A halál oka továbbra is ismeretlen, a legvalószínűbb a súlyos mérgezés. A legfrissebb fejlemény, hogy a bali konzul, a jakartai konzul és egy Jáván élő magyar lány segítettek Balatoni Endre barátnőjének, Rózsának Jakartába repülni, ahol diplomáciai védettséget élvez.

A legutóbbi, 2011. szeptember 16-i VHK-koncert után, Boli barátnőjével, Rózsával először Angliába, majd Spanyolországba utazott, januárban visszatért Malajziába, ahonnan egy hete repült át Indonéziába. Utolsó Facebook-bejegyzése február 21-én 16:41-kor ez volt: „Good Bye Malaysia, Hello Sumatra!... ;-)”

VHK

A múlt vasárnap - európai idő szerint - este 19 órakor az Indonéziában élt és tanult emberek levelező listájára érkezett egy levél Vermes Veronikától, amelyben segítséget kért barátnője számára, akinek pár órája halt meg tragikus körülmények között a barátja Szumátrán (Indonézia legkeletibb nagy szigete).

A levélben említette, hogy a barátnője Rózsa, az elhunyt barát pedig Boli. Elmesélte, hogy Rózsa nem ért indonézul, meg van zavarodva, nagyon rossz idegállapotban van, és nem tudja, mi lesz Bolival. Ezek után még aznap éjjel - sok kísérletet követően - sikerült elérnünk Rózsát Szumátrán, aki megerősítette a hírt és elmondta, hogy nem tudja, mi történt, de az eset lefolyása a következő volt: a zenész fogfájásra panaszkodott, egy idő után belázasodott, majd erős hasfájása lett. Rózsa úgy fogalmazott, a hasfájás után drámaian felgyorsultak az események, majd a kiérkező mentőautóban, útban a medani kórház felé, Boli elhunyt.

Az indonéz beszámolók szerint a zenész és barátnője a Binjai nevű településen laktak, ahova egy Ismalil nevű kísérővel érkeztek. Balatoni máig ismeretlen okból rosszul lett, a hotel személyzete és Ismail azonnal a helyi RSU Joelham Binjaiba (Rumah Sakit Umum Binjai - azaz a binjai közkórház) vitték, de a kórházban eszméletét vesztette. A binjai kórház személyzete azonnal a medani RSUP Adam Malik kórházba irányította, de szállítás közben, a mentőautóban életét vesztette.

A medani kórház személyzete szerint a zenésznek habzott a szája és túladagolásra gyanakodtak. A híradás végén kitértek Boli külalakjára is, a tetoválásaira és a rasztás, gyöngyökkel díszített hajára. Elképzelhető, hogy esetleg emiatt nézték őt drogturistának, amitől Boli a lehető legmesszebb állt.

Turbéky Rita

Balatoni egy éve így nyilatkozott a drogokról: „Sid Vicious akartam lenni, felnéztem arra a kis egyszerű és fakezű junkie-ra, aki tökéletes punkidol volt, igazi önsorsrontó tahó, és még zenélni se tudott, mégis befutott és híres/hírhedt zenész - majd halott bálvány - lett. Hál’istennek nem utánoztam le az életútját, sokkal több eszem volt, mintsem hogy a drogok rabja legyek.”

A jakartai konzulátuson azt az információt kaptuk, hogy a halál körülményeiről nem adhatnak a közvetlen hozzátartozókon kívül másnak felvilágosítást és azt sem mondhatják el, hogy az indonéz hatóság kezdeményez-e bármilyen eljárást az esettel kapcsolatban.

A boncolásig a zenész testét a medani kórházban "őrzik", hogy ép állapotban maradjon meg. A magyar konzulátus minden segítséget megadott és megad Rózsának - aki több napja nem aludt, nem is evett - és azon fáradoznak, hogy az ügy minél hamarabb és minél emberségesebb módon lezárulhasson.

A konzulátus Balatoni édesanyjával mint legközelebbi hozzátartozóval tartja a kapcsolatot, és tőlük azt az ígéretet kaptuk, hogy minket is azonnal értesítenek minden döntésről, illetve az eljárás menetéről.

A zenész, mielőtt bekerült volna a VHK-ba 1986-ban, a T34-ben és a Marina Revue-ben basszusozott, illetve dobolt. Grandpierre Atilla akkor figyelt fel rá, amikor egy T34 koncerten hangszercserés improvizációval sokkolták a közönséget, azaz átadták a hangszereiket egymásnak. Boli 15 évig, a zenekar feloszlásáig a VHK tagja volt és a 2009-es Vágtázó Életerő néven való újraalakulásban is részt vett.

