Kult hvg.hu 2013. január. 01. 16:55

Az év, amikor a valóságról a HírCsárdából értesültünk - 2. rész

Hentesek és kidobók végezhetik az agyműtéteket - írta a 2012-es Goldenblog hírkategóriáját győztese az év során. Ugyanebben az évben Matolcsy György ősmagyar agysebészetről értekezett. Hír és álhír között rohamosan zsugorodik a különbség. Az év a HírCsárda tükrében.

1. Szeptember végéig elérte az 1660-at azon egészségügyi dolgozók száma, akik külföldön vállalnának munkát, ez pedig azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben megháromszorozódott az elvándorlók száma. Öt évvel ezelőtt 664-en, tavaly viszont már 1901-en kérték a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól.

Szerencsére Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy érzi: az orvosok kezdik érteni a kormány üzenetét. '"Az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket" – ez a mondat decemberben hangzott el. Az ellentmondás feloldásának kulcsa nem a mi kezünkben van.

Hentesek végezhetik az agyműtéteket

A minisztérium már keresi a megoldást, hogy az elvándorló orvosok helyett kik végezzék a műtéteket. A hentesek, műszerészek, kidobók és gogo táncosok előnyben.

Az egyre nagyobb méreteket öltő orvoskivándorlás miatt humán erőforrás hiány mutatkozik a kórházakban, ezért A Minisztérium, Aminek A Jelenlegi Nevét A Faszse Tudja (AMAAJNAFT), egyéb szakmák képviselőivel töltené fel az üres helyeket.

Elsősorban a hentesekre, böllérekre és bélpucolókra számítanak. "Ha egy disznót szét tudnak kapni egy délelőtt alatt zsír részegen, akkor egy bypass műtét sem lehet akkora vasziszdasz" – fogalmazott az AMAAJNAFT egészségügyi kommunkációért felelős államtitkára, egykori pék.

A hentesek mellett az egészségügynek szüksége lenne műszerészekre az apróbb forrasztások és szervcserék elvégzéséhez, kidobókra, akikre a betegszállítás és a hálapénz beszedésében számítanának, valamint gogo girlökre, akik aneszteziológiai sztriptízt végeznének a műtétek előtt, utána pedig az ágytálakat ürítenék.

Az orvosi kamara egyelőre nem foglalt állást az ügyben, mert jelenleg minden tagja Londonban van.

2. A 4-es metróval kapcsolatos hírek tipikusan azok, amelyekre egy idő után immunissá válunk, így fennáll a veszély, hogy ha majd valóban átadják egyszer, az majd teljes érdektelenségbe fullad. Most célzatosan feltérképeztük a legfrissebb jó híreket vele kapcsolatban. Eszerint befejezték az új metró vágányainak építését, így az önkormányzat szerint (!) tartható marad a 2014 első félévére tervezett utasforgalmi próbaüzem. Ez pedig biztosan így is lesz.

Hibernálják Tarlós Istvánt a 4-es metró átadásáig

A 300 milliárd forintos, kizárólag magyar tudósok részvételével kifejlesztett hibernálókamrában akár 250 évig is életben tudják tartani a főpolgármestert.

Kommunikálni is lehet majd vele, ugyanis az agyhullámai minimális szinten aktívak lesznek, így alkalmas lesz arra is, hogy a következő és az azutáni 60 főpolgármester-választáson is induljon, és remélhetőleg nyerjen is. Nyilvános szerepléseinek számát egyelőre korlátozni fogják, ugyanis az agyhullámait élőbeszéddé alakító gép még fejlesztés alatt áll az Új Széchenyi terv keretében.

Fazekas István

"Ráadásul a 2010-es kampányban felhasznált plakátok és ígéretek is újra felhasználhatóak lesznek, így valószínűleg egyáltalán nem kell megszólaltatni a kriokamrában töltött idő alatt" - nyilatkozta a főpolgármester sajtófőnöke, egy kicsi, furcsa, zavaró ember.

