Játsszunk el a gondolattal, hogy nem jövünk vissza arról a bizonyos nyaralásról. Azaz, ott maradunk/vesztegelünk valahol a senkiföldjén, a magunkkal cipelt könyveinkkel – mondjuk, segélykérő üzeneteinket palackpostázva. Ha e könyvek birtokában unatkozni tetszik a lakatlan szigeten, tessék szakértőnkhöz reklamálni - palackpostával. A lista mottójául az Avilai Szent Teréznek tulajdonított aforizma szolgál: „Több könnyet hullatunk a meghallgatott imák, mint a meg nem hallgatottak miatt”.

 

1. Karin Fossum: Indiai feleség. A skandináv (pszicho)krimiszerző munkája 2009-ben, a  Dagbladet napilap szavazásán elnyerte a „Minden idők legjobb norvég krimije”-díjat. A Konrad Sejer felügyelő-sorozat negyedik darabja szintén eszünkbe idézheti a lista mottóját, amely Oscar Wilde fordításában így fest: „Emlékszem, olvastam valahol, valami különös könyvben, hogy az istenek, ha meg akarnak büntetni bennünket, minden kívánságunkat teljesítik”. Nos, az istenek kegyetlen sújtást mértek a kétezer lelket számláló, norvég falucskában élő, mezőgazdasági gépeket áruló Gunder Jomannra, amikor úgy döntöttek, megvalósítják dédelgetett álmát: az ötvenegy éves, erős-nagydarab agglegényt elrepítik Indiába, hogy ott meglelje törékeny, hindu aráját. Fossum lezáratlan, fölkavaróan emberi, torokszorító írása egyszerre szól a be nem teljesült és a beteljesült vágyakról, kivált pedig az élet legfélelmetesebb misztikumáról: a halálról és a szerelemről. (Scolar, 366 oldal, 2950 Ft)

2. Karen Blixen: A sors anekdotái. A dán Blixen bárónőt a világ széles nyilvánossága anélkül is jól ismeri, hogy akár egyetlen sort olvasott volna tőle. Ugyanis a női emancipáció pionírkájának különleges személyisége, valamint 1937-ben megjelent, második könyve, a Távol Afrikától ihlette meg Sydney Pollack 1985-ös, hét Oscart nyert melodrámáját. Blixennek azonban annyi köze van a Meryl Streep alakította alteregójához, mint az életrajzi kötetnek a filmhez, vagy a Robert Redford megformálta, maszkulin szívtiprónak a kifinomult, biszexuális Denys Finch Hattonhoz.

Az Etonban és Oxfordban végzett, roppant művelt brit arisztokrata, majdani hivatásos vadász miatt vált Blixen azzá, akivé lett. Hazatérve Dániába, minden értelemben kifosztva, a repülőszerencsétlenségben elhunyt szerelme hatására kezdett el írni - közel negyven esztendősen, részint álneveken, eleinte kizárólag angolul.  A volt férjétől elkapott szifilisz okozta, szörnyű testi kínoktól szenvedő baronesz mágikus, mély filozófiai mögöttessel bíró meséinek (Hét fantasztikus történet, A sors anekdotái) rajongója volt Truman Capote, Hemingway, Arthur Miller és Marilyn Monroe, s a kötetben szereplő Halhatatlan történetet vászonra vivő Orson Welles. Blixen rungstedlundi, csodálatos (emlék)házának-birtokának fenntartását jellemző módon a Pollack-sikerfilmből fedezik. (Polar, 235 oldal, 2600 Ft)

 

3. Gerald Clarke: Capote. A citált Nagy Szent Teréz-féle bölcsesség hosszú éveken át késztette merengésre Truman Capote-t . A démoni géniusz, akit műfajteremtő tényregénye, a Hidegvérrel emelt Amerika első számú, hisztérikusan ünnepelt írójává, ezzel az aforizmával összegezhette volna az életét. Talán ezért, hogy a mélynövésű szörnyeteg a soha el nem készült magnum opusának a Meghallgatott imák címet adta. Az ominózus mű az Esquire-magazinban közölt, botrányos(an jó) négy fejezete eredményeként az európai és keleti-parti amerikai arisztokrácia, felső tízezer imádott társasági majmocskájából egy csapásra persona non grata lett.  Gerald Clarke tizenkét évig dolgozott munkáján, amely 1988-ban, négy évvel Capote halála után, jelent meg. A párját ritkító – és antihőséhez hasonlóan - diabolikus, gátlástalan, mondén, bölcs, közönséges, tragikus és kivételesen szórakoztató autográfia alapján készült el Bennett Miller azonos című, Oscar-díjas filmje. (Európa, 703 oldal, 3900 Ft)

