A cigányzene háttérbeszorulásával egyre többen választják a klasszikus műfajt, ám attól, hogy valaki muzsikus familíából érkezik, nem feltétlenül lesz jó komolyzenész - állítja Dráfi Kálmán zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Tanszékének vezetője. A várhatóan jövő év őszén befejeződő rekonstrukcióval és átépítéssel megújuló Zeneakadémia vasárnap, december 2-án az esélyegyenlőség jegyében nagyszabású koncertet rendez El Classico címen a legtehetségesebb roma zenészek fellépésével a Duna Palotában.

hvg.hu: Mi sarkallta az Zeneakadémia vezetését arra, hogy külön koncertet rendezzenek a legtehetségesebb roma komolyzenészek részvételével?

Dráfi Kálmán: Az Európai Unió elvárása volt, hogy a közel 95 százalékban uniós forrásból újjáépülő Zeneakadémia hangsúlyozott figyelmet fordítson az esélyegyenlőségre. Szerencsére ez a fajta szemlélet már az 1980-as évek közepétől jellemző az intézményre. Az én osztályaimban is több tucatnyi cigány származású diák szerzett diplomát. Egy ilyen koncert tehát már igen régen érett, az uniós elvárás így igazán csak apropó volt.

Dráfi Kálmán: "Rettentően egyedül éreztem magamat."

Stiller Ákos

Az esélyegyenlőséggel ráadásul korántsem csak származási alapon foglalkozunk. Rendszeresen tartunk koncerteket a Vakok Intézetében, vagy értelmi fogyatékosoknak, illetve az ország hátrányos helyzetű régióiban található intézményekben. Ezek a missziók újak az életünkben, de biztos vagyok benne, hogy tartósakká válnak.

hvg.hu: A közvélekedés szerint a magyar zenész társadalomban nem számít a bőrszín. Vagy ezt csak a kívülállók látják így és szükség van pozitív megkülönbözetésre?

D. K.: Arra végképp nincs szükség, mert az talán még többet is ártana. Ha valaki tehetséges, kitapossa a saját útját. Arra kell csak figyelni, hogy a tehetség ne kallódjon el. A Zeneakadémia feladata és tanárainak kötelessége, hogy ha felfedezzük valakiben a tehetséget, akkor azt gondozzuk, segítsük, függetlenül attól, hogy ki éppen milyen származású.

A tehetség tulajdonosának a dolga, hogy miképp sáfárkodik a birtokában lévő lehetőséggel, aki eltékozolja, azt semmiféle iskola, de még a Jóisten sem tudja megmenteni.

Gondoljunk csak bele, hogy mi lett volna, ha az Arthur Rubinsteinnel vagy Szvjatoszlav Richterrel együtt, az elmúlt évszázad legragyogóbb zongoristái között emlegetett Cziffra György itthon több segítséget kap, és nem csak azután válhat világhírűvé, hogy 1956-ban disszidált.

Meggyőződésem, hogy azért ment el, mert származása miatt itthon nem fogadta be a zenei világ, és sem erkölcsi, sem szakmai támogatást nem kapott. Még a világháború után sem.

"Úgy tűnik, a kivárás művésze vagyok."

Stiller Ákos

hvg.hu.: Pedig a Rákosi vagy a Kádár-rezsim, legalábbis a jelszavak terén, nem volt diszkriminatív a cigánysággal. A zenei karrier tekintetében más lett volna a helyzet?

D. K.: Bármily meglepő, amikor én 15 évesen a zongora tanszék diákja lettem 1970-ben, egyedüli roma voltam az osztályban.

hvg.hu: Éreztették is önnel, hogy más, mint a többiek?

D. K.: Nem volt megkülönböztetés. Csak rettentően egyedül éreztem magam.

hvg.hu.: Pedig sikeresnek számított, hiszen külön díjat kapott az 1971-es Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraversenyen, 1976-ban pedig ugyanezen a seregszemlén a legjobb Bartók-intrepretációnak járó különdíjat is elnyerte. Ráadásul a tanítványokat nem fogadó Fischer Annie is kivételt tett önnel, amikor 15 évesen tanítani kezdte. Talán származása miatt nem futtatta jobban a kultúrpolitika?

D. K.: Nem tudom, annyi bizonyos, hogy amikor az 1976-os verseny után Cziffra György meghívott Franciaországba, nem kaptam útlevelet, pedig korábban Angliában is tanulhattam. Úgy tűnik, nem tartottak jó exportcikknek.

hvg.hu.: Sértve érezte magát?

D.K.:  Mint kiderült, sokkal inkább szerencsém volt. Mivel Nyugatra három évig nem mehettem, kiutaztam Moszkvába és a világ legjobb Chopin és Schumann-játékosának, Bella Davidovicsnak lettem a tanítványa, aki aztán Amerikába emigrálva a nevezetes New York-i Juilliard konzervatóriumnak lett tanára.

hvg.hu.: Ön nem kacérkodott a disszidálás gondolatával?

D. K.: Úgy adódott, hogy nem kellett ezt a lépést megtennem. Moszkvából hazatérve tanársegéd, majd tanár lettem az Akadémián, az 1980-as évek elején pedig megkaptam a nyugati útlevelemet, és élve a meghívásokkal, koncertezni kezdtem. Itthon tanítottam, külföldön pedig művészkedtem. És ezzel anyagilag is biztosítottam a függetlenségemet a hazai koncertélettől. Úgy tűnik, a kívárás művésze is vagyok, az elmúlt néhány évben már itthonról is egyre több felkérést kapok, így a hazai közönség előtt is újra felléphetek.

hvg.hu.: Mit gondol, a cigányzenész családok gyermekei több tehetséget mutatnak a komolyzenében is, mint a muzsikálással nem “von Haus aus” találkozó társaik?