És ha már metró, amíg a 4-es kibontakozik, addig a 3-as és a 2-es tökéletesen lerobban.

Utasok újíthatják fel a 3-as metrót

Tarlós István főpolgármester spórolási kezdeményezése értelmében mindenki kap vödröt, maltert és jegyzetfüzetet.

"Naponta több százezer utas megy le a hármas metróba, nem létezik, hogy nincs egy kis idejük körbenézni, hogy mit kéne megjavítani" - vezette fel a terveket Tarlós.

A Nemzeti Magyar Metrójavítás névre keresztelt program alapja, hogy minden utas jegyzetfüzettel és fényképezőgépes mobillal (már akinek van) utazik a 3-as metró vonalán, és ha bármilyen problémát észlelnek, leszálláskor visszamennek és megjavítják azt.

"Ez a minimum elvárható a szolgáltatás élvezéséért cserébe az utasoktól, akik eddig azt gondolták, a BKV jár, a BKV magától működik, nem kell érte semmit tenniük" - indokolta az újításokat a főpolgármester. A közlekedési vállalat a tervek szerint egyelőre maga biztosítja a maltert és a kalapácsokat a metrózóknak, ám elképzelhető, hogy a leginkább problémás szakaszokon a bejáratoknál az ellenőrök már a fényképes igazolvánnyal ellátott vödröt és nyersanyagokat is kérik majd.

"Ez egy nagyon hosszú mondat volt" - kommentált Tarlós, majd hozzátette: az NMM program életbe lépésétől a metrószerelvények csak 2 km/órával közlekedhetnek, és egy lámpásos ellenőr fog lépkedni előttük, kiabálva.

3. A Bochkor-Boros féle Bumeráng magazin kínos és gyors felsülésénél talán csak egy kellemetlenebb és látványosabb bukás volt 2012-ben a médiapiacon, ez pedig Jáksó László köztévés szappanoperája, a Marslakók. A fiataloknak szánt sorozat „innovatív értékei ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”, s bár évekre terveztek, a nézettség olyan rossz volt (már júniusban soha nem látott mélységekbe zuhant), hogy néhány hónap után a süllyesztőben végezte. A bulvárlap szerkesztőségében játszódó sorozat nem csak rossz volt, drága is: az egyszeri költségeket is figyelembe véve - az első három év költségvetése alapján havi bruttó 245 417 625 forintba került volna.

Új nézettségmérés lesz a Marslakók miatt

Új nézettségmérés indul május elejétől Magyarországon. Az AGB Nielsent a Consulting-Consult Bt.váltja.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük az NMHH kódolt intranetén kiírt 25 másodperces leadási határidejű tendert" – nyilatkozta a Bt. ügyvezetője; Jáksó Ferenc, szakember. A cég reprezentatív felmérésében résztvevő panel mérete kezdetben 12 háztartást ölel fel, amely később 8, majd 2013. januárjától 2 háztartásra bővül.

Az értékelők listája nyilvános, így sikerült elérnünk Jáksó Jánost, Jáksó Lajost, Harmath Gézáné, született Jáksó Elvirát is, akik mind nagyon örülnek a havi 5 ezer eurós készenléti díjnak és a Danubius rádiós bögréknek. Jáksó Ferenc és jó barátja Jáksó Lali azt hiányolja csak, hogy májustól nem nézhetnek majd több pornót, mert csak az M1-et lehet fogni a lakásban.

"Ez egy 100%-ban tiszta kutatás, higgyék el szépen!" – nyugtatta meg a kételkedőket és a Klubrádió hallgatóit a kutatási csoport vezetője Jáksó Habony.

4. Egészen felkavaró volt az a popipari fordulat, amikor Kozsó rájött: Lady Gaga Paparazzi című száma egy már 1992-ben megírt dalából merített. Az énekes súlyos plágiumgyanúról beszélt, amerikai menedzsmentje megkereste a világsztár képviselőit, és perre készült kártérítést követelve, bár a magyar zenész hosszú távon egy Lady Gaga-Kozsó duetten is elgondolkozott. Mindezt Mikrofonállvány rovatunk sem hagyhatta szó nélkül. Ez volt idáig a valóság, jöhet az álhír.

