Visszakerül a városhoz a jászberényi Jász Múzeum
Hosszú évtizedek után 2013-tól ismét a város fenntartásában működik a jászberényi Jász Múzeum: az erről szóló előterjesztést a települési önkormányzat képviselő-testülete egybehangzó döntéssel fogadta el a közelmúltban - közölte Hortiné Bathó Edit, a közgyűjtemény igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A városatyáknak a kulturális intézmények fenntartóváltásáról született jogszabály miatt kellett határozatot hozniuk a megyei intézményfenntartótól való átvételről. "Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalások során fel sem merült, hogy az önkormányzat ne vállalná fel a 138 esztendővel ezelőtt általa létrehozott intézmény működtetését, amely eddigi munkánk nagy elismerése" - tette hozzá a múzeumi vezető.
Tájékoztatása szerint a 150 ezer tárgyat és dokumentumot kezelő közgyűjtemény megőrzi önállóságát, és megtarthatja valamennyi munkatársát, ezzel a dolgozók körében megszűnt a bizonytalanság és a találgatás. A múzeum éves költségvetéséhez az önkormányzat által jutatott pénz mellett számítanak az állam finanszírozására is.
Mint elmondta, Jász-Nagykun-Szolnok megye második leglátogatottabb közgyűjteményébe decemberben még három rendezvényre várják az érdeklődőket. Köztük egy könyvbemutatóra és a Borbála-napi vásárra, amelyen a jászsági képzőművészek árulják karácsonyi ajándékként is szolgáló alkotásaikat. Jövőre pedig az lesz a legnagyobb kihívás a múzeum számára, hogy a város ad otthont a jászok világtalálkozójának.
Jászberény múzeumát 1874 decemberében avatták fel, először a városháza egyik udvari épületében kapott helyet, majd 1931-ben találtak állandó otthont számára. 1950-től a Szolnok megyei múzeumi szervezet tagmúzeumaként állami fenntartás alá helyezték. 1958-ban Tóth János került az élére, akinek 36 éves munkássága alatt bőségesen gyarapodott a helytörténeti, a néprajzi, a természettudományi és az ipartörténeti gyűjtemény.
Hortiné Bathó Edit 1994 óta vezeti az intézményt, és azóta a múzeumért létrehozott alapítvány révén könyvkiadással, honismereti lap indításával bővítette tevékenységét. Az Élet a jászok földjén című állandó kiállítás 1998 márciusában nyílt meg, egy évvel később pedig a közgyűjtemény elnyerte az Év Múzeuma címet.