Gorbacsovát, hogy találkozhasson A Magyar Emberekkel. Az eseményről a Nők Lapja négyoldalas cikkben számolt be.
"Július 8-án, egy napsütéses vasárnap délután kíváncsian várjuk Gorbacsovát a főváros gazdagréti lakótelepén. Látogatásának hírére megtelnek a környékbeli ablakok és erkélyek, a lakók közül, aki csak teheti, az utcára vonul. Néhányan virágot szorongatnak a kezükben, a gyerekek autogramban reménykedve füzetet és tollat hoztak magukkal. Gorbacsova kedves mosolyát és finom eleganciáját ismerjük a fényképekről és filmkockákról […] Az élő találkozás mégiscsak más. A gazdagrétiek izgatottak, hátha sikerül elkapni a tekintetét, s talán pár szót is válthatnak Raiszával.
Gorbacsova asszony láthatóan szívesen maradna tovább a gazdagréti lakótelepen, hogy kötetlenül válthasson szót az itt élő emberekkel, a látogatásra szánt egy órából azonban nem futja mindenre. Ám a gyerekeknek nem tud ellenállni. Ők ki is használják a gyengeségét, és ahányszor csak lehet, a közelébe férkőznek. 'Téged hogy hívnak?' – kérdi az egyik elébe toppanó kislánytól. 'Barbara' – hangzik a válasz. 'Az én unokámat Xéniának hívják, de a babát, amit Magyarországról viszek neki, Barbarának fogjuk nevezni' – mondja a kislánynak, aki most nagyon büszke." (A hvg.hu szerkesztősége ezúton is keresi Barbarát.)
Saját életük statisztái
A gazdagrétiek büszkék voltak 1986-ban, nagy valószínűséggel büszkék voltak a Szomszédok forgatásának tizenhárom éve alatt, és büszkék most is, hogy a nagy magyar nosztalgiának egy vaskos szelete az ő zsebükben van.
Legalábbis az egyik takarítónő, aki akkoriban és most is a Csíkihegyek Általános Iskolában dolgozott - ez volt a sorozat Jutkájának munkahelye, ahova az összes gyerekszereplő is járt -, azt mondja, büszke, és a mai napig beszélnek a sorozatról. Még úgy is, hogy személyesen egyik szereplővel sem találkozott. Legalábbis ami a színészeket illeti, hiszen az intézményben ma is vannak olyan tanárok, akik statisztaként rendszeresen megjelentek a teleregényben. Sőt, valós beszélgetéseik és véleményük is visszaköszönt a képernyőn.
A tanári is őrzi a múltat a mai napig: a filmben is szereplő Helyettesítés feliratot például nem cserélték le, a folyosó szekrényei is ugyanazok, az udvaron lévő tizenhárom japán díszalmafát pedig anno tényleg a stáb tagjai ültették el.
Halál a képernyőn
A valóság tökéletesen egybefolyt a filmmel: a szereplők valódi otthonává vált Gazdagrét, a forgatáshoz kibérelt lakások kapucsengőjén kint voltak a családok nevei, és a karakterek születési dátuma is gyakran megegyezett az őket alakító színészek születési dátumával.
Amikor a Bőhm Józsefet játszó szegedi színész, Máriáss József halálos beteg lett, saját kérésére a filmben köszönt el a nézőktől. "Színészkedtem. Szerepet játszottam. Lehet, hogy elfogytak a szerepek? Akkor egy felhő szélén ülve nem közös Bőhm, őrzőangyal szeretnék lenni. Mindenkinek jó éjszakát!"
Raksányi Gellért, aki a sorozatban Kutya úrként szerepelt, a valóságban a Kutyu becenevet viselte, a Sümeghyt alakító Palócz László pedig nemcsak a Szomszédokban, eredeti szakmája szerint is operaénekes volt. A sorozat mindenkinek hatalmas ismertséget hozott, Palócz sokat panaszkodott is amiatt, hogy nem tud vonattal menni a nyaralójába, mert folyton felismerték és leállították, ezért taxiznia kellett.
Etus kerámiái is a valóság egy szeletét hordozták: egy 1979-ben elhunyt keramikus, Szilágyi Mária alkotásai voltak. Az ő háza, aminek a nappaliját bérelték ki a filmhez, szintén a közelben volt, de azóta elbontották.
