Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nem szeretnénk az „ócska, ostoba film” minősítést használni az Emlékmásra, mert ebben szerepelne a „film” szó, ami jelen esetben dícsérőleg hat. Egy egész betonkeverőnyi epét rendeltünk ehhez a kritikához, olyan ostoba, olyan ócska (film).
Len Wiseman rendező fogta Undergroundos csapatát, és az 1990-es, Paul Verhoeven rendezésében készült Emlékmás halovány emlékmásába csomagolta őket. Ez az izé a vásznon, a semmilyen Colin Farrellel a főszerepben, a Creuzfeldt-Jakob kór végstádiuma és egy machetés lobotómia között található félúton. Nincs titok, aminek kiderítésére várni kell, nincs szerethető főhős vagy gyűlölhető antihős, a katartikusnak szánt velős bölcsességeket a 100 híres mondásból gyűjtötték.
Mi van benne? Akció. Az akciót szeretjük, már ha izgalmat okoz. A közönség azonban végigásítozta az összes üldözési jelentet, ami tulajdonképpen egyetlen üldözési jelenet, ami tulajdonképpen az egész film, ami tulajdonképpen egy számítógépes játék. Filmet jó nézni, számítógépes akciójátékot jó játszani, de azt nézni, hogy más játszik, idegölően unalmas.
A korábbi Verhoeven-változat Philip K. Dick: Emlékárusítás kicsiben és nagyban sci-fi novelláját adaptálta, amelyben Carl Hauser ügynök (Arnold Schwarzenegger) elveszett múltját és emlékeit kutatta pofonokon és golyózáporon keresztül. Valakik, valamiért törölték identitását, helyére pedig egy kékgalléros domesztikált férj memoárjait fecskendezték. Úgy tűnt, hogy az új életben, a Douglas Quaid melós testébe zárt Hausernek nincs más dolga, mint nappal betont döngölni az építkezésen, éjjel meg feleségét, Lori-t (Sharon Stone).
Csakhát mélyen ott lapult a nyughatatlanul igazságos tömeggyilkos Hauser-Quaid-ben, és éjjel álmaiban, nappal egzisztencialista kérdésekben felszínre tört a vágy, hogy grandiózusabb életre vágyik, semmint döngölésre: még több döngölésre. Lehetőleg a Marson, ami az emberiség peremvidéke intrikával, polgárháborúval, földönkívüli titkokkal és mutánsokkal. El is ment az ópiumbarlangra mintázott csodalaborba, a Rekallhoz, ahol azt ígérik gyanútlanul, hogy új emlékeket kap, tökéletes illúziót, retrospektív képeket, mintha tényleg ott járt volna és tényleg megtette volna…
Az igaz természet azonban mindig utat tör magának. Implantálás közben megreccsentek a hologrammok és csikorogni kezdtek a szájber kerekek, mert a hamis emlék valódiakkal ütközött. Emberünk tényleg Marsdöngölő! Borult a korábbi emléktolvaj program, és megkezdődött a Hauser-krimi, ahol a titkosügynök igyekszik felderíteni valódi énjét.
És ez a lényeg. Az 1990-es film krimi volt elsősorban, és csak másodsorban számítógépes játék. A megfelelő pontjain megjelent egy újabb kulcs a rejtvény megoldásához, vagy egy elbizonytalanító információ. Itt meg csak ugrabugrál ez az akciómaki teraszokon (Colin Farrell), autópályán és néha sírásra görbül a szája, amikor elveszettnek érzi magát. A legostobább akcióhős, Conan a barbár hozzá képest gyémánt diplomás agysebész. Valószínűleg azért pattog és lövöldöz, mert semmi kiderítenivalója nincs. Semmivel sem tudunk többet Carl Hauserről a film elején, mint a végén. Ez annyit tesz, hogy amennyiben a fő motivációja enmaga megismerése és a világösszeesküvés leleplezése, akkor az első húsz percben célba ért.
A dramaturg szikrázó elméjéből egy elektromossággal telített briliáns ötlet pattant ki, miszerint megmutatja a földi veszélyeket: szétrohadó bolygó, élet-halál harc az élhető négyzetméterekért, diktatúra, a média kontroll nélküli befolyása, rabszolgamunka. Majd talán igazolja újraadaptálást, ha látványosan aggódunk a Földért.
Éppen ezért az eredeti Mars helyszínt, minden titok helyszínét és nyitját, Ausztráliára cserélték. A történet szerint a vegyi háborúkban lakhatatlanná vált a bolygó, és két túlélő kolónia maradt fent. A kettőből a szigetország húzta a rövidebbet: túlnépesedett, alsóbbrendű munkáskolóniaként tartja nyomorban a felsőbbrendű Brit Federáció, a nyertes túlélő, egyébként szintén túlnépesedett. Ábrázolásában Szárnyas Fejvadász díszletlopás Ötödik elem akciójelenetekkel feldobva.
A skandináv éghajlatú Ausztráliát és az örök tavaszban élő Federációt a Transz névre hallgató 4-es metró köti össze, ami a glóbusz bendőjén keresztül közlekedik. Ezen utaztatják a vendégmunkásokat délről észak felé. A gonosz Brit Federáció kancellár (V mint Vendetta) azonban robothadsereget épít, akik katonai formációban menetelnek a Transz felé (Csillagok háborúja), hogy a másik irányban utazva elfoglalják Ausztráliát és ezzel nagyobb életteret hódítsanak meg a felsőbbrendű északiaknak.
A semmit ki nem derítő Hauser és babája, Melina (Jessica Biel) kétszemélyes hadseregként azonban megoldják, hogy a robotokat szállító felhőkarcolónyi metrókocsi gombafelhőt eresztve visszazuhan a föld mélyébe.
A számítógépes játékban a legfőbb akadály Douglas Quaid álfelesége, akit megfigyelőtisztként raktak az elaltatott titkosügynök mellé. Amikor felébred Quaid, és visszaváltozik Hauserré, Lori (Kate Beckinsale) már csak exfeleség, sokkal inkább a kancellár legjobb harcosa, aki folyamatosan próbálja elgáncsolni Hausert. Motivációja nincs. Humora sincs. Ezzel szemben majd megszakadnak, hogy elszánt és vagány nőként lőjön, robbantson, autós üldözzön. Meglehetősen röhejes.
A remakeknek mégis az életcélja, hogy a nosztalgia mellett újdonságot adjon, hogy bebizonyítsa, az egykor elmondott történetnek mindig találhatunk aktualitást. Itt három aktualitást találtak: egy halom mozgalmi közhelyet környezetszennyezésről és a lebensraumról, a különleges effektetket, amivel még a Különjelentés autósüldözését is lekoppinthatták, és a rettenetesen humortalan összekacsintásokat a közönséggel, amikor átemelnek egy-egy jelentetet a 22 éves nagytestvértől. Igaz, a háromcsecsű kurva a film fénypontjának számít.