Lady Gaga is beperelte Kozsót

Nem várt fordulatot vett a Kozsó és Lady Gaga közötti pereskedés. Az extravagáns popdíva a Szomorú szamuráj dallama miatt perli a magyar popzenészt.

Lady Gaga
MTI / EPA / Andres Cristaldo

"Gyerekkoromban ez volt az a dallam, amit anyukám dúdolt ha nem akartam kakilni. Csak ültem a kübli, mellettem ült anyukám és dúdolt. Ez volt a mi kakadalunk. Nem tudom, hogy írhatott ebből bárki is popszámot" - mesélte az asszisztense könnyeit törölgetve Lady Gaga. Az énekesnő ezért ügyvédjén keresztül követeli a dalból befolyt eddigi jogdíjak felét és egy kolozsvári szalonnából készült télikabátot.

"Én ezt már 1912-ben megírtam, csak az amerikai menedzsment miatt jött ki később" - mondta a számról Kozsó, majd hozzátette: bizonyítéka nincs, de bármikor el tudja dúdolni a számot, igaz, segítség nélkül csak az első refrénig.

A jogvitákra az Artisjus képviselője csak annyit közölt: rögtön küldik Jeszenszky Zsoltot, aki lefoglalja az összes Lady Gagánál és Kozsónál található cédét és kazettát, a biztonság kedvéért.

5. A brit tudósok – a londoni elemzőkkel karöltve - mindig tartogatnak néhány szemöldökráncolásra késztető felfedezést. Idén rájöttek például, hogy a birkák igazából egoisták, és hogy nincs tökéletes férfi, fonalférgeket küldtek az űrbe, és a tökéletes karácsonyfa képletét is kidolgozták.

Megdőlt a 90 fokos derékszög-rekord!

Nehéz elhinni, de sikerült: brit tudósok megcsinálták, 92,5 fokig jutottak!

A 90 fokos álomcsúcs évezredekig megdönthetetlennek tűnt, de brit tudósok a hétvégén meglepő eredménnyel rukkoltak elő: 92,5 fokosra javították a derékszöget. A nem titkolt hosszú távú cél az, hogy 2020-ra elérjék a 100 fokot, mert azzal fel tudnák forralni a vizet.

A magyar építőipar vállalkozói különösen örülnek az eredménynek, hiszen az ő szabványuk eddig is nagyjából ezt az értéket közelítette, így nagyon sok munkájukat hitelesíthetik utólagos méréssel, és nem titkolt vágyuk az, hogy brit tudósok a vízszintes értékén is javítani tudjanak méterenként legalább fél centit.

6. A következő álhír előszavában az a legcélszerűbb, ha Orbán Viktor vízióját közöljük a magyar futballról: "Az a szóösszetétel, hogy szerethető válogatott, nálam 250 felé emeli a vérnyomást. Mit lehet csinálni egy válogatottal, ha nem szeretni?! Ez is szép célkitűzés, de ennél azért magasabbra is tehetnénk a mércét. Például, hogy sikeresek legyünk, kijussunk egy nagy tornára, legyen világverő válogatottunk. Én ilyen dimenziókban álmodom. És nem is kétséges, még nyugdíjas korom előtt ülök én még olyan mérkőzésen a lelátón, ahol a legmagasabb kategóriában jegyzett csapatot verünk majd el, és nem barátságos meccsen, hanem egy világversenyen."

Jövőre Brazíliában rendezik a magyar bajnokságot

Így a bajnokságban résztvevő csapatok játékosainak nem kell olyan sokat utazniuk. A Vidi újabb sikere után az MLSZ fontolóra vette, hogy a játékosok kényelme érdekében a magyar bajnokságot ezentúl külföldön rendezzék meg.