Mentősöktől a melegekig
A Szomszédokban a személyes szálakon túl irányítottan, sokszor kérésre szerepeltek a Magyarországon jelen lévő problémák. Horváth Ádámot sokan keresték meg azzal, hogy karolja fel az ügyüket a sorozatban.
Jó példa erre, hogy mivel Mágenheim Ádám mentős volt, a stáb a szakmai hitelesség kedvéért az Országos Mentőszolgálattal folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Így fordulhatott elő, hogy cserébe a mentősöket érintő napi gondokról sosem maradtak le a nézők. Nem meglepő, hogy már akkor is rohamkocsik leromlott állapota volt az egyik fő probléma.
Foglalkoztak a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetűekkel is: határozott volt a népnevelő szándék. A Bajor Imre által alakított Oli úr például, aki – bár sosem mondták ki – egy meleg fodrászt alakított, állítólag sokat tett a homoszexuálisok elfogadásáért.
Ahogy korábban fogalmazott: "A magyar homoszexuálisok szövetsége, ha van ilyen, akkor mérhetetlenül hálás lehet nekem, mert nem azt mondják valakire, hogy te ronda buzi. Egész egyszerűen ez a figura lehet, hogy segített az ügyben, aminek egyébként nagyon örülnék, mert nem erre megy a világ, hogy ilyeneket mondjunk egymásnak."
A világ legszebb lakása
Azért azonban, hogy mindezt megkapják a nézők, a film rendezőjének, Horváth Ádámnak sokat kellett dolgoznia. Egyrészt – lévén új formátum nemcsak itthon, de a környező szocialista országokban is – a siker korántsem volt biztos, így az sem, hogy a sorozat állandó lesz. Ezt a problémát hamar megoldotta a 85 százalékos tetszési index.
Ahhoz viszont, hogy az első ideiglenes év után a Lantos utca 8-ban állandóra kibérelhessenek négy lakást, komoly meggyőző erő és lobbitevékenység kellett. Horváthnak három embertől kellett engedélyt kérnie: a fővárosi tanács elnökétől, az MSZMP fővárosi vezetőjétől és az OTP elnök-vezérigazgatójától (az OTP bonyolította ugyanis a lakások kiutalását).
Azóta az emeletet eladták, az ott élők viszont a beköltözéskor nyilvánvalóan megismételték Vágási Jutka szavait: "Szerintem ez a világ legszebb lakása".
Ha viszont még mélyebbre szeretnénk süppedni a nosztalgiában, és elfogadjuk, hogy nem illik előzetes bejelentés nélkül rárontani a most ott élő emberekre, még mindig odaállhatunk abba a buszmegállóba, ahol rendszeresen megverték, vagy éppen elütötték Vágási Ferit, vagy ihatunk egy konyakot a Muskátli Presszóban, ahol a stáb tagjai is szívesen támasztották a pultot.
Mert bár a kábítószer a sorozatban gyilkos dologként jelent meg, az alkohol valahol mindig a magyar ember barátja maradt.
| Legyél helyben turista: mi az a BUPAP? |
A BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt) csapata kreatív kulturális-helytörténeti sétákat szervez a fővárosban. Programjaikat elsősorban nem az egy-két napra idelátogató turistáknak, hanem azoknak a helybelieknek szervezik, akik itt élnek, és itt érzik jól vagy rosszul magukat nap mint nap. Elsősorban azok a témák foglalkoztatják őket, amelyek meghatározzák mindennapjainkat. Egy város nemcsak szép épületekből és értékes műalkotásokból áll, de tele van emlékekkel, emberi sorsokkal, mindennapi problémákkal, és traumákkal is. Sétáik során meglátogatják a klasszikus turisztikai látnivalókat is, de nem feledkeznek meg a kortárs kultúra jóval eldugottabb helyszíneiről sem, amelyek itthon csak szűk réteg érdeklődésére tarthatnak számot. Budapest nemcsak a Mátyás-templom és Európa második legnagyobb Parlamentjének városa, de tele van elfelejtett vagy lakatlan városi színterekkel is, amelyek éppolyan bőbeszédűen szólnak a jelenről, mint a Hősök tere vagy a Budai Vár a múltról. Egy szóval: szeretnék bebizonyítani, hogy a turizmusnak nem lényege az illúziókeltés. Egy nagyváros valóságos történeteire is épülhet művészeti-turisztikai program. Mi pedig lehetünk helyben is turisták. |