Amikor a világ másik felén tartózkodott, a zenekar nélküle lépett fel, de lélekben azért ő is mindig a társaival nyargalt, ahogy például az első VHK-album, A Halál móresre tanítása lemezborítóján látható, amint állatmaszkokban vágtáznak a Tejúton. Boli ezt sokszor felemlegette: „Néha ezt látom magam előtt, mikor felnézek az égre Ausztráliában vagy Borneón. A Tejút mindenhonnan látszik, összeköt minden kontinenst, így szoktam vágtázni a halottkémekkel együtt, bele a végtelenségbe, és ez így lesz amíg világ a világ, sőt még azon is túl.”

VHK

Balatoni világcsavargó volt. A zenélés, az, hogy „híres” együttes tagjaként koncertezzen, turnézzon, kamaszkori vágya volt, majd jött egyik zenekar a másik után: Commando, T-34, Marina Revue, végül a VHK, akikkel hét nem akármilyen lemezt hozott létre és bejárta egész Európát. Teljesült kamaszkori álma, de emellett el akart jutni gyermekkori olvasmányai egzotikus helyszíneire is, hogy teveháton járja a sivatagokat, elefánttal a dzsungeleket, hajózzon az óceánokon.

A VHK után dobolt a MagUra NapotVetben és a Világfában is, és tíz éven át zenélt a Narco Polóban. A Narco Polóval járt Dél-Franciaországban, Spanyolországban, Marokkóban és Horvátországban. Egy idő után lételeme lett a csavargás, de nem a céltalan kódorgás, hanem hogy a világ minél több szegletét bejárja, idegen tájakat, kultúrákat, szokásokat, embereket ismerjen meg, hogy saját élőhelyükön testközelből tanulmányozhassa az állatokat, ne csak az állatkertben vasrács mögül.

Ahogy fogalmazott: „Nekem terápia a világcsavargás, ha túl sok időt töltök otthon, akkor előbb-utóbb kell a megtépázott idegeimnek a regenerálódás, a feltöltődés, különben bebútorozhatnék a diliházba. Nem igazán bírom elviselni a hülye embereket, főleg ha sok van belőlük, ezért is költöztem el már sok-sok évvel ezelőtt Budapestről vidékre.

Kevés ember, sok állat, erdők, hegyek, völgyek, jó levegő (diszkrét trágyaillat), szóval vissza a természetbe. Se BKV-ellenőr, se villanyszámlás, se választási kampány, csak a természet és a kedvesem lágy öle: szex, szerelem, kókuszdió, meg esetleg egy-két havonta egy VHK-koncert, hogy azért adjunk az őrületnek is néhanapján...”

Balatoni első hosszabb útja Indiába vezetett és egy évig tartott, át a szárazföldön, Törökországon, Iránon, Pakisztánon keresztül Indiába, ahonnan eljutott még Nepálba és Tibetbe is. Több mint ötven országot fedezett fel magának, három évet töltött Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában. Utazásait alkalmi munkákkal fedezte, ahol éppen rászorult, általában gyümölcsszüreteken, de nyírt birkát, és volt traktoros is, sőt Tasmániában egy kempingben még úszómester is. Az utcazenélés mindig adott volt, hiszen mindig akadt nála egy kézidob, derbuka vagy dzsembi.

Nem turistaként látogatta körbe a világot, hanem utazóként. Míg a turisták nyolc-tíz nap alatt letudnak egy országot, kutyafuttában lefényképeznek, kipipálnak minden nevezetességet, addig az utazók hónapokig vándorolnak, elidőznek a számukra fontos helyeken, időt szánnak mindenre és mindenkire. A turista sok pénzzel indul el és rövid időre, az utazó kevés pénzzel, hosszú időre.

Ahogy ő fogalmazott: „Elkerülöm a turistahelyeket, a nagyvárosoktól távoli vidéket járom inkább, a kis falvakat és eldugott településeket, hegyeket, völgyeket, dzsungeleket. Az urbánus életformával szemben a nomád törzsi élet szerelmese vagyok, afrikai berberekkel főzöm a paprikás krumplit, maláj bennszülöttekkel fúvócsövezek, ausztrál aboriginekkel dobolok, indiai szadukkal szívom a shiva-pipát, tibeti szerzetesekkel járom a rituális táncot, azaz nem kívülállóként szemlélem más kultúrák furcsa szokásait, hanem tevékenyen magam is részt veszek bennük, átélem azokat, és persze én is megosztom vendéglátóimmal a mi kultúránkat. Volt, hogy miután egy indiai erdei bentlakásos iskolába kerültem, az ott lévő tanár kérésére magyar irodalom, történelem és földrajzórát tartottam a szájtátva bámuló gyerekeknek – hajnali háromig."

VHK