 

4. Stephen Fry: A víziló. A brit színész, író-újságíró, közéleti ember, Hugh Laurie alkotótársa, legjobb barátja, gyermekeinek keresztatyja P.G. Wodehouse-t ötvözte Agatha Christie-vel rekeszizomedző levélregényében. Az oeuvre ékkövének főhőse Edward (Ted) Lennox Wallax hatvanon túli színikritikus, akit egy „igencsak eltúlzott inci-fincidens” miatt kirúgtak lapjától, a Vasárnapi Varacsktól. Történt ugyanis, hogy a műbíráló a Féligparadicsom című színmű premierjén válogatott sértéseket kiabált a zsöllyéből. A munkanélküli ítész eztán keresztlánya megbízásából Lord Logan vidéki kúriájában ered egy rejtély nyomába.

Fossummal ellentétben az Oscar Wilde-rajongó Fry előáll a (tébolyító és frivol) megoldással – miközben kórképet ad a kamaszkorról, önfricskaként fölskiccel egy hamisítatlan meleg-portrét, és megörvendezteti az olvasót néhány limerickkel is. Mint például: „Ez a Simon egy fess legény/Kezében kantár, nem regény/Szégyelli kissé/Hogy neve egy klisé/De ettől ő még nem köcsögény”. (Kultkönyvek, 361 oldal, 2990 Ft)

5. Kazuo Ishiguro: Napok romjai. A kötetet két példányban birtoklom: az Európa Kiadó Modern Könyvtár-sorozatában (A főkomornyik szabadsága címmel), és a Cartaphilus Filmregény-szériájának darabjaként. Az előbbit (Vörösmarty Művelődési Ház, üzemi könyvtár-bélyegzővel) a Petőfi Csarnok bolhapiacán vásároltam - miután azt a megbízást adtam a kiváló könyvárusnak, hogy szerezze azt meg nekem, bármi áron. A Nagaszakiban született, ám hatéves kora óta Angliában élő, angolul író szerző regényét Salman Rushdie summázta talán a legpontosabban: „Egyszerre gyönyörű és kegyetlen történet”. A narrátor Mr. Stevens több mint tíz év elteltével próbálja helyrehozni - talán végzetes - hibáját.

A komornyik útra kel, hogy visszacsábítsa az egykori házvezetőnőt, Miss Kentont a hajdanán előkelő Darlington Hallba – ahol bár rég’ más a főúr. Ishiguro a szamuráj törvényt/hűséget helyezi a britebbnél és britebb kulisszák közé; líraian kíméletlen sorait olvasva pedig rendre fölvillan előttünk Sir Anthony Hopkins és Emma Thompson alakja, James Ivory briliáns filmadaptációjában. (Cartaphilus, 266 oldal, 3400 Ft)

6. Philippe Petit: Felhőkkel táncoló.

A francia autodidakta kötéltáncos, utcai bűvész, vándorló énekes, zsebmetsző és zsonglőr 1968-ban, egy fogorvosi váróban olvasgatott, mikor meglátta a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) építési terveit; az újságcikket kitépte, és sokáig egy dobozban őrizte. 1974. augusztus 7-én Petit nyolcszor sétált át a WTC északi és déli ikertornyai között, közel 412 méter magasban, védőháló nélkül, mintegy 45 percig dacolva a gravitációval – és az erős széllel.  A WTC biztonsági rendszerét kijátszó akciót, amelyet héthónapos tervező munka előzött meg, „pacifista bűncselekmény”-nek is nevezik. A Tett - amely számomra A Vegytiszta Költészet - 2001. szeptember 11. után új értelmet kapott. Eztán jelentették meg Petit - addig a kiadók által visszautasított - kriminális és elégikus könyvét (rajzokkal, fotókkal), egy monománia megvalósulásának történetét.  E könyv alapján készült el az angol James Marsh kitűnő, Oscar-díjas dokumentumfilmje, az Ember a magasban. (Partvonal, 248 oldal, 3500 Ft)

 

