2012. július. 17. 20:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 17. 20:20 Kult

Pozsgay Imre főszerkesztő lesz

Stádium címmel országos havilap indult Pozsgay Imre főszerkesztésével.

Stádium címmel társadalmi és kulturális havilap indult, amelynek főszerkesztője Pozsgay Imre; az elmúlt napokban először megjelent lapot a készítői független sajtóorgánumnak szánják - közölte a százhalombattai központú, országos terjesztésű folyóirat alapítója és felelős szerkesztője kedden. Fazekas István jogász, Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, műfordító elmondta: a Pozsgay Imre egyetemi tanár által jegyzett lap a tulajdonos-kiadó (Editio Librorum Kft.) és a szerkesztőség szándéka szerint a szellemi összefogás lapja lesz.  

Céljaikról Pozsgay Imre a helyi televízióban úgy fogalmazott: a szétvert, s ezért megosztott magyar társadalom szekértáborainak felszámolása érdekében minden szellemi és művészi értéknek helye van az újságban. Aktuális politikai kérdésekkel csak kivételes esetekben, például akkor akarnak foglalkozni, ha valamilyen nemzetellenes vagy emberellenes ügyben meg kell szólalniuk - idézte a főszerkesztőt Fazekas István. Hozzátette: a társadalmi, szépirodalmi és kulturális rovatokban egyebek mellett tanulmányokat, esszéket, híreket, verseket, novellákat, kritikákat, illetve riportokat közölnek, minden lapszám vezércikkel indul (az elsőben Pozsgay Imre a társadalom megosztottságát elemzi). Az egyelőre ezer példányban, A/3-as méretben megjelent lap előfizetéssel is megvásárolható; az egyes lapszámokat bemutatókon népszerűsítik - közölte a Stádium felelős szerkesztője. 

Pozsgay Imre a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, illetve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának. Azóta egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásában.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.