Kult HVG 2012. augusztus. 08. 14:31

A Sziget az állam után a második

„A Szigetről itthon még mindig sokaknak a por, a drog és az alkohol jut eszükbe, miközben a fesztivál az állam után a második legnagyobb kultúratámogató erővé lépett elő. Hárommilliárdos költségvetéséből 300-400 milliót költ minderre, többet, mint a Tavaszi Fesztivál” – állítja a HVG e heti számában megjelent interjújában Jávorszky Béla Szilárd rockszociológus, aki könyvbe foglalta a Sziget húsz évét.

A fesztivál nemzetközi hatásaival kapcsolatban Jávorszky úgy fogalmaz: „Miközben a hazai pályát illetően a Sziget rögtön második nyilvánosságot teremtett, ahonnan kinőtt a mai mainstream zenekarok legjava, a külföldi együttesek tekintetében perifériás ország maradtunk, ahol a mai napig érzékelhető a hazai közönség fáziskésése. A soproni Volt Fesztivált inkább a magyar ízlésre szabják, a Sziget pedig szoros kényszerfelzárkózásban van. A vasfüggöny mögül szabadult fiatalok zenei ízlésének és magánéletének kulturális, mentális megkésettségére már az első szociológiai vizsgálatok is rámutattak.”

A Sziget-jelenség értékeléséről szóló beszélgetést az e heti HVG-ben olvashatják.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.