 7. Morten Ramsland: Kutyafej. A három nemzedéket felölelő családregény elolvasása után egyetlen kérdésem volt: mikor fogjak hozzá újra ehhez a rabul ejtő, abszurd, (szür)realista sagához? A dán szerző Arany Babérkoszorúval kitüntetett mesterműve, „amely kétségbeesetten nyúl ki Skandináviából Jamaica, vagy éppen a Himalája felé”, 2005-ben elnyerte hazájában az év szerzője, az év könyve, és az olvasók díját. Ramsland balfék férfihősei szédítő, főleg hagymázas terveket dédelgetnek, így egy rozzant klotyón ücsörögve, légszomjjal küzdve merengenek arról, hogy oxigénpalack nélkül megmásszák az említett, ikonikus hegységet. A Soós Anita pompás fordításában megjelent munka – éles ellentétben Petit vallomásával, ám hasonlóképp Ishiguro könyvéhez – a vágybeteljesítés kudarcának emel sajátos emlékművet. (Novella, 374 oldal, 2490 Ft)

 

8. Lev Tolsztoj: Anna Karenina. Ebben, az újraolvasásra ajánlott klasszikusban áll kedvenc regénymottóm: „Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.” (Pál apostol Rómabeliekhez írt levele, 12, 19). Faludy György annak idején azzal lepett meg, hogy a legvisszataszítóbb regényhősnőjének Anna Kareninát nevezte meg. Mindezt – kávéfőzés közben - úgy indokolta, hogy Karenina képes volt elhagyni a gyermekét – egy férfiért. A tőlem „barátság!” felkiáltással búcsúzó, utánam integető Faludy, a vele töltött szellem-, érzelemdús órák, és Anna Karenina egyszerre jutott eszembe, mikor a Bosnyák téri piacon megpillantottam a költő özvegyét, „Fanny Asszony”-t - amint a Kis Borozó talponállónál, a kora délelőtti órákban poétikusan poharazgat néhány letisztultan egyszerű férfiúval. Akik - attól tartok – nem fontolgatják feltörni a Parnasszusra. (Európa, 842 oldal, 3900 Ft)

 

9. Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács. A hazánkban méltán ünnepelt írót egyik csevegésünkkor lektűrszerzőnek nevezte egy képességes, korántsem felületes könyves szakmánybeli (a lektűrszerző prototípusa nálam Anna Gavalda, az ingerlően túlértékelt, hivatásos szépelgő.) Az alulpozícionálás fakadhatott az alkotó - gyanakvást keltő -  népszerűségéből, valamint indokolható a változatos színvonalat mutató művekkel. A valós - ám megváltoztatott nevű - személyről szóló, számtalan dokumentum típus felhasználásával elkészült, multikulturális életrajz azonban kétségtelen bizonyítéka Ulickaja klasszisának.

A lengyel zsidó Stein ifjan, a megszállt Litvániában a Gestapo tolmácsa volt; zsidókat szöktetett a gettóból; partizánnak állt; egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tett, majd a Szentföldön kívánta föléleszteni a Jakab, az Úr testvére nevű, őskeresztény közösséget. Az idealista férfiember minden lépése-döntése a Hit (remény, szeretet) konok kereséséből fakadt. Részint ezért, hogy Ulickaja bravúrteljesítménye örökérvényű és katartikus. (Magvető, 506 oldal, 3490 Ft)

 

10. Dimitri Verhulst: Semmivégre. A termékeny belga szerző életművének vezérfonala – kedvenc Amy Winehouse dalomat parafrazeálva -: Life is a Losing Game. Eme életérzés jegyében fogant az arendonki menekülttáborról írt dokumentumregény, a Problemszki Szálloda, és – a problémát nem elaprózandó - az egész emberiségről lemondó nagyesszé, az Elcseszett napok egy elcseszett bolygón. A 2006-os, pazar önéletrajzi novelláskötet a szerző traumatikus gyermek-, kamasz- és ifjúkorának önironikus, fekete humorral, valamint alkohollal átitatott tablója. Az 1972-es évjáratú  író-költő-zsurnaliszta hamisítatlan rock ’n’ roll-irodalmat művel: társadalmilag érzékeny, lázadó, óriási érzelmi amplitudókat mozgat, és tökéletesen öntörvényű. Verhulst póztalansága, őszintesége fehér holló a kimódolt, páváskodó, verítékkel eredetieskedő kortárs világirodalmi szcénában. A családi tűzfészek celluloidváltozatát, a Szar az élet-et, Felix van Groeningen rendezte. (Európa, 203 oldal, 2700 Ft)