D. K.: Igazából nincs összefüggés a kettő között. A klasszikus zene egész más, mint a cigányzene, a jazz vagy a könnyűzene. A cigányzene sokkal inkább ösztön és tradíció, amely valóban beleívódik a gyerekekbe, akik aztán könnyedén teszik át ezt a fajta elementáris erejű zenei hagyományt a hangszerre. A komolyzene ezzel szemben, bár elengedhetetlen hozzá a tehetség és a jó fül, másról szól.

"Itthon tanítottam, külföldön művészkedtem."

Stiller Ákos

Kiművelt hallás, kiművelt agy, csiszolt értelem nélkül nem létezik. Ki kell fejleszteni a koncentrációs készségeket, amelyek például annyira nem jellemzőek a cigányzenére. Ezek a speciális képességek függetlenek attól, hogy valaki cigány, hottentotta vagy a Holdról jön. A komolyzene attól is komoly, hogy több évtizedes kitartó tanulással jár. Cziffra hatvanévesen még napi 15 órákat gyakorolt.

Ez azért, hogy finoman fogalmazzak, egy speciális embertípust feltételez. Szerintem elsősorban a folyamatosan fejlesztett szellemi kapacitás az, ami egyedivé teszi a komolyzenét.

hvg.hu: Akkor mégis mi az oka, hogy a mostani koncerten jobbnál jobb roma muzsikus léphet fel?

D. K.: Az, hogy ma már csak elvétve talál cigányzenészt, a családi hagyományok, a zeneszeretet viszont nem halt ki, így a muzsikus-famíliából származó gyerekek érdeklődése a komolyzene felé fordul. Ez persze nekünk igazán előnyös, hiszen egyre többen jelentkeznek hozzánk. 

hvg.hu.: Mikor válik el, hogy valakiből jó muzsikus lehet?

D. K.: A kamaszkor környékén, amikor a növendék szembesül az említettekkel. Hogy bár tetszik neki Liszt, de azért hat órán keresztül a Campanellát játszani, azt azért már nem. Helyette inkább megtanul három zseniális Oscar Peterson örökzöldet és virtuóz jazz-zongoristává képzi magát. Egészen más egy kisgyerek viszonya a komolyzenéhez, mint egy kamasz művészpalántának.

Egy egészséges kisgyerek inkább pingpongozni meg focizni szeret, és remélem, hogy ez mind a mai napig így van. Emlékszem, én állandóan lestem az órát, hogy mikor mehetek le a térre játszani, és anyu bizony ott ült a zongora mellett, és ha nem is nádpálcával, de strázsálásával arra ösztönzött, hogy kitöltsem a gyakorlásnak rendelt időt. Én abban nem hiszek, hogy egy rendes 10 év körüli gyerek ugyanúgy rajongjon a zenéért, mint ahogyan egy kamasz már tud.

Nekem 15 évesen kattant be, amikor az első évfolyam utáni nyáron, a Liszt-versenyre készülve reggeltől estig gyakoroltam az Akadémián. Bächer Mihály Tanár úr úgy küldött el, hogy mit keresek már itt, menjek már haza. Egyszóval akkor válik el, hogy kiből lehet jó komolyzenész, amikor belső kényszer lesz a gyakorlás. De azt hiszem ez minden pályán így van.

hvg.hu: A muzsikusok is élnek a sportolók speciális, koncentrációfejlesztő tréningjeihez, a versenyterhelés elviselését segítő étrendjéhez hasonló praktikákkal?

D. K.: Nekem bevált a koncert előtti csokoládé. Még Kovács Dénes javasolta nekem, aki fellépés előtt a fél tábla csoki mellé még egy kis konyakot is elfogyasztott. Az utóbbival én nem élek, de az biztos, hogy a szénhidrát rögtön energiát ad az agynak. Az energiaitalokban nem hiszek, növendékeim inkább. Máskülönben mindenkinek más a jó, saját magának kell kikísérleteznie.

"A csodagyerek nem véletlenül lesz csodafelnőtt."

Stiller Ákos

A koncert napján sohasem gyakorolok, mert érzelmileg kifáradok és a pódiumon nem tudom már produkálni azt, ami kell. De ezzel eléggé egyedül vagyok. A zseniális argentín pianista Martha Argerich például a koncert előtt mintegy felpörgeti magát azzal, hogy egész nap gyakorol.

Szemben Richterrel, akit még a hetvenes években láttam felkészülni egy szólóestjére. Volt három órája a koncertteremben, ebből másfél óráig a széket állítgatta, majd felnyitotta a klaviatúra fedelét, leütött egyetlen hangot, majd visszazárta a zongorát és ennyi. Aztán pedig a legzseniálisabb koncertet adta.

hvg.hu: Mi az oka, hogy számos csodagyerek elkallódik?

D. K.: Legtöbbször az ösztönös zeneiség és a kivételes fizikai tulajdonságok találkozását sorolják ebbe a kategóriába, ami legfeljebb 14-15 éves korig működhet, és ha nem veszi át a tudatosság az irányítást, akkor a gyerekkel együtt a csoda is eltűnik, és nem születik meg a felnőtt művész. De szerintem csodagyerek Mozart volt, aki 8 évesen hazament a vasárnapi miséről és lekottázta az egész misét fejből. Ilyen csodagyerek aztán nem véletlenül lesz csodafelnőtt. De ilyen ember 500 évenként születik.