Az 1969-ben megjelent Abbey Road című nagylemez borítója a zeneipar Sixtus kápolnája. Iain Stewart McMillen fotója után már senki sem készíthetett úgy lemezborítót, mint azelőtt – ahogy Michelangelo remekműve is vízválasztó az áhítatos belterek díszítésében, vagy Samuel L. Jackson Ponyvaregényben elszavalt pénzbehajtó monológja után megváltoztak a gengszterek is egyszer és mindenkorra.

Pedig a fotó alig tíz perc alatt készült el, egyetlen rendőr segített abban, hogy a forgalom leálljon. A zebrán elől Lennon, utána Starr, majd McCartney és végül Harrison kel át. Harrison denim farmerben, a többiek mind Thomas Nutter londoni tervező öltönyében, nem is akármilyenben: a világ talán leghíresebb és igen drága szabó utcájában, a Savile soron nyitott üzlete Nuttert. Ebbe az utcába járt Churchill és Lord Neville is, Nutter azonban újraértelmezte a konzervatív és drága öltözetet, hogy vagány és drága öltözetet varázsoljon belőle. Ezt hordják a srácok.

A kép kivitelezője az Apple Corps, a 4 Beatle cégének kreatív igazgatója, Kosh és jobbkeze, McMillen, a fotós. Az eredeti skicc azonban magától McCartneytól származott, aki a képen mezítláb követi két társát. Mezítlábassága az összeesküvés elmélet kedvelők egyik imádott témája, akik azóta is azt hirdetik, hogy a fotó napján Paul már 2 éve halott volt, és csupán egy hasonmását láthatjuk. Sőt, a mezítlábasság rejtett, de direkt üzenet a zenésztársaktól, szimbólika, mint minden a képen. Lennon például azért öltözött fehérbe, hogy földöntúlinak tűnjön, a feketében sétáló Ringo a papot, a farmeres Harrison a sírásót jelképezi.

A kép amúgy tucatnyi további kóddal üzeni meg, hogy McCartney eltávozott: a bal oldalon parkoló Volkswagen bogár rendszámában szereplő 28-as Paul meg nem élt életkorát mutatja, vagyis ennyi idős lett volna a fotózás napján. Az aszfaltra vetődő árnyék Siva sziluettjét rajzolja ki, aki egyik karját éppen az alterego felé nyújtja (hogy ez miért a halál jele, ugyanolyan képzavaros, mint a mezítlábasság). Sőt, a jobb oldalon egy fekete autó, a londoni temetkezési vállalatok járműve - mondják a teoretikusok.

Az összeesküvés elmélkedők mindig nagyon alaposak és lelkesek összetett jelrendszerek kidolgozásában és elemzésében. Amiről megfeledkeztek, az a véletlenül a fotóra tévedt bámészkodó, Paul Cole, aki Floridából ugrott át nyaralni Londonba. Neki nem osztottak szerepet.

Cole nem ismerte a Beatles életművet, így nem ismerte fel a négy zenészt sem. Mivel a fotózás semmilyen felhajtást nem igényelt, ezért a jelenet számára csak négy bolondos fickó és fotósuk hóbortjának tűnt. Hallott már a kvartettről, de nem érdekelte a könnyűzene, mivel „inkább a komolyzenét szerette mindig”. Valószínűleg szívesebben hallgatta felesége muzsikáját, aki templomi orgonajátékkal kereste kenyerét.

1969. augusztus 8. délelőtt 10.00. és 10.30. között érkezett a Cole házaspár a környékre, hogy Mrs Cole kérésére egy újabb múzeumot látogassanak meg. "Elég múzeumot láttam", tiltakozott férje, és az utcán maradt. A titokzatos fekete autó mellé lépett, ami számára nem is volt annyira titokzatos. Egy rendőrségi jármú, benne a forgalombiztos. Beszélgetett vele, hogy merre érdemes menni, mit érdemes látni. "Ekkor láttam meg a négy bolondot... bolondnak hívom őket, merthogy olyan rebellisnek tűntek", idézte fel Cole az eseményt a Scripps Treasure Coast Newspapers 2004-es számainak egyikében.

Mrs Cole azonban jobban ismerte a négy fiút, és az Abbey Road albumot is megvette. Paul Cole csak akkor jött rá, hogy véletlen mellékszereplője a pop történelemnek és városi legendáriumának, amikor meglátta a zongorának támasztott borítót, és felismerte az utcai jelenetet. A véletlen hős 96 évesen halt meg 2008-ban, Floridában, ahol mindig élt.