2012. február. 13. 20:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 13. 21:43 Kult

Miskolci Szimfonikusok: a régi igazgatót akarják a tagok

A Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjainak 90 százaléka Szabó Pétert, a jelenlegi igazgatót támogatja a zenekart működtető nonprofit kft. ügyvezetői igazgatói posztjára kiírt pályázaton.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar közalkalmazotti tanácsa és szakszervezete nyilvános társulati ülésen hallgatta meg hétfőn a jelentkezőket. A meghallgatás végén a tagok szimpátiaszavazáson nyilvánították ki véleményüket a pályázókról.

A három jelölt közül a jelenlegi igazgató Szabó Péter mellett az opera- és operettelőadások játékmestereként ismert Aczél András vett részt a társulati ülésen, míg a harmadik pályázó, a Bécsben élő Szántó Annamária jelezte, hogy nem tud részt venni és levélben üzent a társulatnak.

Az ülést követő szimpátiaszavazáson Szabó Péter, a zenekar igazgatója 90 szavazatot kapott, Aczél Andrásra öten, Szántó Annamáriára pedig ketten voksoltak, három szavazat érvénytelen volt.

A pályázatokat kedden értékeli a szakmai bizottság, míg a miskolci közgyűlés február 23-án dönt.

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.