"Rengeteg a spanyol, protugál meg brazil fiú a bajnokság csapataiban, ezért egyszerűbbnek a tűnik a Copacabanan megrendezni a magyar bajnokságot. Annak a 4-5 magyar játékosnak a kiutazását majd valahogy megoldjuk" – mondta el Csányi Sándor, vagy aki éppen ma az MLSZ elnöke.

A kormány állítólag nem ellenzi a bajnokság sea-shore-ra helyezését, és a tervezett magyar stadionokat is készek a brazil tengerparton felépíteni a magyar foci jövője érdekében. 7. A következő hírnél megint csak Orbán-idézetekig terjed a fantáziánk: „ha az IMF visszajön, én el”, „ilyen áron nem kell”, „az IMF nélkül is talpra állunk”, „IMF nélkül is menne 2013-ban”, „az IMF a mi barátunk”, „lesz IMF-megállapodás”. Nem csak Ön orrontott ellentmondást.

Orbán Viktor focizik
Túry Gergely

 

Orbán: A külföldiek miatt vesztett a válogatott

A magyar-holland mérkőzést megtekintő Orbán Viktor a meccs után kijelentette, hogy ez a vereség is a külföldiek miatt van, és nem kérünk többet a FIFA diktátumaiból.

"Ez a 4-1 is azt mutatja, hogy a külföld válságban van, ezért hazánk megnyomorítása, ellehetetlenítése a célja, és tudjuk, hogy emögött is az LMP és az MSZP áll" - mondta el Szijjártó Péter arra az újságírói kérdésre, hogy "Bocsánat, nem tudja merre van a WC?".

Orbán Viktor, aki személyesen is megnézte a selejtezőt a mérkőzés után kijelentette, hogy Magyarországnak és a magyar válogatottan nincsen szüksége a FIFA segítségére, pláne a diktátumaira.

"Ezentúl Magyarország maga dönti el, hogy kivel fog vb selejtezőt játszani, és ezentúl nyerni fogunk. Nem vagyunk rászorulva Európára és a külföldiekre, mi találunk magunknak vb ellenfelet hazánkban is. Ezt a csatát is megnyerjük, és kijutunk a világbajnokságra, bármivel is próbálkoznak az ellenzéki pártok." - nyilatkozta Orbán, majd elmorzsolt egy könnycseppet Dzsudzsák külföldi Bentleyjét meglátva.

A pápa twitterezik, a pedofil lelkészek számonkérése pedig folyamatos. Ez a Hírcsárda IT rovatát is megihlette.

Ministráns simogató appot avatott a pápa

Kardinálisok gyűrűjében adta áldását az iTunes-ban mától megvásárolható applikációra XVI. Benedek. Az applikáció futtatásához a Vatikán minden dolgozója az Apple táblagépének speciális változatát az iPapot kapja karácsonyra.

A Vatikán igyekszik lépest tartani korral, ezért a webportál, XVI. Benedek twitter profilja, és a szexbotrányok után újabb innovatív lépésre szánta el magát a szentszék: saját appot adott ki okostelefonokra és táblagépekre. Az iSten névre hallgató 99 centért megvásárolható applikáció a katolikus papság mindennapjait hivatott segíteni. Így van benne keresztvetés gyakorló modul, a "Hiszek egy" 27 nyelven, a "Merre található a legközelebbi fiúiskola?" 68 nyelven (köztük holt nyelveken és klingonul is), sőt a telefont láncra kötve és lengetve elindítható a tömjénező program is.

A papok szórakoztatásáról a "Szentelt Kvíz" című first person shooter játék fog gondoskodni, de úgy tudjuk, hogy applikáción belüli fizetéssel megvásárolható lesz hozzá a ministráns simogató modul is, amitől azt várja az egyház, hogy ha a virtualizált környezetben élik ki hajlamaikat a papok, akkor csökken a felderített gyerekmolesztások száma, de legalábbis a Game Centerben ez nyomonkövethető lesz.

Arról, hogy Magyarországon is kapható lesz-e az applikáció egyelőre semjén hír nem szivárgott ki.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.