A meg nem alkuvás jellemezte a múlt héten elhunyt Janáky Istvánt, aki talán éppen ezért elsősorban meg nem épült alkotásaival, kísérleti és elméleti munkáival, mintsem megvalósult házaival hagyott nyomot.
„Egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját… Ez a hrabali mondat jut Pistáról eszembe. És a mérhetetlen intellektuális bátorsága, a tudásával párosuló szabadsága” – osztotta meg érzéseit a HVG-vel Herner János filozófus. Kétségtelen, hogy az augusztus 6-án 74 éves korában elhunyt ifjabb Janáky István elsősorban provokatív gondolatairól, az építész szakmán belül parázs vitákat gerjesztő téziseiről, nem pedig emblematikus épületeiről volt ismert.
A laikus sajtóban legutóbb a gigantikus homokórának is aposztrofált – Hernerrel és az író Krasznahorkai Lászlóval közösen kitalált – Időkerék című, a 2004-es uniós csatlakozáskor átadott, mára az Ötvenhatosok terén mozdulatlanul hagyott mobil szoborral váltott ki késhegyre menő polémiát. Hasonló ideológiai pergőtűz volt az osztályrésze az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjára kiírt ötletpályázatot elnyerő – az expó „Felfedezések kora” hívómondatára az architektonikus erők játékát épületbe öntő – Lepkeházának is, amely ráadásul meg sem épült.
Janáky István életművéről részletesen a HVG e heti számában olvashatnak.