2012. augusztus. 31. 07:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 31. 08:54 Kult

Visszahívták a kórházba az Újszínház leütött főrendezőjét

Könnyű testi sértés miatt tett feljelentést az Újszínház főrendezője egyik színésze, Derzsi János ellen, aki a napokban úgy megütötte, hogy Pozsgai Zsolt eszméletét vesztette – számolt be a Blikk.

További vizsgálatokra rendelték vissza a János kórházba Pozsgai Zsoltot, akit szerdán ütött meg olyan erősen egyik színésze, Derzsi János, hogy eszméletét vesztette.

Az Újszínház főrendezője ezután könnyű testi sértés miatt feljelentést tett, ami a rendőrségről néhány hét múlva kerül a bíróság elé – számolt be a Blikk.

A színművész azután került konfliktusba a színház vezetőségével, hogy az új évadban már nem akarták alkalmazni, amiért egy másik, utazó társulatnál munkát vállalt. Ezután fizetés nélküli szabadságot ajánlottak föl neki, mire ő felmondott.

Rendezőjét feltehetően azért ütötte meg, mert a Népszavában amellett, hogy megköszönte eddigi munkáját, besúgóként állította be – írja a lap.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.