Kult hvg.hu 2012. december. 13. 11:12

A Blur a Szigetre jön

Magyarországon először a jövő évi Sziget Fesztiválon lép fel a brit Blur zenekar.

Jövőre a Sziget Nagyszínpadán láthatjuk a britpop egyik alapzenekarát, az idén a Brit Awardson életműdíjjal jutalmazott Blurt - áll a Sziget sajtóközleményében. A 2013-as koncertkörútjáról a zenekar elmondta: „Minden egyes koncertünk egy egyedi show lesz és alig várjuk már, hogy játsszunk szeretett közönségünknek, akiket már jóideje nem láttunk.” A Blur első alkalommal lép a hazai közönség elé.

A Blur a 90-es évekban vált világhírűvé - többek között - a Parklife és a The Great Escape című lemezeivel és olyan slágerekkel mint a "Girls & Boys", "Country House", "Song 2” “End Of A Century”, “To The End’ és a “Beetlebum”, az évtized kiemelkedő zenekarává téve a bandát. 2003-as Think Tank megjelenése után - akkor meghatározatlan időre – a zenekar felfüggesztette működését. A Damon Albarn vezette formáció 2008-ban, öt év távollét után jelentette be, hogy rendbe téve a zenekaron belüli ellentéteket, visszatér egy hatalmas koncerttel a londoni Hyde Parkban. A nagy eseményre 2009. július 3-án került volna sor, de akkora érdeklődés övezte a koncertet, hogy a Blur már az azt megelőző napon is fellépett a helyszínen, bő egy hónappal később pedig már a Glastonbury főzenekaraként játszott.

Wikipedia

A tagok hét év után új kislemezzel jelentkeztek, melyet idén két friss szám megjelenése követett, amit a Twitteren mutattak be élőben. 2012-ben pedig napvilágot látott – 21 évvel a debütáló albumuk megjelenése után -  a zenekar eddigi munkásságát egybegyűjtő Blur 21: The Box.

Az együttesről szóló No Distance Left To Run című dokumentumfilmet Grammy-díjra jelölték, 2012-ben életműdíjat kaptak a Brit Awardson és nem utolsósorban a Blur volt az idei londoni olimpia záróeseményének fő attrakciója - emlékeztet a Sziget iroda sajtóközleménye.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.