Ónos esős éjszaka, valahol Magyarországon. Szavak nélkül, mobillal lekapott kisdeddel. Posztmodern Betlehem.
Luther Mártonnak tetszene, de még Kálvin János is megértené az üzenetet, a mai magyar egyházfiak botor megnemértése ugyanakkor a hazai provincializmust jellemzi. A magyar református egyház -- médiahacknek sem utolsó -- profi filmesekkel készített, harmadik évezredbeli látványvilágú 2012-es kampánya sokaknál kiverte a biztosítékot.
Mária és József a december végi ónos esőben stoppolnak. Szakadt, de semmiképp nem rendezett külsejű fiatalok - ez fontos az elesettség, a kiszolgáltatottság hangsúlya miatt -, a lány mindenórás. Zsírfejű román kamionos - ez nem fontos, de érdekes jelzés - szánja meg a párt. Felveszi őket az otthonául szolgáló kamionkabinba. Mária vajúdását egy teherautóparkoló félreeső mellékhelyiségében vezénylik le, az utak vándorainak asszisztálása mellett, egy prosti segítségével. A fuvarosok szívükbe zárják a kisdedet. A heródesi hatalom képviseletében zsaruk érkeznek. A kerekeken gördülő háromkirályok védelmezik őket. Ónos eső, éjszaka, Magyarország. Szavak nélkül, mobillal lekapott kisded. Posztmodern Betlehem.
A magyar egyházfiak kiakadtak. Blaszfémiát és Istenkáromlást emlegetve estek neki a készítőknek, a filmet, illetve a nemzetközi mércével is kiemelkedőnek titulálható honlapot ördögtől valónak tartva.
Pedig nem történt más, minthogy az aktuális református zsinat által felhatalmazott alkotók és megbízóik mai szemmel voltak hajlandók elmesélni a Születéstörténetet. Ahogy kell. Nem magyaráznám az istálló és a kamionparkoló közötti párhuzamot. A menekülő szülőpár kétségbeesését, és az Istenfi születésén elérzékenyülő, dromedár, bunkó, kérges lelkű, saját segítségadásuk okán -- szociálpszichológia törvényszerűségek miatt -- viszont meghatódó háromkirályok viselkedését pedig végképp nem elemezném.
Akinek van esze, némi bibliai műveltsége, no meg beleérző gerjedelme, az az ősi történetet így beszéli el mostanság. A szamárháton menekülő, istenhátamögötti pajtában átmeneti szállást kapó szülők, az üstököst követő karavánmaffiózók által imádott Jézus sztorija manapság nem igazán életszerű. Holott az üzenet örök.
A kritikákból kisejlik, hogy a nyakas kálvinisták, a földhöz ragadt cívisek avas diószagban pácolnák a reformált hitet: bálványként körbehordott Betlehemekkel inkább, mint a szegénységet pártfogoló hitvallással. Jegyzem meg, még a bigottan katolikus latin népek, taljánok, hispánok is csak vigyorognak, ha egy kávéreklámban Szent Péterrel kvaterkázik a hitkereső Dante, és nem esnek kétségbe attól, ha egy szentírásos sztori új köntösben válik átérezhetően közérthetővé.
A tehetsége teljes terjedelmét birtokló fiatal filmes csapat által kreált mozi -- és a Luther által is dicsőített könyvnyomtatást kiteljesítő internetes világban is progresszívnak számító honlap -- nem tett mást, mint aktualizálta a sztorit. A csodát ugyebár, amit mára zabálásba fulladó fenyőünneppé sikerül silányítani, holott az -- amúgy és nem mellesleg -- a születés, az újjászületés, vagyis a remény ünnepe volna.
Pasolini, Fellini, Bergman, Huszárik, Bódy, Xantus és még a többi sok örvendezik odaát. Az egyházalapítókról már nem is beszélve. A kisded a lényeg feleim, senki más.